Régi iskolai bizonyítványomban minden év végén odaírtak egy mondatot: felsőbb osztályba léphet. Hároméves kor­ban szerencsére még nem kapnak ilyen okmányt a gyerekek, nem kell igazolás arról, hogy megkezdhetik az óvodai életet. Még­is bizonyos dolgokat tudnia kell egy óvodásnak ahhoz, hogy beilleszkedjék a közösségbe és jól is érezze magát.

Tisztelt Újságírónő!
Újságjukban több alkalommal jelent meg cikk az óvónők hanyag munkájáról. Én ezt egy kissé túlzásnak tartom. Jó lenne, ha az újságíró egyszer már azt is megkérdezé az anyukáktól, hogy hároméves gyerekeik miért nem tudnak egyedül öltözködni, tisztán beszélni, evőeszközt használni. Mert sajnos a legtöbb kisgyerek úgy kerül óvodába, hogy semmit sem tud, pedig a gyesen lévő anyukák nem azért kapják a három évet, hogy unatkozzanak otthon, hanem, hogy a gyerekeikkel foglalkozzanak!
Tisztelettel:
L. Jánosné, óvónő
Siófok

Török Katalin: …óvodába léphet?, Nők Lapja, 1987/6.

Régi iskolai bizonyítványomban minden év végén odaírtak egy mondatot: felsőbb osztályba léphet. Hároméves kor­ban szerencsére még nem kapnak ilyen okmányt a gyerekek, nem kell igazolás arról, hogy megkezdhetik az óvodai életet. Még­is bizonyos dolgokat tudnia kell egy óvodásnak ahhoz, hogy beilleszkedjék a közösségbe és jól is érezze magát.

Nők Lapja 1987/6 (Forrás: Nők Lapja Archívum)

Az érzelmi háttér

Dr. Gelencsér Péternét, egy nagy csepeli óvo­da vezető óvónőjét kérdezem: mit kell tudnia az óvodába lépő gyereknek? 
— Az a kisgyerek, aki érzelemgazdag, szerető családból jön, mindent meg tud tanulni. Nem az a fontos, hogy mikor tudja önállóan begombolni a nadrágját, megkötni a cipőfűzőjét, vagy úgy kikanalazni a tányérjából az ételt, hogy ne ken­je össze magát. Ez részletkérdés. A legfontosabb, hogy kiegyensúlyozottan fejlődjön a kisgyerek. Ha érzi, hogy ő otthon fontos a szüleinek, hogy örömet szerez a mamájának azzal, ha már tud valamit, akkor semmilyen tevékenység megta­nulásával nem lesz gond. Hatéves korig — ezt nem győzöm eléggé hangsúlyozni — nincs fonto­sabb a kiegyensúlyozott érzelmi háttérnél! 
Vekerdy Tamás pszichológus, az Országos Pedagógiai Intézet tudományos főmunkatársá­nak véleménye szerint az egészségesen fejlődő kisgyerek a harmadik évben kezd el beszélni.
— Jónéhányan csak hároméves korukban szólalnak meg és rögtön összefüggően beszélnek, de akad olyan kisgyerek, aki már másfél éves korában beszél — mondja a pszichológus. — A gyerekek tehát nem egyformák. Jó, ha a gye­rek viszonylag korán önállóan eszik, az sem baj, ha kezdetben összemaszatolja a ruháját. A két és fél, hároméves gyerek már bizonyos ruha­darabokat is fel tud venni egyedül. De mindezen ismeretek elsajátítása során az a legfontosabb, hogy megadjuk a gyereknek a lehetőséget az önállóságra. Legtöbbjük ezt ki is követeli: húz­kodja a cipőfűzőjét, ügyetlenül babrál a cipő­fűzőjével, kiköveteli, hogy neki is kanalat ad­janak a kezébe. Persze eközben számtalan kis kudarc, sikertelenség éri, s a gyerekek egy ré­sze ilyenkor dühöng. De ez is természetes, ez is hozzátartozik egyéniségének érlelődéséhez. Kényszert alkalmazni, akár a szobatisztaságra szoktatásnál, akár az öltözködésnél nemcsak fe­lesleges, hanem értelmetlen, sőt káros! Az is teljesen céltalan, ha a szülő a cipőfűzési vagy az öltözködés bármely mozzanatát gyakoroltatja a gyerekkel. Ehelyett inkább meséljen neki, játsszon, sétáljon vele közös együttléteik során!
Az óvónők viszont okkal panaszkodnak: ne­héz egyetlen dajka segítségével huszonöt-har­minc kisgyereket — főleg télen — felöltöztetni a séta előtt.
— Az óvónők túlterheltsége kétségbevonha­tatlan tény, s panaszaik méltánylást érdemelnek. Valóban furcsa ellentmondásnak tűnik, hogy míg a születések száma egyre csökken, az óvo­dai csoportlétszámok változatlanok. Pontosab­ban szólva: meglehetősen egyenetlen az óvodák telítettsége, hiszen vannak elöregedő városré­szek, és akadnak most is túlzsúfolt óvodák, fő­leg a lakótelepeken, ahová sok kisgyermekes család költözik, s ahol magasabb a születési arányszám. Mindennek ellenére az a vélemé­nyem, hogy az óvónők panaszát — ismétlem, jo­gos panaszát —, hiba lenne oly módon orvosolni, hogy netán „óvoda-előkészítő foglalkozást” szer­veznének a hároméveseknek… — állítja hatá­rozottan Vekerdy Tamás.
De dr. Gelencsér Pétemét sem lehet elfogult­sággal vádolni:
— Lehet, hogy népszerűtlen, amit mondok, de szerintem még egyetlen óvónőnek vagy dajká­nak sem esett le az aranygyűrű az ujjárói, ha kitörölte egy kisgyerek popsiját… Sok óvodásnak kiscsoportos korában egyszerűen még rövid a karja és nem ér el odáig, ameddig kellene. Így ha akarjuk, ha nem, segíteni kell a gyerek­nek. És nemcsak ebben, másban is: az öltözkö­désben, az evésben, a cipőfűzésben.

És az a bizonyos három év?

Csakugyan igaz, hogy sok a gond a gyeddel, a gyessel. Sok szülő — főleg első gyerekkel – nem tudja, mit, hogyan csináljon. Tapasztalatlan, s még az emlékeire sem hagyatkozhat, hiszen ne feledjük: a mai szülők többsége böl­csödében nevelkedett. Annak idején sokkal rövidebb volt a szülési szabadság, a gyes, a gyed intézménye pedig nem is létezett.
Felde Márta kilenc hónapos Gergő nevű kisfiával van otthon gyeden. Ádám, a nagyobbik fia három és fél éves, már óvodás. Ádám óvodai beilleszkedése simán lezajlott, szívesen jár a gyerekek közé, értelmes, aktív kisgyerek.
— Természetesen az embernek vannak elképzelései a gyereknevelésről, én például sok ilyen témájú könyvet olvastam. Egy gyerekkel persze sokkal könnyebb volt. Gergő születése előtt gyakran előfordult, hogy Ádámmal órákig játszottam, meséltem neki vagy vetítettem a diafilmeket. Most már sok mindenre nem jut időm, hiszen itt a kicsi, és a nap minden perce be van osztva. Ráadásul építkezünk, és ez is sok időt elrabol a közös játéktól.
— En irtózom az általánosítástól. Az a vélemé­nyem, hogy nincs átlaggyerek és átlagnevelés — állítja dr. Gelencsér Réterné. — Sok az igyekvő szülő, de sajnos akadnak szép számmal nemtörődümök is. Nehéz tehát úgy általában tanácsot adni: mit csináljon az anya az otthon töltött három év alatt. A legfontosabb, hogy rendszeresen, sokat beszéljen a beszélni még nem tudó kicsihez, mosolyogjon rá, énekeljen neki. Még a leghamisabb énekhang is többet ér a gyereknek, mint ha valaki bekapcsolja a magnót és kimegy a szobából. Sajnos, bizonyos fogalmakat alaposan lejárattunk. Sokan kényeztetésnek tart­ják, ha valaki ölbe veszi a gyerekét. Holott a ké­nyeztetést meg kellene különböztetni a követke­zetlenségtől, az utóbbi ugyanis tényleg nagy hiba.
— Én nagy gondnak tartom azt is, hogy a mai szülők meglehetősen izoláltan, elkülönülten élnek — mondja Vekerdy Tamás. — A sokat szidott régi, egészségtelen, udvarról vagy gangról nyíló szoba-konyhás lakások bizonyos szempont­ból emberibbek voltak, mint a mai lakótelepek, ahol senki nem ismer senkit. Az otthon lévő anyák még öt percre sem tudnak elmenni sehova a gyerekeik nélkül, mert nincs akit megkérjenek, hogy vigyázzon a kicsinyükre. Régen a családok többségében együtt éltek a szülők, a nagyszülők és az unokák, ami ugyan sok szempontbol nem volt egészséges, de ilyen gond nem akadt. A módosabbak pedig azt is megengedhet­ték maguknak, hogy pénzért fogadjanak segítsé­get. A mai szülőik nagy része csakugyan tájéko­zatlan. Amikor megszületik a kisgyerek, az anya magára marad a gondjaival, az érzelmeivel. És nincs meg benne az ősi dajka-tudás: hogyan kell döcögtetni, ringatni, vigasztalni egy kisgyereket. Napi teendőik ellátása közben sokan arra sem gondolnak, hogy nem elég, ha a gyereket tisztába teszik és megetetik: játszani is kell vele, mesélni is kell neki. Ma már tudományosan bizonyított tény, hogy az a gyerek, akinek min­dennap mesélnek otthon, hatéves korára másfél évvel megelőzi kortársait beszédben és szókincs­ben egyaránt.

Rend – érzelmi fogódzó

— Számtalan esetben előfordult velem, hogy egy-egy családlátogatás alkalmával délelőtt 9 órakor csöngettem ki az ágyból a kismamát — emlékezik dr. Gelencsér Rétemé. — Kétség­telen, hogy néha jólesik lazítani, de legyen mi­ből kilazulni! Az a jó, ha az otthon lévő kisma­mák szoros napirendet alakítanak ki. A rend — vagyis hogy a séta, az étkezés, az alvás mindig ugyanabban az időpontban van — biztonságot ad a kisgyereknek, fogódzót, amibe belekapasz­kodhat. És így beleférhet a napba a mese, a sé­ta, meg a játék. Sajnos, én is tapasztalom, hogy egyre több gyermek életéből marad ki az esti mesélés. És nem ritkán azért, mert a szülő nem akar lemondani arról, hogy végignézze a tévé nyolcórakor kezdődő főműsorát. De bármennyi­rre is sietünk, ne sajnáljuk azt a tíz-húsz percet a gyermekünktől!
— Nálunk az a szokás, hogy a férjem fekteti le a gyerekeket — mondja Felde Márta. — Egy időben ölbebújós kakaóivászatot tartottak elalvás előtt, de ez most átalakult. A férjem mesét olvas nekik, simogatja őket. Én nem is tudom egészen pontosan, hogy miként zajlik le ez a „szertartás”. Ez közös titok az apjukkal…

Otthonról vagy bölcsödéből

A bölcsődés gyerekek helyzete csupán egy szempontból előnyösebb, mint otthon nevelt tár­saiké. Barátkozóbbak, nyitottabbak, mire az óvódába kerülnek.
— A gyerek elemi érdeke, hogy minél később kerüljön közösségbe és minél tovább legyen ott­hon — állítja Vekerdy Tamás. — Az a jó, ha csak akkor viszik gyeirmekintézménybe, amikor tiltakozik az otthonhagyás ellen. Ez annak a biz­tos, sőt megnyugtató jele, hogy a gyereknek már van kialakult, stabil érzelmi kapcsolata a kör­nyezetével, tehát természetes, hogy tiltakozik az érzelmi megrázkódtatás ellen, hogy nehezen il­leszkedik be. Ezt az időszakot megkönnyíti az úgynevezett beszoktatás, erre minden óvodában módot kell találni, ezt az óvodai nevelési prog­ram is előírja. Megnyugtató lehet a gyereknek az is, ha kedvenc mackóját vagy babáját az első időben magával viheti az óvodába, ez is az ott­hont, a biztonságot jelképezi számára. Kár, hogy az óvodák egy része tiltja, mondván, hogy az otthonról hozott holmi fertőzés forrása lehet. Ez egyszerűen nem igaz. A fertőzés forrása a gyakran betegen, köhögősen, lázasan bevitt gyerek és nem a játék, amit a kezében szorongat.

Tovább olvasnál?
Ha érdekel a cikk folytatása, fizess elő csak 500 forintért, vagy regisztrálj, és 5 előfizetői tartalmat megnyitunk neked!
Próbáld ki most kedvezményesen!