Miért rendkívül fontosak a gyerekek számára a karácsonyi rituálék? Hogy csinálhatjuk jól ezt mi, szülők?

Vekerdy Tamás: Az év ritmusában, Nők Lapja, 1991/51–52.

A kisgyerek számára a szokások, a cselekvések ritmi­kus ismétlődése ad valódi biztonságot – mindnyájan tudjuk, hogy a jól tartott és jó állapotban lévő kisgye­rek milyen görcsösen ragaszkodik a rendszeres ismétlődéshez életében. 
– Mi ezt nem így szoktuk! – mondja makacsul, ha váratlan helyzetbe kerül. – Anyukám nem így szokta! 
Ezek az ismétlődések, ezek a ritmu­sok már az újszülött, majd a csecsemő életében és napjaiban is jelen vannak, és nem is nekünk kell szabályoznunk az alvás, ébredés, evés ritmikus váltakozá­sát, hanem a gyerek „magától áll rá” a neki megfelelő ritmusokra, s nekünk csak arra kell ügyelnünk, hogy rossz szokásokat ne alakítsunk ki. 
Aztán, ahogy az idő múlik, egyre nagyobb egységekben tudja átélni ezeket az ismétlődéseket a gyerek, napokban, hetekben, majd évszakokban, s így, nem is olyan sokára, az egész évben is. 
Ősz, tél, tavasz, nyár – s már benne is vagyunk az év ritmusában, s ha oda is figyelünk erre a ritmusra, és a termé­szet változásaira, akkor tulajdonképpen már össze is kapcsoltuk magunkat tu­datosan is mindazzal, amiből életünk ered, a Földdel, a Nappal – a Föld moz­gásaival.

A karácsony a téli napforduló ideje, most a legrövidebbek –és a legsötéteb­bek– a nappalok, most a leghosszabbak az éjszakák. Távol van tőlünk a kinti fény –az életet adó Nap fénye–, s mi otthonaink mélyén meggyújtjuk a belső fényeket, a karácsonyfa gyertyáit.
A Kelet és a középkor szentjei belső fényről és éjféli napról beszélnek – és az örömhírt hozó történetek és legendák azt adják hírül, hogy a legnagyobb sö­tétség idején születik meg kicsi gyerek­ként a legnagyobb fénythozó, aki az embert kiszabadítja a sötétség birodal­mából.
A karácsony a születés, az isteni gyer­mek, s a titkok megoldásának bensősé­ges ünnepe – vagy legalábbis az kelle­ne, hogy legyen.

Titkokra és bensőségre figyelmeztetnek a sötét szobában felgyulladó gyertyák –jó volna, ha nem villanykörtécskék he­lyettesítenék az igazi lángokat–, belül rejtőző titokról beszél a bejgli befelé tekeredő spirálisa, és a feltörni való kará­csonyi dió, az élet megújulásának titká­ról az örökzöld fenyő – és történeteink­ben a múlt leborul a megszületett gyer­mek előtt, és elhozza, és átadja minden bölcsességét, eljönnek a háromkirá­lyok, és eljönnek azok, akik majd a jö­vendőbe viszik el az új élet hírét, eljön­nek az egyszerű emberek, a pásztorok és a halászok…
Mindezt a mesét ámultán hallgatja a gyerek – hallgatná, ha volna időnk a ka­rácsony körüli hajcihőben mesélni.
Hogyan vált ebből a bensőséges ün­nepből a külsődleges, vásári nyüzsgés időszaka? Hogyan lett az istállóban is alig helyet kapó –de ott az állatok me­lengető párájában, a jászol szalmáján mégiscsak jó helyen nyugvó– kisded ünnepéből a szupermarketek felnőttjei­nek nagy businesse, üzlete?
Az lett.
És a nyugalom és az együttlét és a családi játékok nappalai és a legendák és látomások éjszakái –a régiek felfogá­sa szerint karácsony és vízkereszt kö­zött tizenhárom szent, látomásos éjsza­ka van, amire persze böjtöléssel és vir­rasztással kellene felkészülni– helyett a karácsonyi időszak nemegyszer a fe­szültség, a széthúzás és a családi viszá­lyok kirobbanásának időszaka, és ezzel együtt a nagy evések és az ájult alvások ideje.

Mi, szülők, anyák és apák, sokszor holtfáradtan jutunk el a karácsonyi gyertyagyújtásig, és ott a fa alatt –bár ezt manapság nem illik mondani, mert éppenséggel a szegénységről ildomos panaszkodni– meg kell tapasztalnunk a gazdagság, a túl sok ajándék kiábrándí­tó csömörét.
Hát tényleg nem tudunk már bensősé­gesen és játékosan ünnepelni? Bele kell nyugodnunk abba, hogy ünnepeinket kihasználja –és kilúgozza– a fogyasztói társadalom nyereségvágya?
Mit fogunk mesélni gyerekeinknek a karácsonyi napokban?
Dickens Karácsonyi énekét?
Az Újtestamentum történeteit? (Ha nem mint hitünk forrását, hát mint ázsiaiból európaivá és magyarrá lett le­gendát…)
Vagy: a téli napfordulóhoz, a Nap ha­lálához és feltámadásához fűződő sárkányos és királyfis meséket?
És mit fogunk együtt játszani?
Kártyázunk dióban, mint nagyapá­ink, karácsony este?
Nem az a fontos, hogy sok minden idő­re kész legyen, miközben mi a végki­merülésig hajszoljuk magunkat és egy­mást. Hanem az, hogy egy cseppnyi valódi derű is megcsillanjon a karácsonyi asztal körül. Hogy tudjunk –és merjünk– együtt ünnepelni, megállni egy percre a rohanásban – és esetleg saját kezűleg készíteni valamit, valamelyik megvételre szánt drága kacat helyett. Esetleg: otthon együtt a gyerekekkel elkészíteni a bejglit és beszívni a tejben főzött diótöltelék finom illatát, kóstol­gatni, betekerni, kisütni… Kicsit keve­sebbet televíziózni, videózni, számítógépezni…

Tovább olvasnál?
Ha érdekel a cikk folytatása, fizess elő csak 500 forintért, vagy regisztrálj, és 5 előfizetői tartalmat megnyitunk neked!
Ízelítő a cikk tartalmából
Elfogadás, önismeret, szeretet – hogyan gyakorolhatjuk ezeket az ünnepi időszakban?
Próbáld ki most kedvezményesen!