1967: „A rendőrség nem avatkozik be — pedig van rá törvény —, amíg vér nem folyik.”

A nőket érő munkahelyi diszkrimináció és a családon belüli erőszak témája ma már szerencsére átlépte az ingerküszöböt, de azért korábban is tudósított ilyen ügyekről a sajtó. A Nők Lapja 1967-ben megjelent cikkében a Nőtanács Jogi és Családvédelmi Bizottsághoz forduló nők problémáiról készített tanulságos összeállítást.

A rendszerváltozás előtt, a szocializmusban tabu téma volt a családon belüli erőszak. Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban a feminista-polgárjogi mozgalmak már az 1960-as, 1970-es években felhívták a figyelmet a családon belüli erőszakra, és rámutattak: az áldozatok döntő többsége nő, míg az erőszak gyakorlója az esetek legnagyobb részében a férfi, ami nem független a társadalom patriarchális társadalmi berendezkedésétől.
De a szocialista blokkban – így Magyarországon – nem lehetett a nők elleni erőszakról nyíltan beszélni, hiszen a probléma nem illeszkedett a szocializmus családképébe. Ezért különösen izgalmas végigolvasni a Nők Lapja „Nem hallgathatunk róluk” című 1967-es cikkét, amely az akkor már tíz éve működő, ingyenes jogi tanácsadást és ügyvédi segítséget nyújtó Nőtanács Jogi és Családvédelmi Bizottság tapasztalatait összegzi a hozzájuk forduló nők problémái alapján.
Ha túljutunk a szocialista propaganda bevezetőn – olyan fordulatokon, hogy „világnézetünk és cselekedeteink rugója, alapja a humanizmus, célunk minden állampolgár jó közérzete, panasz mégis akad, mert a szocialista magatartás még távolról sem jellemző mindenkire” (ennek így, 2020-ban olvasva különös bukéja van) eljutunk azokhoz a problémákhoz, amelyekkel a nőknek küzdeniük kellett 1966-ban. A budapesti tanácsadóhoz ebben az évben 2123 panaszos fordult. Ezeknek, mint ahogy a vidékieknek is, nagyobb fele házassági bontóperes, gyermekelhelyezési és tartási ügy. Amelyek nagy része családon belüli, párkapcsolati erőszak. Persze ezt akkor így nem írták le, kerülgetve a forró kását így fogalmazott az újságíró, hogy „garázda apa”, „durva, lelketlen emberek”, „renitens, javíthatatlan férfiak”. 2020-ból nézve az egyik legmegrázóbb mondata ennek a cikknek, hogy „A rendőrség nem avatkozik be — pedig van rá törvény —, amíg vér nem folyik”. Az aláírt, de soha nem ratifikált Isztambuli Egyezmény fényében különösen szomorú, hogy a nők elleni erőszakkal kapcsolatos hatósági szemléletben alig valami változott az elmúlt 50 évben.
A cikkben szó esik még munkaügyekről is. Ha hiszik, ha nem, a várandós nők munkahelyi diszkriminációjának kérdése is élénken jelen volt a szocializmusban is. „Sok panaszt hallani a szerződéses dolgozók­tól. Mihelyt a terhesség meglátszik rajtuk, egyesek megtagadják a szerződés megújítását” – olvasható a cikkben. E téren a jogszabályi környezet ugyan sokat változott, de a gyakorlat azt mutatja, hogy a 21. század kismamái is ugyanettől szenvednek a munkaerőpiacon.

Bozóky Éva: Nem hallgathatunk róluk, Nők Lapja, 1967/3. 

Félfogadás péntek délután 4—8-ig

Szocialista társadalomban élünk: világnéze­tünk és cselekedeteink rugója, alapja a huma­nizmus, célunk minden állampolgár jó közérzete. Panasz mégis akad, mert a szocialista magatar­tás még távolról sem jellemző mindenkire.
Az egyéni panaszok zömét az erkölcsileg el­maradott, a közösségi normákat el nem fogadó emberek okozzák. Bár elszigetelt esetekről van szó, beszélni kell róluk, hogy segíthessünk rajtuk. Ez a cél vezette a Nőtanács Jogi és Családvédel­mi Bizottságát, amikor tíz évvel ezelőtt bevezette a heti félfogadást Budapesten és a megyei és járási székhelyeken.
Jogászok, nők, férfiak vegyest várják a pa­naszosokat, ingyenes ügyvédi tanácsokat adnak, ha tudnak, segítenek is — ez utóbbi személyes kapcsolatokon múlik, olykor és helyenként más társadalmi szervek együttműködési szándékán; — végül azzal a céllal is gyűjtik a panaszokat, hogy kiderüljön, hol hiányzik a megfelelő pa­ragrafus, hol kiált az élet új, törvényes rendel­kezés után, mikor kell javaslatot tenni a kormánynak és a szakminisztériumoknak.
Ezek a tanácsadók évente egyszer országos értekezletre gyűlnek össze, s megvitatják a kö­zös teendőket. Az idén tízesztendős múlt tapasz­talatainak birtokában, új családvédelmi rende­letek küszöbén és az átalakuló gazdasági me­chanizmus előrevetített problémáinak sejtésével ült össze az országos értekezlet.

Tovább olvasnál?
Ha érdekel a cikk folytatása, fizess elő csak 300 forintért, vagy regisztrálj, és 5 előfizetői tartalmat megnyitunk neked!
Ízelítő a cikk tartalmából
Milyen problémákkal fordultak a nők a Tanácshoz, és hogyna tudtak rajtuk segíteni?
Próbáld ki most kedvezményesen!