Hétköznapi kényszereink fogságában – Ártalmatlan szokások vagy betegségre utaló jelek?

Mindannyiunk életében vannak olyan szokások, amiket nem tudunk elengedni, hiszen részei a napjainknak, sőt a személyiségünknek is. Van, aki mindent megszámol, más katonás rendet tart, vagy épp a tökéletes szimmetriára törekszik. Kényszerek, melyek ártalmatlannak tűnnek, de vajon meddig azok?

A kényszeres cselekedetekre való hajlam minden emberben megtalálható. Rengeteg furcsa szokásunk és beidegződésünk van, emellett szeretjük kialakítani a napi rituáléinkat, azokat, amik csak ránk jellemzők, és ezeket talán csak a velünk egy fedél alatt élők ismerik. Szükségünk van ezekre, hiszen az apró, megszokott és már jól bejáratott mozdulatok egyfajta biztonságérzetet adnak. A kézmosás például jó és fontos cselekedet, hiszen segít megelőzni a fertőzések kialakulását. A konnektorok ellenőrzése is kulcsfontosságú, mivel baleseteket előzhetünk meg vele. A gyűjtögetés akár egy nagyszerű hobbi is lehet, amivel tágíthatjuk a látókörünket és új ismereteket szerezhetünk, a toll kattogtatása vagy az egyéb irodai eszközökkel való bíbelődés pedig a pillanatnyi feszültséget is oldhatja. Nem mindegy azonban, hogy milyen szinten része mindez az életünknek, ahogyan az sem, hogy honnan ered.

„A mindennapi kényszeres cselekedetek kialakulásának több útja is lehet. Általában egy babonás hiedelem az alapja, például amikor egy sportoló a verseny napján mindig ugyanazt a zoknit veszi fel, de lehet tanult viselkedés is, ha egy gyermek a szülői mintát követve maga is hasonló szokásokat épít ki. Ezek a tulajdonképpen rituális cselekvéssorok teljesen ártalmatlanok, egyszerűen megnyugszunk, ha bizonyos történések mindig ugyanúgy zajlanak le az életünkben. Az apró kényszerek keretezik a mindennapjainkat, és támpontot nyújtanak a világból érkező információáradattal szemben” – magyarázza Pálinkás-Holovits Zsuzsanna klinikai szakpszichológus.

Rend a lelke mindennek

Szeretjük, ha rend vesz körül bennünket, de azért, valljuk be, előfordul, hogy időhiány vagy nemtörődömség miatt szanaszét hagyjuk kicsit a holmijainkat. Brigittával (23) azonban ez soha nem fordulhat elő.

„Valószínűleg az édesanyámtól örököltem a rendmániát, nem is meglepő, hiszen egész gyerekkoromban azt láttam, hogy pakolgat – meséli Brigitta. – Sokáig idegesített, de ahogy cseperedtem, magamon is észrevettem a különös szokást. Eleinte persze csak apróságokban, például, ha rendetlenség volt a testvérem szobájában, bementem, és rendet tettem, mert zavart a látvány. Ma már nem tudom elviselni azt sem, ha összevissza hevernek a dolgok a lakásban, vagy ha valami nincsen a pontos helyén. Addig nem is tudok nyugodtan leülni, amíg nincs teljes rend körülöttem. Ugyanez igaz a munkahelyemre is, ahol az én asztalom a legtisztább. Van, aki irigyli ezt a szokást, de én úgy érzem, néha jobb lenne kicsit megszabadulni tőle, és egyszerűen hagyni mindent úgy, ahogy van.”

„A kényszeres rendrakás nem mindig és nem minden esetben kóros – magyarázza a szakember. – Akkor számít patológiásnak, ha az érintett személy és környezetének életét nagymértékben megnehezíti, például akadályozza vagy jelentősen késlelteti a mindennapi feladatok elvégzését, ezzel pedig szenvedést okoz. Legsúlyosabb esetben akár az otthonról való elindulást is meghiúsíthatja a folytonos késztetés a rendrakásra és a rend meglétének felülvizsgálatára.”

Ellenőrizni, akár százszor is 

Minden kényszercselekvés-formának személyre szabott jelentése és jelentősége, sőt számos esetben komoly előzménye is van. Nem egyedi, hogy a kényszeres képzetek és a hozzájuk kapcsolódó cselekedetek egy rossz élmény kapcsán alakulnak ki vagy kerülnek előtérbe. Rékánál (43) egy konyhai baleset a felelős azért, hogy a szokottnál jobban figyel azokra a berendezésekre, melyek tüzet okozhatnak.

Extrém esetek a világból

Időspórolás: Egy amerikai férfi minden napját percekre osztja be, és semmilyen tevékenységgel sem foglalkozik annyit, mint más emberek. A legextrémebb része az egésznek, hogy az összes ételt turmixgépben pépesíti magának, így a reggelit, az ebédet és a vacsorát is néhány másodperc alatt fogyaszthatja el.
Gyűjtögetés: Egy brit férfi annyi felesleges holmit halmozott fel az otthonában és a kertjében, hogy kényszeres gyűjtögetésének eredménye a Google Earth szoftverén is látható volt. Mindössze egy széknyi hely maradt neki az otthonában, itt aludt és étkezett. A több tonna használati tárgyat és szemetet végül – hatósági felszólítást követően – a szomszédok segítettek eltávolítani az udvarról és a lakásból. A férfi eleinte harcolt a terület megtisztítása ellen, végül belátta, hogy problémái vannak, és pszichológus segítségét kérte súlyos kényszere leküzdéséhez.

„Még fiatalkoromban történt, hogy meggyulladt az olaj, miközben főztem. A lángoló serpenyővel rohantam ki a házból. Nagyon megijedtem, attól tartottam, hogy leég az egész otthonom. Azóta nagyon figyelek, minden indulás előtt alaposan körbenézek, leellenőrzöm, hogy mindent elzártam, kihúztam- e. Megtörtént, hogy autóval fordultam vissza, hogy mindent újra ellenőrizzek, máskor a férjem szólt rám, hogy nyugodjak meg, semmi sem maradt bedugva. Megcsinálom rutinból ezeket a dolgokat, majd amikor már a lakáson kívül vagyok, megpróbálom felidézni, hogy tényleg mindent úgy hagytam-e ott, ahogyan kell. Elindulok nyugodtan, de ha kétségeim támadnak, gondolkodás nélkül visszafordulok.”

„Egy gyermekkori vagy fiatalkori megrázkódtatás emléke sokáig bennünk él, a váratlan traumatikus események pedig általában egy sor negatív érzelmet és gondolatot ébresztenek bennünk, aminek eredménye, hogy védekezésképpen előre kialakított módon cselekszünk. Jelen esetben az érintett a felkavaró élmény újraélésének elkerülése érdekében hajtja végre az ellenőrző cselekvéssorokat. Ilyenkor általában a kényszer és a trauma keveredik” – mondja Zsuzsanna.

Ártatlan szokások és kényszerbetegség 

Van, hogy attól tesszük függővé a napunkat és a hangulatunkat, hogy elérjük-e a buszt (ha elérem, jó napom lesz), vagy hogy rálépünk-e a járdán felfestett csíkokra (ha nem lépek rá, nem történik baj velem). Emellett léteznek olyan szokások is, amelyek önszórakoztatásképpen, unaloműzésből vagy éppen teljesen tudattalanul jönnek létre a fejünkben, kényszerességükre csupán az ismételgetés utalhat.

„Gyerekkorom óta számolok – idézi fel Piros (51). – Mindent megszámolok: mások kabátján a gombokat, a radiátorok elemeit, a függönycsipeszeket, a csempekockákat, a zebracsíkokat, bármit és bárhol. Az utcán, zárt helyiségekben és otthon, például tévénézés közben. Számolok munka közben, és akkor is, amikor várakozom valahol. Sokszor észre sem veszem, annyira természetes számomra. Elindulnak a számok a fejemben, és csak sorolom őket egymás után.”

Extrém esetek a világból

Tetoválás: Egy új-zélandi férfi annyi képet varratott a testére, hogy bekerült vele a Guinness Rekordok Könyvébe. A szemhéján, a lábujjai között és a fogínyén is található tetoválás, de még mindig nem képes megálljt parancsolni különös szokásának: sötét árnyalatú mintáira fehér színnel tetováltat újabb és újabb alakzatokat, feliratokat. A rendkívüli külsővel rendelkező férfi 2006 óta viseli a „100%-ban tetovált” címet.
Kézmosás: Egy szingapúri fiatalember gyerekkora óta küzd a kényszeres kézmosással. Habár mára szakemberi segítségnek köszönhetően normalizálódott a helyzet, iskoláskorában meglehetősen súlyos volt a probléma: a fiú naponta több mint százszor mosott kezet, bizonyos tárgyak megérintése után háromszor, a mosdó használatát követően pedig akár ötször is. Tudta, hogy amit csinál, az nem egy normális szokás, elméje azonban nem engedte megszabadulni a súlyos kényszertől, ami nemcsak a mindennapjaiban hátráltatta, de komoly sérüléseket is okozott neki. A bőre hámlani kezdett, a kézfején pedig sérülések keletkeztek.

Számtalan ilyen és ehhez hasonló kényszeres gondolatfolyam létezik, melyek egytől egyig az elménkben keletkeznek, kisebb-nagyobb mértékben, akár reflexszerűen irányítják viselkedésünket, így pedig a mindennapjaink részévé válnak. „Ha a kényszergondolatok, vagyis az obcessziók a szokások rabjává tesznek valakit, akkor már betegségről beszélünk. A gondolatok ilyenkor az akaraton kívül jönnek létre az agyban, majd a különféle képzetek szorongást idéznek elő, amelyre válaszként alakul ki a kényszercselekvés. Ezzel próbálja meg ugyanis elnyomni vagy éppen semlegesíteni a negatív gondolatokat az illető. A legtöbb esetben az érintett (a gyerekek kivételével) tisztában van azzal, hogy amit csinál, az irracionális, ennek ellenére elvégzi a kényszeres mozdulatokat. Ezeket a kényszercselekvéseket nem észrevétlenül, hanem nagyon is tudatosan hajtja végre a beteg, azért, hogy csökkentse a kényszergondolat keltette szorongást vagy elkerülje egy-egy szörnyű esemény bekövetkezését – magyarázza a pszichológus. – Az ártatlan szokások akkor alakulnak kényszerbetegséggé, amikor az érintett személy elveszti a kontrollt a cselekvés felett, és már nem tudja az életét úgy élni, ahogyan korábban. A kényszeres gondolatokat eleinte megpróbálja elhessegetni, ez azonban nem megy. Egyre nő benne a feszültség és a szorongás, amitől csak úgy tud megszabadulni, ha elvégzi az adott kényszercselekedetet. Mivel ez csak egy ideig képes csökkenteni a beteg fokozódó szorongását, aki ezzel párhuzamosan a kényszergondolatok valóra válásától is fél, cselekszik.”

Segítséget kérni, amikor kell

Ha úgy érezzük, a mindennapjainkba beépült kényszeres szokások nem befolyásolják a napi ritmusunkat, a munkavégzésünket és a közösségi életünket, nincs baj. Amennyiben viszont a kényszergondolatok és/vagy kényszercselekedetek olyan mértékben jelentkeznek, hogy azok már zavarók, jelentősen megnehezítik vagy éppen gátolják a hétköznapi életvitelt és a szociális funkciókat, elengedhetetlen megfelelő szakember segítségét kérni.

Te melyiket űzöd?

körömrágás, hajtincsek tekergetése, ujjtördelés, lábrázás, dobolás az asztalon, ceruzarágás, firkálás füzetek, könyvek, újságok szélére, a takaró gombos felének fej felé hajtása, a legjobb falat meghagyása az étkezés végére, ruhaanyagok fogdosása a boltokban, teregetés színek vagy ruhaneműk szerint, szöszök, hajszálak leszedése mások ruhájáról, üvegek, flakonok vigyázzba állítása címkével kifelé, bizonyos dolgok szagolgatása, felemás zoknik hordása, fehérneműk mellőzése, vizsgákhoz, fontos iratok kitöltéséhez ugyanannak a tollnak a használata, takarítás az idegesség levezetésére, ruhák szín szerinti csoportosítása a szekrényben, evés kizárólag villával

„Érdemes megfigyelni magunkat: ha a kényszeres viselkedés több mint napi egy órát vesz igénybe, vagy jelentős szenvedést okoz az érintettnek, illetve környezetének, azt tekinthetjük vészjelzésnek – avat be Zsuzsanna. – A már diagnosztizált kényszerbetegség szakszerű kezelésének többféle módja van, a legelterjedtebb a kognitív viselkedésterápia, mely során először viselkedésterápiás technikákat alkalmazunk, például meggátoljuk a kényszeres válasz megjelenését. Kényszeres kézmosásnál a betegnek kizárólag higiénés okokból és evés előtt lehet egyszer kezet mosni. Egy másik forma az ingerelárasztásos módszer. Ha a fenti példánál maradunk, ez azt jelenti, a páciens nem moshatja le magáról a szennyeződést. Befolyásoljuk továbbá a kényszeres gondolatok megjelenését is gondolatstop technikával. Ha megjelenik a kényszergondolat, a páciens kimondja a stop szót, majd tudatosítja, ez egy kényszergondolat. Végül létezik egy ún. kognitív terápiás módszer, amivel átstrukturáljuk a kényszerképzeteket. Súlyos állapot esetén a fentiek gyógyszeres kezeléssel egészíthetők ki. De a sikeres gyógyuláshoz elengedhetetlen a család és a környezet bevonása. Hozzáállásuk és támogatásuk döntő a felépülés szempontjából.”

A cikk eredetileg a Nők Lapja Psziché 2019/4. lapszámában jelent meg. 

(Kielemelt kép: Getty Images)

Tudtad, hogy a legtöbb cikkünk fizetőkapu mögött van?

Regisztrálj, és nézz meg
5 előfizetői tartalmat
ingyen!