„A humor egyfajta terápia is” – Interjú Kiss Ádámmal és Kőhalmi Zoltánnal

Bár nevüket nem emlegetjük együtt olyan evidenciaként, mint a legendás Hacsek és Sajót vagy a Markos–Nádas duót, kettősük mégis kikezdhetetlen. Erről mesélt a két humorista.

16 Kohalmi

– A magazinnál úgy gondoltuk, biztosan kedvelitek egymást, ha van egy közös estetek. De akár az is kiderülhet, hogy ez nem több mint egy munkakapcsolat. Nos, melyik igaz rátok?

ÁDÁM: – Egyszerre a kettő. Kell hogy jól érezd magad privátban is azzal, akivel órákat töltesz egy autóban. Ugyanakkor az is fontos, hogy valamennyire egyformán lássuk a humort. Van még jó néhány kolléga a Dumaszínházban, és előfordul az is, hogy mással állunk színpadra. Ezt részben nem mi döntjük el. Vannak olyan előadások, amelyekre a színház rotál minket. Hogy például egy húzónév mellé tesz egy gyengébbet vagy egy kezdőt. Ez teljesen normális.

ZOLTÁN: – De ha arról van szó, mi kit választunk, akkor egyértelműen egymást. Na meg persze Bödőcs Tibort.

ÁDÁM: – Akkor már Benk Dénest se hagyjuk ki! Nekem ő most már szinte állandó társam a fellépéseimen.

– Az, hogy egyeseket beengedtek az életetekbe, másokat pedig nem, az elsősorban emberi vagy inkább szakmai döntés? Azt hiszem, ez most nagyon udvarias megfogalmazása volt annak, hogy nincs-e bennetek egyfajta gőg, hogy ti vagytok a legjobbak.

ZOLTÁN: – Nyilván minden humoristának megvan a képe arról, milyen a jó humorista. De ez a saját értékrendje. Ahogyan rengeteg jó muzsikus létezik a világban, ám mégsem zenél mindenki mindenkivel. Vannak ízlésbeli különbségek, emberi tényezők, sok szempont érvényesül ebben. Hogy ki a legjobb? Most mondhatnám, hogy akinek az előadásaira nem lehet jegyet kapni, és nem is árulják azokat 50 százalékos kedvezménnyel. Viszont ez sem feltétlenül értékmérő. Az alpári humorra legalább akkora a kereslet, mint az úgynevezett intellektuális humorra.

ÁDÁM: – Hogy emberi vagy szakmai? Szerintem egyik jön a másikból. Szimplán kémia. A magam részéről biztosan. Ez nem azt jelenti, hogy képtelen lennék a többiekkel dolgozni. Sőt. De azért lássuk be, a stand up egyéni műfaj. A közös est sem attól közös, hogy együtt állunk a pódiumon. Aki idáig eljut, az nem éri be az unterman szerepkörével.

– Pedig mindketten így kezdtétek…

ÁDÁM: – Amikor én bekerültem a nagy öregek közé, az Esti Showderbe gyakornokként, örültem, hogy észrevesznek egyáltalán. Ma is állati hálás vagyok érte, hogy tanulhattam tőlük. Zoli és Bödőcs is azóta van nekem. És nem hagyhatom ki a nagy bölényt, Fábry Sándort sem. De ezen már túlhaladtunk. Ha egyszer kiállsz a színpadra, többé már nem akarsz a függöny mögött gubbasztani.

ZOLTÁN: – Én jóval hosszabb időt töltöttem el így. Éveken keresztül írtam másoknak kabaréjeleneteket, de ez nem is nagyon zavart, jól elvoltam ebben a szerepkörben.

Az interjú folytatását a Nők Lapja Psziché 2016. áprilisi számában olvashatjátok.

Szöveg: Vidacs Éva

Fotó: Garai Edit

Tudtad, hogy a legtöbb cikkünk fizetőkapu mögött van?

Regisztrálj, és nézz meg
5 előfizetői tartalmat
ingyen!