Ha már sokféle mozgásformát kipróbáltál, de egyik sem jött be, mert nem tudtál igazán kikapcsolni, a Capoeira lehet a te sportod. Hogy miért? Rácz Zsuzsa, a Terézanyu című könyv írója személyes tapasztalatain keresztül elárulja.

40 capoeira

Szerelem volt elsőre. 30 éves voltam, mikor először találkoztunk, két évig jártam miatta egy lepukkant tornaterembe heti kétszer. Felszabadított, mint soha addig más. Szingli voltam, váratlanul szakadt rám a Terézanyu könyvem sikere, tele volt a hócipőm képtelen helyzetekkel. Nem tudtam kikapcsolni, kattogtam, mint egy megkergült tojásfőző óra. Feltöltött, megfiatalított, erőssé, hajlékonnyá tett, sőt: szépnek láttam magam. Aztán elváltak útjaink, csak álmodoztam róla, hogy majd újra találkozunk… De család, két kisgyerek, munka mellett rendszeresen menni: mission impossible. Ha közelebb lenne, akkor talán. Második lányunk születése után a fejembe vettem, hogy újrakezdem. Addig mindenfélével próbálkoztam, de azon kaptam magam közben, hogy fejben logisztikázok, töltekezés helyett síkideg leszek, úristen, mennyi mindennel vagyok elmaradva! A barátnőimet biztosítási ügynököket megszégyenítő kitartással behálóztam. Időpontokat egyeztettünk, tornatermeket és edzőt kerestünk – újra meg újra…

Kismamák és kispapák csapata

Így hoztuk létre Magyarország egyetlen, két- és háromgyermekes anyákból és egy kislányos apából álló mikro capoeiracsoportját. Gabi, Kati, Móni, Peti és én. Öten vagyunk az alapító anyák és apák. Sportunk a capoeira, amely brazil eredetű küzdősport, közösség és életforma. Rabszolgák által kreált, táncnak álcázott harcművészet.

Az óránk úgy indul, hogy Pedro Cesar, a brazil edzőnk dalra fakad, játszani kezd a berimbau nevű húros hangszeren, felesége, Fonódi Emese pedig vezeti a bemelegítést. Mi lótás-futás közben próbálunk váltani pár mondatot a csajokkal: „Na, mizújs? A család?”, az edzőnk pedig rosszalló pillantásokat vet ránk, de tudja, úgyis dumálni fogunk – ezért is jövünk. A negyedórás bemelegítés után csatakra izzadva úgy érzem, köszi, elég is volt, de csak akkor jön a java: ugrani, lábat lendíteni, forogni, fejen állni… Bár én ezt gyakran lekésem, mert állati nehéz kisgyerekek mellől elindulni. Főleg az esti főműszakban, a vacsora-fürdetés-altatás szentháromságából kiszállni másfél órányira: skandalum! Ki hallott már ilyet: anya azért megy el, mert jó neki, amit a rabszolgák kitaláltak?

Tudj meg többet erről a a különleges mozgásformáról, lapozd fel a Nők Lapja Psziché februári számát a 40. oldalon!

Szöveg: Rácz Zsuzsa

Fotó: Járdány Bence

Próbáld ki most ingyen!

Regisztrációdért
5 előfizetői tartalmat
megnézhetsz. Te döntöd el, melyiket.