„Kőkeményen gyúrok a világmegváltásra” – Interjú Erdős Virággal

Irodalom és világmegváltás a Nők Lapja Évszakok 2020-as őszi számában.

Ezt is elviszem magammal, viszem magammal… – gondolom, mindenki ráismer a versre, amit a Rájátszás zenekar zenésített meg, és azóta egy ország fújja. Erdős Virágot, aki költeményeivel tömegeket képes kivinni az utcára, hogy a hajléktalanok érdekében demonstráljanak, a politikai líra megújítójának is szokták nevezni. A költővel újonnan megjelent verseskötetéről, a Hősömről beszélgettünk egy kávé mellett.

Koronczay Lilla: Örülök, hogy meggyógyultál. Mióta a telefonban említetted, hogy elestél kerékpárral, fúrja az oldalamat, vajon miért kell egy József Attila-díjas költőnek biciklisfutárkodnia.
Erdős Virág: Szeretek biciklizni, a karantén alatt kiürült Budapesten különösen nagy élmény volt áttekerni például a máskor zsúfolt Gozsdu-udvaron. Jó levegőt szívtam, közben kergetőztek a fejemben a gondolatok, és végtelenül szabadnak éreztem magam. Gondolj bele, ilyenkor olyan vagy, mint egy angyal! Leszállsz az égből, de legalábbis a bringádról, és ajándékot hozol. Mindenki örül, a megrendelő is, mert jó esetben pont azt kapja, amit kért, és te is, mert egyrészt örömet okozol, másrészt gyűlik a pénzecskéd. Ez egyébként sem állás, csak egy szabadon végezhető alkalmi munka. Úgy is működik, ha hetente csak pár órám van rá. Kizárólag művészetből, pláne irodalomból manapság lehetetlen megélni, vagy csak hatalmas kompromisszumok árán. Én pedig nem szívesen kötök olyan kompromisszumot, amely bármilyen értelemben is veszélyeztetheti a művészi szabadságomat. Akkor inkább a bringázás. Egyébként sok, hasonló dilemmával küzdő művészt látok magam körül. Ismerek például egy örökifjú, legendás énekesnőt, sokunk idolját és példaképét, akit a világ boldogabbik felén minden bizonnyal egy ország hordozna a tenyerén, itt viszont takarításból kénytelen megélni. Ez a helyzet nemcsak szomorú, de egyben végtelenül szégyenletes is mindannyiunkra nézve. Nekem viszont erőt ad, mert azt üzeni, hogy egy igazán elkötelezett művész akkor sem állhat be a sorba, ha körülötte minden összedől.

K. L.: Honnan jön az erős szociális érzékenységed, otthonról hozod? Értelmiségi családba születtél, édesapád, Erdős István Kossuth-díjas bábszínész.
E. V.: Édesapám tavaly halt meg, épp a napokban kaptuk a hírt, hogy a Budapest Bábszínházban szeptembertől bérletet neveznek el róla. A leendő unokái m tehát már a dédnagypapájukról elnevezett bérlettel mehetnek bábszínházba. Nagyon várom! Én amúgy egyke vagyok, két különleges, de nyomasztóan domináns személyiség árnyékában telt a gyerekkorom, aminek az átkát máig nyögöm. Az alávetett helyzetekből fakadó igazságtalanságok iránti érzékenységemet is innen eredeztetem. Egyébként ez a bizonyos „szociális érzékenység” fura dolog. Valahányszor szóba kerül, mindig úgy érzem, mintha sajnálatos testi-lelki fogyatékosságom lenne, amit azért jobb, ha rejtegetek. Pedig szerintem alap. Akit én művészként nagyra tartok, az egytől egyig rendelkezik ezzel a ritka betegséggel.

K. L.: Tudom, hogy az egyetemen Lengyel Péter legendás Író Műhelyébe jártál. A fejlett igazságérzetedre, gyanítom, már ott fény derült.
E. V.: Tulajdonképp ugyanarról írtam már akkor is, mint most, csak az ellenkező irányból közelítettem. A saját, jól bejáratott és szépen kipárnázott középosztálybeli életemet próbáltam megírni úgy, hogy annak minden hideg önzése és perverzitásig menő egocentrizmusa lelepleződjék. Az a gondtalan és felelőtlen önelégültség, ami a másik oldal szenvedésének közvetett okozója. Van egy József Attila-vers, amelyet mindannyian ismerünk, de ritkán veszünk komolyan. Arról a bizonyos „meg nem gondolt gondolatról” szól. „Miatta nem tudja a részeg, / ha kedvét pezsgőbe öli, / hogy iszonyodó kis szegények / üres levesét hörpöli.” A természeti környezetünk tekintetében mostanában kezdünk rádöbbenni, hogy ha hosszú távra tervezünk, akkor muszáj felelősen, arányosan és méltányosan bánnunk a közös javainkkal. Társadalmi vonatkozásban ez a rádöbbenés még várat magára. Pedig a társadalom „ökoszisztémája” ugyanolyan sérülékeny és egyensúlyra törekvő rendszer, mint a természet. Ha nekem valamiből aránytalanul több van, akkor valaki másnak aránytalanul kevesebb.

Tovább olvasnál?
Ha érdekel a cikk folytatása, fizess elő csak 300 forintért, vagy regisztrálj, és 5 előfizetői tartalmat megnyitunk neked!
Ízelítő a cikk tartalmából
Bábszínház, versírás és még sok minden a kezdetektől egészen mostanáig.
Próbáld ki most kedvezményesen!