El kell jutnunk odáig, hogy ne szolgamód végezzük a feladatainkat!

Meg kell tanulnunk nemet mondani, hogy ne égjünk ki, hogy ne menjünk tönkre.

Újságíróként számos kiégést néztem, nézek végig a környezetemben, a szakmában dolgozókkal rendszeresen szoktunk diskurálni a problémáról, sőt, én is azon küzdök, hogy ne daráljon be a munka. Mivel rendszeresen előkerülő téma, igencsak meglepett, hogy amikor interjúalanyokat kerestem a cikkhez, a korábbi beszélgetőpartnerek udvariasan hárítottak: nem akartak, nem mertek nyilatkozni róla. Mintha szégyellnivaló lenne, hogy a végtelenül leterhelt elménk, a túlterhelt idegrendszerünk egy ponton behúzza kéziféket. Mintha egyéni gyengeség lenne a burnout, miközben egy globális, kiszámítható és nagyon is aktuális jelenséggel állunk szemben, ami ha elharapódzik, kifiléz minket fizikailag és mentálisan is.
Hosszú évtizedeken át húzódott a szakmai vita arról, hogyan definiálják vagy diagnosztizálják ezt a mai korra oly jellemző tünetegyüttest. A megfogalmazás Herbert J. Freudenberger pszichoanalitikustól származik, aki 1974-ben önsegítő közösség tagjainál, krízisintervenciós központok, egészségügyi intézmények dolgozóinál figyelte meg és írta le a kiégés jellegzetes tünetegyüttesét. Azóta egyre többet kutatják ezt a területet, így ma már azt is tudjuk, hogy a kiégés nem csak kizárólag a segítő szakmákban létezik, hanem tetten érhető a legtöbb szellemi tevékenységgel foglalkozó dolgozók között. Sőt, annyira elterjedt jelenségről van szó, hogy 2019-ben végül bekerült az Egészségügyi Világszervezet, a WHO által minősített egészségügyi rendellenességek közé, és a hivatalos definíció szerint a burnout „nem kezelt, krónikus munkahelyi stresszből fakadó szindróma.” A Világszervezet által közzétett dokumentum azt is közli, hogy a kiégés nevű tünetegyüttes kizárólag munkahelyi jelenség, amelynek három fő tünete ismeretes: az enerváltság vagy kimerültség érzete; a munkától való mentális eltávolodás, a munkahellyel kapcsolatos negatív érzések és cinikus hozzáállás megerősödése; a csökkenő hatékonyság.

A munka felzabálja az életünket

Josh Cohen, egy kiégésre koncentráló pszichoanalitikus 2016-ban azt írta a The Economist oldalán, hogy a munka annyira elhatalmasodik az életünkön, hogy még alvás közben is megzavarhatnak minket a munkával kapcsolatos gondolatok. De arra is felhívja a figyelmet, hogy nemcsak a munka hálóz be minket, hanem a technológia fejlődése is egyre több elvárást állít elénk: mindezek hatására a korábban világos határok összemosódtak a munkaidő és a szabadidő között. Bár úgy tűnhet, hogy nagyobb a szabadságunk, mint valaha, hiszen rugalmas a munkaidőnk, otthonról, kávézókból dolgozhatunk, nő a projekt alapon szerveződő munkakörök aránya, terjed az önfoglalkoztatás, egyre több a részmunka. Abban az illúzióban élünk, hogy az időnkkel mi rendelkezünk, miközben a munka minden eddiginél jobban áthatja az életünket. Ehhez hozzájárul a mindig kézben lévő okostelefonunk, és persze az internet is, amelyek egykor szabadságot ígértek, ám végül az állandó elérhetőségünkkel kiszolgáltatottá tettek minket. Ilyen amőba szerűen változó keretek mellett pedig nehéz a határokat meghúzni és tartani, a munka beszivárog az intim tereinkbe, a pihenésre szánt időnkre, a figyelmünket szétszabdalja a multitasking. Reggel céges e-mailekkel kelünk, az értesítések csipogása soha nem hagy kikapcsolni minket, a szoros határidők ott sípolnak a tudatalattinkban, kattogunk, dolgozunk akkor is, amikor feltöltődni, pihenni kéne, hogy legyen energiánk másnap és még azután is kreatívan, motiváltan dolgozni.

Tovább olvasnál?
Ha érdekel a cikk folytatása, fizess elő csak 300 forintért, vagy regisztrálj, és 5 előfizetői tartalmat megnyitunk neked!
Ízelítő a cikk tartalmából
A kiégés a bekerült a WHO által minősített egészségügyi rendellenességek közé. Okkal: fizikailag és mentálisan is tönkretesz.
Interjúalanyaink beszámolói alapján magunkon is észrevehetjük a tüneteket. Te vajon ráléptél már a kiégés útjára?
A megelőzés fontos, és ebben felelős szerepe van a munkáltatónak is. Mutatjuk, mik ezek.
Próbáld ki most kedvezményesen!