Itáliai Napló 31. – 7 dolog, amit önkéntesként tanultam

Gősi Lilla a közösségek erejéről, a rugalmasság fontosságáról és arról is mesél ezen a héten az Itáliai Naplóban, hogy mennyire nem mérhető pénzben az, amit az önkéntes munka ad egy ember számára.

A következő lista egy szubjektív összefoglaló. Az EVS végén ki kell majd töltenem a Youthpasst, az önkéntesek önértékelő bizonyítványát, amelyben nyolc kulcskompetencia köré csoportosítva írhatom le, miben fejlődtem. Erre is készülődve most arra fókuszálok, mindeddig mire tanított a külföldi önkéntesség:

1. A közösségeknek megtartó erejük van

Hasonlóak a problémáink, küzdünk a nyelvi nehézségekkel, panaszkodunk a tömegközlekedésre, együtt szenvedünk az egyhangú, esős, téli napokon. Észrevesszük, ha a másik rosszkedvű – semmibe nem kerül, de segít egy ölelés, egy mosoly vagy az, ha meghallgatjuk egymást. Nem azon múlik, ki, milyen kultúrából jött, vagy hány éves. Hálózatot alkotunk. A régi önkéntesek mentorként avattak be anno az új hely titkaiba, és néhány hónap elteltével mi is hasonlóképp fogadtuk az újakat. Volt olyan kolléga, akitől a hűvös idő közeledtével kaptunk egy csomó meleg ruhát. A kölcsönös egymásra figyelés kihúz a hullámvölgyekből.

2. Rugalmasság, tolerancia, kommunikáció

A konfliktuskezelés alapja, hogy beszélünk a problémákról. Mert elkerülhetetlenek a súrlódások! Idegenekkel élek együtt, akiket nem én választottam. A lakásban tolerálom, ha a másiknak késő este van gitárórája. Szólok, hogy rossz szelektív szemetesbe dobják a tejesdobozokat. Előre jelzem, ha vendégem érkezik. És nem felejtem el, ki a soros a közösen elkészített takarítási rend alapján. Ezek apróságok, mégis zökkenőmentesebbé teszik az együttélést.

3. Kérdezni, kérdezni, kérdezni!

„Dove va?, Si ferma là?” (Hova megy?, Ott megáll?) Felszálláskor a biztonság kedvéért rákérdezek a buszsofőrnél. Előfordult, hogy legyintettem, nem kérdeztem, aztán szépen el is kerülte a megállómat. Vagy vegyük azokat a helyzeteket, amikor eltévedtem! Nincs olyan barista vagy újságárus, aki ne igazítana útba. Az emberek jóindulatúak, és rendszerint hamarabb sikerül megoldani a problémát személyes érdeklődéssel, mint egy Google-keresés lefuttatásával. A kérdezés pozitív hatásai a munkahelyen is érvényesek: „Come posso aiutarti?” (Hogyan segíthetek?) Így tudok aktívabban részt venni, hamarabb beilleszkedni.

4. Megállni a helyem csapatban és egyedül egyaránt

Mostanra mindkettő megy. Szívesen vezetek gyerekfoglalkozást, ilyenkor előtör az irányítói énem. Viszont, ha tapasztaltabb kollégával dolgozom, asszisztensi feladatokat is el tudok látni. Az a fontos, hogy az adott folyamatban megtaláljam a nekem való szerepet. Az olívabogyószüreten például nem volt fotós, hát fogtam a fényképezőgépet, és dokumentáltam. Vagy amikor a többi önkéntes még nem beszélt olaszul, idegenvezetővé avanzsáltam: szerveztem a csapatnak egy római kirándulást.

5. Rugalmasnak lenni, és nem a tökéleteset keresni

Nincs olyan, hogy minden száz százalék. Például akármennyire is szerettem volna megtanulni olaszul, nincs a közelben megfelelő olasztanfolyam, úgyhogy alternatív nyelvtanulási módként beszereztem olasz könyveket, újságokat, és ingázás közben, buszon, vonaton olvasok. Vagy elismertem, hogy kevés a zsebpénz, éppcsak hogy kijön belőle az ember egy hónapban, tehát ügyeskedem: a farmról kapott zöldségek remek alapanyagok, ezekből főzök. Nem mellesleg pedig így új recepteket is tanulok – mikor készítenék hagyományos körülmények között rómaikömény-salátát vagy rántott articsókát?!

6. Azzal kell foglalkozni, ami örömet szerez

Nem a papír számít. Nincs például szociálismunkás-végzettségem, mégis emberekkel dolgozom, a munkám értékéből pedig a bizonyítvány hiánya nem vesz el. Legalábbis nem hiszem, hogy ügyesebben segítenék átöltözni a gyerekeknek az uszodai foglalkozás előtt és után, vagy hatékonyabban dirigálnék a vízben, ha mindezt egyetemen is tanulom. Jó néhány helyzet megoldására a józan paraszti ész és a leleményesség elég.

7. Pénzben nem mérhető

Nem tudok félrerakni, nem élek luxuskörülmények között, mégis megéri. Miért? Feltölt az utazás, inspirálnak az újonnan megismert emberek, elvarázsol az idegen nyelv szépsége, hálával tölt el, hogy befogadtak, és örülnek annak, amit nyújtani tudok – legyen szó az energiámról, a kultúrámról vagy a szakmai tapasztalataimról.

Gősi Lilla

Kolléganőnk korábbi bejegyzéseit ide kattintva olvashatjátok el.

Fotók: a szerző sajátjai

Ez is érdekelhet