Itáliai Napló 29. – Mégsem más, mégis más munkahely

Gősi Lilla új kihívások elé néz az önkéntes munkájával kapcsolatban. Ezekről írt bejegyzést a héten az Itáliai Naplóba.

A képre kattintva galéria nyílik!

Galéria | 3 kép

Itáliai Napló 29. – Mégsem más, mégis más munkahely

Itáliai Napló 29. – Mégsem más, mégis más munkahely

Fotó megosztása:

Milyen az idő most Nigériában, a száraz évszak idején? Erről beszélgetünk két újonnan megismert afrikai munkatársammal. Reggel fél nyolc, jelenet a tengerparti város kávézója előtt, ahol a kisbuszra várunk, mely mindannyiunkat munkahelyünkre visz. Januártól ugyanis a közösségi farm helyett fogyatékkal élők napközi otthonaiban és foglalkoztató központjaiban folytatom az önkéntes szolgálatot.

A fiúk is önkéntesek, de ők az olasz Servizio Civile egyéves programban vesznek részt. Három hónapja kezdték. Járnak olasz tanfolyamra, de a nyelvtanulással döcögősen haladnak, így angolul faggatom őket óvatosan. Csokibarna szemük barátságosan csillog, amikor kérdésemre felsorolják, hányfelé jártak Olaszországban. Egyikük szemérmesen még egy útikönyvet is előhúz, melyben a régiónk nevezetességei szerepelnek, szintén angolul. Két évvel idősebbek nálam, és először testvéreknek nézem őket, pedig csak itt ismerkedtek meg. Az új élethelyzet és a munka hozta össze őket.

De hogy is van ez, miért váltottam munkahelyet? A csere fő oka, hogy kipróbálhassuk a hálózatosan működő rendszer minél több intézményét, melyek egytől-egyig ugyanahhoz a szociális kooperatívához, más szóval szövetkezethez, egyesülethez tartoznak. Nem csak mi, a legtöbb dolgozó és kliens is többféle feladatot lát el több helyen. Van olyan páciens, aki egyik nap „autonómia és közös főzés” programon vesz részt, majd egy szociális munkás kíséretében gyakorolja a közlekedést, a bevásárlást, hogyan kell kávét rendelni, fizetni, míg máskor uszodába megy. A kollégáim változatos heti beosztásuk alapján koordináló szerepet töltenek be a csoportfoglalkozásokon, illetve külön, egyesével is foglalkoznak a súlyosan sérült fiatalokkal. És nem mellesleg rengeteget autóznak, mivel a központok nem egy kupacban helyezkednek el. A sok utazásra nekünk, önkénteseknek is számítanunk kell: az említett létesítménybe például busszal, átszállással közel másfél óra alatt jutunk el.

Végül azonban begördül a kisbusz, és célba érünk. A napközi régen kúria, talán nyaraló lehetett. A szépen felújított házhoz nagy kert, földek és fóliasátrak tartoznak. Egy gyors körbevezetés: a fűszernövények mellett tematikus park készül, elkerítve tyúkok, amott pedig a zöldségeket tárolják… A házban iroda, mosdó, átöltözésre alkalmas helyiség munkaruhákkal, közösségi terek és természetesen konyha-étkező.

Az aktuális feladatok kiosztásával kezdünk. Míg az egyik csapat az ebédet készíti el (a menü megtervezésétől az adagok kiszámításán át az asztal megterítéséig mindenről ők gondoskodnak), addig mi, többiek kint dolgozunk. Salátát szedünk, aztán lemérjük a betakarított terményeket, ládákba rakjuk, összekészítjük kiszállításra a rendeléseket. Ekkor értem meg, egy folyamat másik végpontjára kerültem: az általam szedett saláták kerülnek abba a bioboltba, ahol mindeddig a farmon árultuk a kooperatíva termékeit.

Mivel itt ez az első napunk portugál önkéntes társammal, mindenki szorgosan ismételgeti a nevünket. Hogy könnyítsem az emlékezést, hozzáteszem a bemutatkozáshoz: Lilla, mint a virág, mivel a nevem olaszul orgonát jelent. Asztalra kerül az ebéd, paradicsomszószos tészta és narancsos saláta. Nem mindenkiről könnyű eldönteni, hogy szociális munkás vagy hátrányos helyzetű-e, ezért az asztalszomszédomról is csak sejtem, hogy mentális nehézségekkel küzd. Több közös témát találunk. Felemlegetjük Nápolyt, képeket mutat a város liliomos karneváljáról. Aztán a tetoválásairól mesél (a szabadságot és a családját jelképezik), majd közösen ötletelünk, milyen egyedi ajándékot szerezhetne be a barátnőjének egy közelgő jeles nap alkalmából.

A műszak végén ismét az afrikai fiúkkal várjuk a buszt. Érdeklődnek, hogy sikerült az első nap. Jó társaság, befogadó közeg – felelem. Már néhány pletykát is elcsíptünk, hallgatva, ahogy a kliensek egymást ugratták. Sejthető, kinek melyik kollegina tetszik, még akkor is, ha a koordinátorok és a szülők nem támogatják egy esetleges románc kialakulását.

Búcsúzunk, találkozunk a következő munkanapon. A tengerhez közel fülledt, poros légáramlatok keveregnek, mégis fázom. Följebb húzom a sálamat. Arra gondolok, Afrikában milyen meleg lehet.

Gősi Lilla

A jegyzet eredetileg a Nők Lapja 2018/4. lapszámában jelent meg. Gősi Lilla összes korábbi Itáliai Napló-bejegyzését ide kattintva olvashatjátok el.

Fotók: a szerző sajátjai