Mateklecke az öltözőben – Csiszár Virág – Kubik Anna és Csiszár Imre lánya
Színészek gyerekei gyakran haragszanak a színházra, mert elveszi tőlük a szüleiket. Te megbékéltél vele? Mindig szerettem a színházat, otthon éreztem magam benne, a mai napig ismerős még az illata is. Sok szép emléket őrzök, például a gyulai várjátékokról, ahol részese lehettem egy-egy produkció elkészültének. A próbák közben együtt játszottam a többi gyerekkel, felmásztam a rondella […]
Hulej Emese7 perc
Mindjárt ott vagyok! – A késés lélektana
Amikor elvállaltam ennek a cikknek a megírását, a kollégáim legyintettek, hogy talán nem is nekem való a téma, mert én általában pontos vagyok. Kénytelen voltam bevallani nekik, hogy nem volt ez mindig így, korábban hajlamos voltam késni, s szégyenkezve idéztem fel az esetet, amikor a Kossuth-díjas színésznő hamarabb ért oda az interjúnkra, mint én. A […]
Dudics Emese5 perc
Ingázó nők Burgerlandban – Hol itt, hol ott – se itt, se ott
Kőhalmi Dórával szárföldi házukban találkozunk, hogy elkísérjük egy darabon a schwechati repülőtér felé, ahol dolgozik. Négy gyereke közül most egy sincs otthon, a legkisebb, a hároméves Mija-Luisa is óvodában van. A kislány kettős állampolgár, édesapja osztrák. Két kutyájuk kedvesen dörgölődzve fogad, és míg Dóra felveszi a reptéri az egyenruháját, mi iszunk egy kis osztrák ásványvizet, […]
Rist Lilla7 perc