Nők Lapja
Kérjük, a vágány mellett vigyázzanak! – Helyzetjelentés a Nyugati pályaudvarról
Rengetegen szállnak le reggel fél nyolckor a Nyugatiban a vonatokról, fiatalok, középkorúak, idősebbek. A legtöbben ingáznak, dolgozni, tanulni jönnek a Budapest környéki településekről. Mióta új motorvonatokkal is lehet utazni, nőtt a vasút népszerűsége. De az új Flirt kocsik mellett a vágányokon ott sorakoznak a hagyományos modellek is.
admin8 perc
Királylány a feleségem: Schmidt Ádám mesél Kovács Katalinról
Az olimpiai bajnoknő eddig kiváló eredményei miatt volt fókuszban, visszavonulása előtt családot alapított, és most elsősorban szeretteire figyel. Örömmel fogadta, hogy egy kicsit belekukkantunk magánéletébe. Férje, Ádám mesélt kapcsolatukról. Szegő András interjúja.
admin6 perc
A hölgy kissé bogaras, de társa a siker – Rosta Mária élettörténete
Azt mondják a hozzáértők, hogy hazánkban ő a producerek nagyasszonya. Becsülik, utálják, irigylik, félnek tőle, keveseket hagy hidegen. Néha eltűnik, mintha téli álmot aludna, aztán robban egy telt házas koncert vagy előadás, és sokan nem is tudják, hogy a siker mögött Mari kuncog (vagy meghal a fáradtságtól). V. Kulcsár Ildikó írása.
admin7 perc
Aki életben gondolkodik, az gyerekekben gondolkodik – Közeli Dr. Velkey Györggyel
Dr. Velkey György, a budapesti Bethesda Református Gyermekkórház főigazgatója saját csapatával és a Budai Irgalmasrendi Kórházzal együttműködve újfajta szülészet létrehozását tervezi. Az ötgyerekes családapával arról beszélgettünk, szerinte mik a humánus gyógyítás szempontjai. Oravecz Éva Csilla interjúja.
admin9 perc
Átmeneti gyerekkor az átmeneti otthonban
Ha egy család bajba kerül, s a lakhatása veszélybe, nincs túl sok opció. Sokszor csak ennyi: vagy mennek a szülők a híd alá, a gyerekek meg állami gondozásba, vagy – akiknek szerencséjük van, és akad épp üres hely – a családok átmeneti otthonában húzhatják meg magukat. Gyerekek, akiknek a legfontosabb éveikben minden átmeneti. Az iskolák, a barátok, a lakótársak, a lakóhelyek... Kapaszkodó cikksorozatunk 4. része.
admin9 perc
A szerelem erejével – Címlapinterjú Dobó Katával
Szinte berobbant első filmjével az életünkbe, és azóta is láthatjuk őt a filmvásznon, színpadon egyaránt. Anya lett, kislányával, Szofival vált teljessé az élete. Harmóniára, békére vágyik és sok örömre, amiből nem hiányzik a szerelem mámoros érzése. Szegő András beszélgetett vele.
admin8 perc
Hangolódj ránk! A víz világnapja és mobilmentes hétköznapok az új Nők Lapjában
Tedd le a mobilod! - nem véletlenül lett az e heti Nők Lapja Téma-cikkünk címe ez a mondat. Tudtátok például, hogy egy átlagos felnőtt évente húsz hétnek megfelelő időt tölt a telefonjával vagy a tabletjével? Hogy pontosan milyen káros mellékhatásai vannak mindennek, és hogyan lehet tenni ellene, kiderül a magazin oldalain, melyet most is rengeteg izgalmas témával és interjúval töltöttünk meg.
admin1 perc