Nők Lapja
Tévés kedvenceink: Palcsó Brigitta
Más talán azt mondaná, hogy Palcsó Brigittának nem volt szerencséje a férfiakkal, ő azonban váltig állítja, hogy minden találkozás szükséges és sorsszerű. Ahogyan ez a mostani is Szegő Andrással, amiből ez az interjú született. Kollégánknak azt is elárulta, hogy hosszú évek keresése után végre rájött, hogy mit is szeretne igazán csinálni. Meg fognak lepődni – de nem lőjük le előre a poént.
Nők Lapja6 perc
„Nincs veszélyesebb, mint a rosszkedvű humorista” – Közeli Dombóvári Istvánnal
Gyerekkorában Bálint Ágnes megsimogatta a fejét, később pedig pisztolyt fogott rá egy néző, szerencsére mindkét sztori jól mesélhető. Dombóvári István humorista szerint az extrovertáltság genetikai mutáció, máig nem érti a kovalens kötést, és hisz abban, hogy a színpadon megszűnik a fájdalom.
Nők Lapja7 perc
„Jól érzem magam, elégedett vagyok az életemmel” – Címlapinterjú Janicsák Vecával
A csillagszemű lány, aki úgy énekelte a 2010-es tehetségkutatóban a „Most múlik pontosan...”-t, hogy az embernek elszorult a torka. Azóta négy lemeze, két nagykoncertje és egy tündéri kislánya született. A közönség nagy örömére nemrég visszatért a képernyőre A Nagy Duett című műsorban. Tehetségesebb, mint valaha, de ami a lényeg: a szeme ugyanúgy sugárzik!
Nők Lapja8 perc
Te milyen nyelve(ke)t beszélsz?
Végigsöpört a hazai sajtón az a felmérés, amely szerint Európában mi vagyunk a sereghajtók az idegen nyelvek ismerete terén, a magyaroknak ugyanis csak 37 százaléka beszél más nyelvet is. A szégyenkezés és a bűnbakok keresése mellett megjelentek a témával kapcsolatos régi viccek, felmerült pár új szempont, majd két nap múlva már el is felejtettük az egészet. Pedig a kérdéssel mindannyiunk érdeke foglalkozni.
Nők Lapja10 perc
Így lépj fel a rosszindulatú munkahelyi pletykák ellen
A kellemetlen munkahelyi pletyka ellen nemcsak az elszenvedő, de a főnök is sokat tehet, és érdemes is, mert az irodai hangulat így egészen más lesz. Hasznos tippeket gyűjtöttünk össze, hogy a rosszindulatú szóbeszédet mindkét fél kordában tarthassa.
Nők Lapja2 perc
„Csak végtelenül szeretem a gyerekeket” – Barnáné Szőke Zsuzsa óvónő élettörténete
Oly sok szülő panaszkodik tanárokra, tanítókra, iskolákra, óvodákra, hogy valódi felüdülés egy olyan olvasói levél, amelyben elragadtatva írnak egy óvónőről. S ha a fiatal anyukák és apukák rendhagyó pedagógusnapi kitüntetést is adnak Barnáné Szőke Zsuzsannának, akkor érdemes megtudnunk, mi a titka! V. Kulcsár Ildikó írása.
Nők Lapja6 perc
Szánhúzás mínusz huszonnégy fokban – Szigetvári Eszter élettörténete
Kinek a szánhúzás, kinek valami más. Szinte mindenkinek van olyan dédelgetett álma, amelynek a megvalósítását halogatja. Majd, egyszer... soha. Egy fiatal miskolci nő úgy döntött, ideje belevágni a vágyott kalandba. És belevágott. Szíve szerint mindenkinek azt üzenné: ne várjanak, ne halogassanak. Nem fogják megbánni. Hulej Emese írása.
Nők Lapja6 perc