Szürrealizmus a maximumon: Dalí, Magritte és a többiek meghatározó ecsetvonásai

Álomszerű, szimbolikus, átvitt értelmű, néhol egészen értelmezhetetlen, de mindenképpen különleges és sokatmondó – ez a szürrealizmus, amiért annyira rajongunk, hogy alig várjuk a Magyar Nemzeti Galéria ide vágó, hamarosan megnyíló kiállítását. Az irányzat jeles képviselői olyan alkotásokkal alapozták meg a korszakot, melyek a mai napig kényeztetik a fantáziánkat.

Salvador Dalí: Az emlékezet állandósága (1931)

Dalí egyik leghíresebb festményén a kemény és a lágy ellentétpárját vizsgálta. A híressé vált szétfolyó órák ötlete állítólag vacsora közben pattant ki a fejéből, a lágyan olvadó és elterülő sajt látványa ihlette. A kép abszolút megjeleníti a szürrealista műfaj sajátosságait, nem is csoda, ha sokaknak Dalí és művészete jut eszébe a szó hallatán.

Max Ernst: Celebesz elefánt (1921)

A képen látható álomszerű elefánt valójában egy kazánszerű gépszörny, aki az akkori Németországot és az ipari újjáépítést szimbolizálja. A központi figura szinte a teljes képet elfoglalja, az életnek semmi jele, a rém mindent elpusztított vagy bekebelezett. Ernst alkotása a szorongást, valamint az ember és természet legnagyobb ellenségét, a gépet tárja elénk.

Joan Miró: A harlekin karneválja (1925)

A festmény egy vidám fesztivált, a Mardi Gras-t ábrázolja. Az ünneplés és a harlekin személye áll a középpontban, a kritikusok szerint a mű az emberi tudatalattiba enged részletes betekintést. Miró szürrealista művészetének csúcspontjaként emlegetik az alkotást, amit erőteljesen meghatároznak a szimbólumok.

René Magritte: Az ember fia (1964)

A festmény valójában egy önarckép, ami egy alacsony fal előtt álló embert ábrázol, akinek az arcát egy lebegő zöld alma takarja ki majdnem teljes egészében. A férfi egyik szeme egy kicsit előbukkan, ez az apró részlet pedig tökéletesen megjeleníti a korszak művészetének lényegét: a látható és a láthatatlan játékát.

Yves Tanguy: Anya, apa megsérült! (1927)

Tanguy szürreális tájképének elkészítését leginkább Freud pszichoanalízise és a szimbólumok ihlették. A művész maga is végzett kutatásokat háborús veteránok pszichiátriai esetei alapján, melyek mind hatással voltak modern és absztrakt művészetére.

Pablo Picasso: Guernica (1937)

Picasso legismertebb festménye a Guernica a szürrealista művészet ikonikus darabjának is nevezhető. A monumentális alkotást spanyol polgárháború idején, a Baszkföldön található Guernica elleni támadás után mintegy válaszul készítette a művész. Szimbólumokkal teli, a fekete, a fehér és a szürke árnyalatok pedig a tragikus eseményt teszik még hangsúlyosabbá.

Francis Picabia: Héra (1929)

Három különböző kép jelenik meg egyszerre a festményen, amin az érzelmek és a hangsúlyos kifejezésmód a legszembetűnőbb. Egyszerre szomorú és szép a festmény, ami a művész stílusáról is árulkodik: Picabia szerette a megzavaró hatásokat.

Giorgio de Chirico: A szerelem dala (1914)

Különös festmény A szerelem dala, ami az olasz szürrealista művész, a metafizikus festészet megalapítójának alkotása. A képen a szabadtéri építészet jelenik meg, a középpontban egy kisebb fal, amelyen egy görög faragott fej és egy lógó sebészkesztyű látható. Szürreális kompozíció, álomszerű beállítással.

Leonora Carrington: Önarckép a Dawn Horse fogadóban (1937 – 1938)

A brit születésű mexikói művész alkotása karrierjének egyik legelismertebb darabja. Mivel Frida Kahlo korábban kijelentette, hogy ő nem szürrealista művész, ezért máig Carrington tekinthető a leghíresebb női szürrealistának. Képein a varázslat, a metamorfózis, az alkímia és az okkultizmus lelhető fel.

 

Összeállította: L. J.

Képek: Pinterest

(learnodo-newtonic.com)

Tudtad, hogy a legtöbb cikkünk fizetőkapu mögött van?

Regisztrálj, és nézz meg
5 előfizetői tartalmat
ingyen!