A bécsi születésű színésznőről sokaknak valószínűleg az 1950-es években megformált Sissi királyné karaktere jut az eszébe, ami nem is csoda, hiszen az akkor mindössze 17 éves angyalarcú lány tökéletes alakítást nyújtott a filmben. A tehetséges, egyben tragikus sorsú művésznőre emlékezünk összeállításunkkal.

Rosemarie Magdalena Albach az eredeti neve

A híresség Rosemarie Magdalena Albach néven született Bécsben egy osztrák-német színészcsaládba. Szülei kapcsolata nem volt felhőtlen, egyesek szerint csupán két gyermekük és az egymástól távol végzett munka tartotta össze őket, de 1954-ben, nyolc év után mégis elváltak. Romy és fiú testvére az édesanyjukkal maradtak, de nagymamájuk is kivette a részét nevelésükből.

Színésznő előképzettség nélkül

A különleges szépségű lányra meglehetősen korán, már 15 éves korában felfigyeltek. Első szerepét – színésztanulmányok hiánya ellenére – 1953-ban kapta az Amikor a fehér orgona újra virágzik című filmben. Érdekesség, hogy a moziban édesanyja oldalán jelent meg. A közvélemény úgy látta, édesanyjának döcögő színészi karrierje és lányán keresztül való reflektorfénybe kerülése meghatározta Romy életét és az országból való elutazását.

Mindenki Sissije

1954-ben kiválasztották a még tinédzserkorú lányt Erzsébet királyné szerepére, amellyel nemcsak hírnevet szerzett magának, de minden korábbi várakozást is felülmúlt a színészi körökben. A Sissi-filmek sikere egyben Romy sikere is volt, a még kiskorú tehetséget csak úgy emlegették, mint „a legjobb dolgot, amit Ausztria a valcer óta felfedezett”.

Még a gyufásdobozokon is…

Romy végül a tömeghisztéria áldozata lett, szinte minden lépését követték a rajongók, akik innentől fogva a filmbeli királynéval azonosították őt. A nyomás túl nagy volt, még a gyufásdobozok fedelén is az ő arca szerepelt, nem meglepő hát, hogy a fiatal nő visszadobta a negyedik rész forgatókönyvét és a szomszédos országba „menekült”.

A mindent elsöprő szerelem

1958-ban aztán a Christine című film forgatásán megismerkedett Alain Delonnal, akinek egy év múlva igent mondott, miután megkérte a kezét. Habár a kapcsolatot Romy később úgy emlegette, mint az életre szóló, óriási szerelmet, szakításuk, vagyis négy év jegyben járás után kiderült, hogy Delon csalta és állítólag fizikailag bántalmazta is a nőt. A kapcsolatukat 1963-ban bontották fel, aminek kudarca miatt Schneider a munkába menekült.

Karrierje csúcsán

Hatalmas kiválóságokkal dolgozott együtt filmes karrierje során: Orson Welles, Luchino Visconti, Jack Lemmon, Peter O’Toole és Peter Sellers is a munkatársai között voltak. Nagyszerű és karrierje szempontjából felejthetetlen mozikban alakított, magánélete viszont továbbra is boldogtalan volt.

Nyugodt évek és egy új szerep

1966-ban aztán megismerkedett leendő férjével, Harry Meyen német filmrendezővel, kapcsolatukból egy fiú is született. Romy ekkor úgy döntött, visszavonul a színészettől, hogy csak az anyaságra és a feleségszerepre koncentrálhasson. Két évet volt távol a filmezéstől, aztán Delon újra megjelent az életében és rábeszélte, hogy szerepeljen A medence című filmben. A közös munka ismét közel hozta őket egymáshoz, olyannyira, hogy Romy elhagyta a férjét, és egy kis időre visszatért Franciaországba a nőcsábász színésszel.

Boldogtalan időszak

Ezúttal nem tartott sokáig a románc, a színésznő később újra férjhez ment, ekkor személyi titkárához, Daniel Biasini-hez, akitől egy lánya is született. A nő még mindig nem érezte magát igazán boldognak, állandó bűntudat gyötörte korábbi házasságának felbontása, első férje öngyilkossága és kisfia miatt. Ezért szokott rá a fájdalomcsillapítókra.

Amit nem lehet feldolgozni

Később egy tumor miatt el kellett távolítani az egyik veséjét, aztán bekövetkezett élete legnagyobb tragédiája, amiből sosem volt képes felállni: 14 éves fiát szerencsétlen baleset érte, életét nem tudták megmenti. Ezután Romy az alkoholban keresett vigaszt, ami tovább súlyosbította a gyógyszerfüggősége miatt meggyengül egészségi állapotát. 1982. május 29-én holtan találtak rá párizsi lakásán.

A megszakadt szív és az utolsó ajándék

Sokan gyanakodtak öngyilkosságra, testvére elmondása szerint ugyanis Romy a halála előtti estén azt mondta, nem bírja tovább. Az orvosok viszont szívrohamot állapítottak meg a 43 éves színésznőnél, akit végül Boissy-sans-Avoir-ban temettek el Rosemarie Albach néven. Alain Delon intézkedéseinek köszönhetően később a művésznő mellé temették kisfiát. Delon szerint ezzel még tartozott kedvesének.

Képek: Archív

Tudtad, hogy a legtöbb cikkünk fizetőkapu mögött van?

Regisztrálj, és nézz meg
5 előfizetői tartalmat
ingyen!