5 felejthetetlen sztárpár, akiknek a válására milliók kapták fel a fejüket

Semmi sem tart örökké, tartja a mondás. Annál viszont kevés fájóbb dolog van, mint amikor egy nagy szerelem véget ér. Brad Pitt - jövő heti címlapsztárunk - és felesége, Angelina Jolie válása kapcsán olyan elsöprő szerelmeket mutatunk be, amiknek végét rajongók milliói siratták meg.

Frank Sinatra és Ava Gardner

048-ava-gardner-and-frank-sinatra-theredlist

Ava Gardner a végzet asszonya volt, egy olyan nő, akinek a férfiak nem tudtak ellenállni – Frank Sinatrát is behálózta. Avának ez volt a harmadik, egyben leghosszabb ideig tartó házassága, amit heves veszekedések tarkítottak. A legtöbb konfliktust állítólag az okozta, hogy Sinatra féltékeny volt az ünnepelt színésznő sikereire. Ava segítségével azonban ismét fellendült Sinatra színészi és énekesi karrierje azzal, hogy a nő szerepet szerzett neki az Oscar-díjas Most és mindörökké című filmben. Talán ez is nagy szerepet játszott abban, hogy válásuk után is barátok maradtak.

Kim Basinger és Alec Baldwin

072-kim-basinger-theredlist

1990-ben találkoztak a Fogd a nőt és fuss! című film forgatásán. Három évig jártak együtt, majd 1993. augusztus 19-én kimondták egymásnak a boldogító igent. Nagy szerelem volt az övék, labilis lelkiállapotuk miatt azonban nem tarthatott sokáig. Lányuk közel hétéves volt, amikor 2002-ben Alec állítólagos alkoholizmusa és Kim depressziója miatt elváltak.

Marilyn Monroe és Joe DiMaggio

005-marilyn-monroe-and-joe-dimaggio-theredlist

A 20. század egyik legnagyobb szexszimbóluma második frigyét a baseball-játékos Joe DiMaggióval kötötte. Rajongásig szerették egymást, de a problémák már közvetlenül a házasságkötésük után jelentkeztek. Marilyn akkor már ünnepelt díva volt, akiért emberek milliói rajongtak, a férfi pedig nem tudta kezelni a karrierjével járó felhajtást. A Hét év vágyakozás című film ikonikus jelenetének forgatása során a férfinak azzal kellett szembesülnie, hogy a hajnali forgatási időpont ellenére ezrek látogattak el, hogy megnézzék, ahogy felesége szoknyáját fellibbenti a csatornából kiáradó levegő.  Joe a dühtől tajtékozva rendezett jelenetet, amiatt, hogy a felesége „rossznőként” viselkedik. Egy hónappal később Marilyn beadta a válókeresetet. Egyes pletykák szerint a férfi később megbánta, hogy nem volt elég toleráns a színésznővel, és másodszor is megkérte a kezét. A boldogság azonban már nem adatott meg nekik. A férfit nagyon megviselte Marilyn halála, a temetését is ő rendezte, és élete végéig hetente háromszor küldött rózsát a sírjára.

Romy Schneider és Alain Delon

hqdefault

A tragikus sorsú színésznő nagy szerelme Alain Delon volt. Az 1958-as Christine című film forgatásán ismerkedtek össze, Romy pedig visszavonhatatlanul beleszeretett a francia szívtipróba. Elhagyta miatta hazáját, és Franciaországba költözött Delonnal, aki 1959-ben el is jegyezte. Ez volt Romy életének egyik legboldogabb időszaka, de sajnos nem tartott sokáig. Három évig voltak jegyesek, a színész azonban nem akarta elvenni, sőt több nővel is megcsalta Romyt, akivel végül egy levélben szakított. Annak ellenére, hogy a színésznő többször is férjhez ment, Delon nélkül sosem találta meg a boldogságot.

Elizabeth Taylor és Richard Burton

042-elizabeth-taylor-and-richard-burton-theredlist

A Kleopátra forgatása hozta össze őket, és annak ellenére, hogy Richard Burton abban az időben már nős volt, állítólag elhatározta, hogy ágyba viszi a színésznőt. A kezdeti heves szenvedélyből pedig nagy szerelem lett. Kapcsolatuk során a mennyet és a poklot is megjárták, hol építették, hol rombolták egymást. Egymással, de a másik nélkül sem tudtak élni – ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy kétszer is összeházasodtak. Első házasságuk 10 évig tartott, és a férfi hűtlensége vetett neki véget. Annak ellenére viszont, hogy mindketten új partnerek oldalán vigasztalódtak, sosem tudták elfelejteni a másikat, 1975-ben újra igent mondtak egymásnak. Házasságuk azonban ezúttal csak egy évig tartott, a színész hűtlensége miatt 1976-ban ismét, és ezúttal örökre elváltak útjaik.

Szöveg: F.R.

Fotó: theredlist.com

Tudtad, hogy a legtöbb cikkünk fizetőkapu mögött van?

Regisztrálj, és nézz meg
5 előfizetői tartalmat
ingyen!