Kütyük nélkül lekötni a gyerek figyelmét? Így lehetséges!

A gyerek játszótársai között kitüntetett szerepe van a szülőnek. Ha anya és apa ügyes, még az orvosi váróban töltött félórák is szinte észrevétlenül telnek el. Alig akad olyan tevékenység, amelybe ne lehetne játékot csempészni, új szabályokat iktatni, versenyezni, kinevetni. Vigyázz, kész, rajt...!

Close up of a father playing with his son.

A legfontosabb üzenet, hogy mindig és mindenhol lehet játszani. Ez csupán szándék és némi hajlam kérdése, de jó hír, hogy tanulható. Vannak emberek, akik elképzelni sem tudják, milyen lehet az „unatkozás”, míg mások nem találják fel magukat társaság, alkalom és eszközök nélkül. Ebben is, mint annyi minden másban, rengeteg múlik a szülőn. Ha ő a világot hatalmas és megunhatatlan játszótérként mutatja be, akkor csodálatos dolgot adományoz a gyerekének. Örömkészséget, kreativitást, hogy csak a két legfontosabbat említsük.

A másik alapvetés az, hogy a játék mindig fejleszt. Nem kell örökké azon aggódni, vajon amit éppen játszunk, vagy a játék eszköz, amit venni készülünk, jót tesz-e majd a gyereknek, mert nem ebben rejlik a fejlődés lehetősége, hanem a belefeledkezésben és az együtt töltött időben. A legjobb játékok egyszerűek, és ha a szülő és a gyerek közös játékáról van szó, akkor legjobb arra törekedni, hogy alakuljon ki valamiféle játékszertartás.

A kisfiam és a férjem éveken át játszották azt, hogy leültek egymással szemben a földre, összetámasztották a talpaikat, és bicikliztek a levegőben. Egyre gyorsabban kellett „tekerni”, és az vesztett, akinek kicsúszott a talpa. De hogy kié is csúszott ki tulajdonképpen, ezen aztán hatalmasakat vitatkoztak, persze jókat nevetve. Amikor a fiunk kamasz lett, a férjem sokszor mondogatta viccesen, hogy ezekben a vitákban alakult ki a gyerek elsöprő érvelési képessége… Az édesapám pedig órákon át játszott mindkét gyerekkel vörös pecsenyét, ami megint csak a világ legegyszerűbb, ősidők óta ismert játéka, de valahogy a gyerekek nem untak rá.

A világ legegyszerűbb játéka? Na és? Nem kell félni az unalomtól, mert a gyerek kacagása, csillogó szeme, izgalma lesz a felnőtt öröme. Mint ahogy attól sem érdemes félni, ha a gyerek valami haszontalanságnak tűnő játékeszközzel tölti az időt, vagy ilyet kér. (Bár nem árt várakozási idővel teljesíteni az ilyen kéréseket, mert ezek jó része nyomtalanul hullik ki az idő rostáján…)

Szülő és gyerek együtt töltött idejébe játékot csempészni egyáltalán nem nehéz. Az óvodából, iskolából hazafelé vezető úton lehet kitalálósat játszani, szavak kezdőbetűjével másik szót mondani, azokból szóláncot alkotni. Versenyezni, ki lát több madarat, kutyát vagy piros színű autót. Nagyobb gyerekkel remekül lehet szóban mesét írni, és a történet nyugodtan szólhat valamelyik ismerősről, lépcsőházban lakóról, szomszédról, a közértben kenyeret áruló néni kiskutyájáról. Az ilyen játékokban a szülő sok és sokféle mintát adhat, például arról, mi a tisztelet, mivel lehet, illetve nem lehet viccelni.

Játék a betűkkel

Rögtön az elejére kívánkozik még egy fontos szempont: a játék lényege, hogy a játszó ember élvezze, vagyis olyan játékot válasszunk, amit mi is szívesen játszunk. Ha egy anya úgy véli, attól lesz jó anya, ha délután fél órát engedelmesen legózik a gyerekével, miközben egyetlen porcikája sem kívánja, akkor ne tegye! Inkább találjon ki olyan közös játékot, amit ő is szeret. És nem kell nagy dolgokra gondolni. Nemrég a Vendég a háznál című remek rádióműsorba telefonált be egy nagymama, és elmesélte, hogy ő a gyerekeivel és az unokáival nemigen ült le rajzolni, gyurmázni, mert egyrészt nem volt rá ideje, másrészt ki nem állhatja az ilyen koszolós elfoglaltságokat. Viszont boldogan vonta a gyerekeket a házimunkába. Együtt mentek a piacra, ahol játszottak, ki mekkorát lép, együtt teregettek, és jókat kacagtak, melyik ruhadarab kerül elő a mosógépből. A kicsik megtanulták a színeket, a centivel lemérték a dolgokat, paníroztak, port töröltek.

„Ha a gyerek és a szülő együtt van, az valóban mindig fejlesztő – erősíti meg ezt a véleményt a nagy tapasztalattal bíró fejlesztőpedagógus, Tőkés Maris. – Tőlem sokszor kérnek tanácsot abban, hogyan foglalkozzanak játékosan a gyerekkel, hogyan segítsék őt az olvasásban, szövegértésben. Szeretném leszögezni, hogy ennél fontosabb nincs, erre nem szabad sajnálni az időt. Nagyon jó és a gyerekek által elfogadott játék, ha kartonlapokra csak szavakat írunk, aztán mondatokat, például képek alá. Aztán a sok mondatból ki kell választani, melyik szól a képről. Olyat válasszunk, aminek a témája érdekli a gyereket. Lehetnek azok állatos, gördeszkás, mesefilmes, Forma–1-es képek és mondatok. Jó ötlet, ha a gyereknek diktáljuk le a bevásárlólistát, vagy vele olvastatjuk fel sütemény sütése közben a receptet. Én a minap észrevétlenül fejlesztettem az unokámat, mert nem volt nálam szemüveg, és az új tisztítószer tudnivalóit ő olvasta fel nekem. Egy gyerek nagyon örül, ha igazi segítséget kérünk tőle, így rögtön mintát is kap arról, mi mindenre használható az olvasás.”

Még több hasznos tipp és érdekesség a témában a cikk folytatásában! Keressétek a Nők Lapja Gyerek különszámában – még kapható az újságosoknál!

Szöveg: Hulej Emese

Fotó: Europress

 

Tudtad, hogy a legtöbb cikkünk fizetőkapu mögött van?

Regisztrálj, és nézz meg
5 előfizetői tartalmat
ingyen!