Sztárpárok nyomában. Tényleg követnünk kellene őket?

Az állítás: többet tudunk a sztárok kapcsolati mélypontjairól, mint a legjobb barátnőnk házasságáról. A kérdés: vajon jól van ez így? A válasz: a cikkben megtaláljátok.

nlszerelem_powercouple

Többet tudunk Brad Pitt és Angelina Jolie kapcsolati mélypontjairól, mint a legjobb barátnőnk házasságáról. Love is in the Air, bármerre nézünk, szenvedélyes szívügyekbe botlunk. Az élet a címlapokon és az Instagramon színes, ötletes és izgatott. A kattintásszámra mutogatott szenvedély azonban igen sok mesterséges adalékanyagot tartalmaz, ezért az egészséges érzelmi élet szempontjából inkább kártékony.

Nem tudom, más hogy van vele, de egy idő óta nyugtalanít a gondolat, hogy talán nincs is piaci értéke a házasságomnak. Ezzel kínzom magam. Joggal mondhatnák erre, hogy az ember ne tartsa kötelezőnek, hogy a társával feltétlenül „power couple” – befolyásos pár – legyen, pusztán azért, mert újabban kicsit nagyobb belőlük a kínálat. Huszti Péter és Piros Ildikó például egyáltalán nem, Bill és Hillary Clinton éppen csak hogy, Berki Krisztián és Hódi Pamela viszont hatalmas erejű power couple-nek számít. Egészen enyhe, diszkrét kis árfolyama van Meryl Streepnek és Don Gummernek (egyetlen magas indexű pillanatuk volt, amikor 2012-ben Meryl az Oscar-gálán férjének, négy gyereke apjának ajánlotta a díjat. De aztán a béka feneke alá zuhant az árfolyamuk).

Annak a titokzatos hatásnak, amelyet egyes párok, férfi ak és nők a világra gyakorolnak, az összetételét nem ismerjük. Éppen ez a veszélyes benne. A szalagcímek élő valóságshow, szappanopera és napi erkölcslecke kombinációjává gyúrják a sztárpárokkal kapcsolatos híreket. Lihegve jelentik, milyen az illető sztár viszonya az exével, és hol wellnessezik a jövendőbelijével. Megtudhatjuk, hogy az év celebanyukája miként lop magának néhány meghitt órácskát a párjával, és hogy otthon sem mászkál lebüfizett pólóban és mackónadrágban. Soha. Ezek a gyönyörű, befolyásos emberek a maguk tapintatos módján arra biztatnak bennünket, hogy írjuk meg mi is a saját narratívánkat a kapcsolatokról.

A néma szerelmes

Valamikor a dédnagymamám lánykorában a regényhősök szerepét átvették a hús-vér emberek. A dédi személy szerint küzdött ellene – nagy könyvmoly volt –, egy ideig szabotált mindent, amire a filmplakátok beszélték rá, de aztán egy napon fáradtan és szégyenkezve, fejbe sújtva és kábultan belépett egy homályos mozihelyiségbe. És élete végéig alig akart kijönni onnan.

Egy kutatás szerint az 1920-as évek óta készült filmek 85-90 százalékában van szerelmi szál. Hollywood és a hozzá kötődő popkultúra idestova száz éve formálja azt, amit a nyugati világban a párkapcsolatokról gondolunk. Kár lázadozni, kár letagadni. Dühös individualisták fogcsikorgatva, de mégis a mozis happy endet sürgetik saját életükben is. Filozófusok voltak kénytelenek Richard Burton és Liz Taylor viszonyáról értekezni, a sztárgyár megkörnyékezte a szerelem, a halál, a test és lélek minden afférját.

Generációk óta a sztárpárok befolyásolták, mit gondol a közönség vonzerőről, férfiasságról, nőiességről, házasságról, szerelemről. A húszas, harmincas években a hírnév kilépett Hollywood stúdióiból, és feltűnés nélkül vegyülni kezdett a pénz, a művészvilág, no meg az arisztokrácia köreivel. A hírnév társadalmi presztízse olyannyira megnövekedett, hogy egyszerre többet nyomott a latban, mint a vagyon, a tehetség vagy a származás. Ezzel együtt hihetetlen mértékben megnőtt az új „királycsinálók”, vagyis a média befolyása.

A sztárság súlyát és szerepét jól mutatja, hogy a nagynevű egyetemek szemiotika (jeltudomány) tanszékein is elkezdték oktatni, hogyan formálja a sztárok személyisége és magánélete a közgondolkodást. Ezzel párhuzamosan a nagy stúdiók sajtósokat kezdtek foglalkoztatni. Ők nemcsak a sajtót irányították, hanem azt is figyelték, mi fér bele az adott pár imázsába, és milyen háttérsztorit kell köré kanyarítani, hogy érdekesebbé váljon a közönség számára.

Érzelmek kontra marketing

A némafilmek korszaka még az elérhetetlen filmcsillagokról szólt, Greta Garbo volt az utolsó istenített ikon. A piedesztál olyan magasan volt már, hogy imbolyogni kezdett. Amint a sztárok kinyitották a szájukat, és elkezdtek beszélni, kiderült, hogy raccsoló, selypegő, modoros emberi lények. (Akik sértetten ugyan, de elkezdtek beszédtechnika-órákra járni.)

Egyébként Greta Garbo és a kor férfi sztárja, John Gilbert volt az első olyan hollywoodi páros, akiknek a nevét összevonták: közel száz évvel Brangelina vagy Bennifer előtt Garbót és Gilbertet „Gilbóként” emlegette a korabeli sajtó. Ez az apró nyelvi lelemény jól tükrözi, hogyan intézményesülhet két külön-külön is népszerű sztár szerelmespárként. Az ünnepelt páros titokzatosságával és bujkálásával csak növelte az őket övező hisztériát. Pedig ez nem tudatos pr-fogás volt a részükről, egyszerűen Garbo visszahúzódó, zárkózott természetének a számlájára írható, no meg annak, hogy Hollywoodban örökké ő maradt a fagyos „svéd csábító”, aki megszédítette a nyílt természetű, kedves amerikai Gilbertet.

Garbo a femme fatale figurát hozta, Gilbert pedig az esendő férfi t, filmvásznon és a magánéletben egyaránt, generációk tudattalanjába vésve ezt a szerelmi toposzt. Valójában Gilbert ízig-vérig nőcsábász volt, Greta Garbo meg egy „magabizonytalan” sztár, aki hűvössége mögé rejtette az önnön nimbusza és szexualitása miatt érzett mélységes zavarát.

A power couple-ségről még többet olvashattok a Nők Lapja Szerelem különszámában – keressétek a magazint az újságosoknál!

Szöveg: Vass Virág

Fotó: Profimedia

 

Tudtad, hogy a legtöbb cikkünk fizetőkapu mögött van?

Regisztrálj, és nézz meg
5 előfizetői tartalmat
ingyen!