A Csengetett, Mylord? című sorozat eredetileg 1988 és 1993 között futott a BBC-n, Jimmy Perry és David Croft alkotópáros munkájaként, és 26 epizódban mutatta meg, hogyan lehet egyszerre nevettetni és finoman rávilágítani arra, hogy a „fent” és a „lent” között néha csak egy tálalóajtó van — meg egy egész társadalmi rendszer.
A történet az 1920-as évek Angliájába repít, egy előkelő londoni család házába, ahol az úri világ eleganciája és a személyzet földhözragadt hétköznapjai folyton összeütközésbe kerülnek. Miközben a gazdag Meldrum család tagjai szerelmi ügyekkel, társadalmi botrányokkal és saját furcsaságaikkal küzdenek, odalent a szolgálók sem maradnak le intrikában, pletykában és titkos románcokban.
A sorozat igazi erejét a zseniális karakterek adják: a mindig túlélő Alf Stokes, a szigorúan kimért Hudson komornyik vagy a bájos Ivy mára szinte régi ismerősnek számítanak. Finom brit humora, szerethető figurái és különleges hangulata miatt lett generációk kedvence – olyan sorozat, amit esős délutánokon ma is öröm újranézni.
Ez is érdekelhet: 8 ok, amiért imádjuk a kosztümös filmeket és sorozatokat
Magyarországon a sorozat különös kultuszra tett szert: miközben Nagy-Britanniában inkább régi BBC-különlegességként emlegetik, nálunk szállóigék, rajongói csoportok, receptes könyvek, találkozók és könyvek nőttek köré.

A Csengetett, Mylord? stábja 1989-ben. (balról jobbra) Bill Pertwee, Barbara New, Jeffrey Holland, Paul Shane (ül), Su Pollard, Brenda Cowling és Perry Benson (Fotó: Don Smith/Radio Times/Getty Images)
A Guardian 2018-ban külön cikket szentelt annak, miért szeretik ennyire a magyarok ezt a „fura régi brit sitcomot”, ami önmagában is elég szép társadalomtudományi bizonyítvány: ha egy nemzet Mabel maradékos mondataiban ismeri fel magát, ott valami mélyen működik.
Kvíz: Tényleg szeretted a Csengetett, Mylord? című sorozatot?
Ebben a kvízben nem elég annyi, hogy „ó, hát persze, Lady Lavender dobálta a pudingot”. Itt karakterek, magyar hangok, alkotók, forgatási érdekességek, korszakutalások és szállóigék keverednek — nagyjából úgy, ahogy Stokes keverné a társadalmi igazságosságot egy kis házi lopással.
Közepesen nehéz lesz, de nem alattomos: minden kérdésnél csak egy jó válasz van, a többi pedig csak azoknak hihető, akik nem igazi rajongók.