Az édesanyánkkal való kapcsolatunk alapjaiban határozza meg, hogyan látjuk a világot, hogyan viszonyulunk önmagunkhoz és másokhoz. Ez érvényes akkor is, ha a kapcsolat nehézségekkel vagy esetleg fájdalmas emlékekkel terhelt, hatása minden esetben mélyen beépül személyiségünkbe. Bár az anyai kötelék sokféle formát ölthet, és minden kapcsolat egyedi, az alapvető érzelmi kötődés és szeretet az, ami ezt a kapcsolatot egy életen át különlegessé teszi.

Az anya-lánya viszonyok sokszínűsége a popkultúrában is tetten érhető. Ahogy a valóságban, úgy a könyvekben és filmekben felbukkanó kapcsolatok sem pusztán fekete-fehér árnyalatokban rajzolódnak ki előttünk, sőt, szánt szándékkal láthatóvá teszik színes rétegeiket. Listánkhoz most a számunkra legemlékezetesebb anya-lánya párosokat gyűjtöttük össze, melyek meghatnak, inspirálnak, elgondolkodtatnak vagy épp mélyen megrendítenek.

Rory és Lorelai Gilmore

Nem túlzás azt állítani, hogy a popkultúra egyik legnagyobb hatású anya-lánya párosa Rory és Lorelai Gilmore, akik életét a Szívek szállodája tévésorozatban 7 évadon keresztül követhettük nyomon. Milliók kedvenc komfortműsora a kétezres évek óta időtlen népszerűségnek örvend.

Lauren Graham és Alexis Bledel a Gilmore-lányok szerepében (Fotó: Warner Bros)

Gyakorlatilag a végtelenségig lehetne sorolni, ki miért rajong ezért a kisvárosi történetért. Van, aki a pörgős, sziporkázó dialógusokat, az eklektikus, mégis szerethető karaktereket, míg más a valósághű élethelyzeteket és a humort emelné ki, de a széria abszolút húzóereje mégis inkább az erős, bensőséges anya-lánya kötelék. Lorelai és Rory gyakorlatilag elválaszthatatlanok. Kapcsolatuk szeretetteljes és támogató, melyben (a nem túl nagy korkülönbségnek is köszönhetően)

egyenrangú félként, szinte barátokként osztoznak az élet kihívásaiban és örömeiben.

Minden helyzetben számíthatnak egymásra, a kihívásokon humorral és őszinteséggel képesek átlendülni, melyből azért akad számukra is bőven, hiszen természetesen az ő viszonyuk sem tökéletes. A pszichológia mai állása szerint ugyanis Rory bizonyos mértékig parentifikált gyerek volt a sorozatban. Parentifikációnak hívják azt a jelenséget, amikor a gyerek olyan szerepeket vesz fel a családban, amelyek tipikusan a felnőttekre hárulnának, például érzelmi vagy akár fizikai gondoskodást nyújt a szülőnek.

Ugyanakkor nem beszélhetünk a sikersorozatról úgy, hogy az ő anya-lánya párosukon túl ne említenénk meg Lorelai és anyja, Emily Gilmore ambivalens kapcsolatát is, mely sok esetben épp ellentéte Lorelai és Rory egymást támogató viszonyának. Lorelai függetlenségre és szabadságra vágyik, míg Emily a hagyományokat és a mindent felülíró családi kötődéseket hangsúlyozza, érdekellentétük pedig folyamatosan táplálja a feszültséget közöttük – bár azért egy-egy epizódban ritka kapcsolódásuknak is tanúi lehettünk, melyek szerintem a széria legszívmelengetőbb pillanatai. 

Jennette McCurdy és Debra McCurdy

Jennette McCurdy az édesanyjával, Debra McCurdyval 2003-ban a The Gleam Of Dawn partin (Fotó: Mike Guastella; WireImage/Getty Images)

Gyakran mondják, a való élet írja a legmegdöbbentőbb történeteket, így az idilli fikciós anya-lánya viszony után lehet, hogy hideg zuhanyként ér majd bennünket a Jennette McCurdy memoárjából megismert tragédia. A nálunk 2024-ben, Örülök, hogy meghalt az anyám címen megjelent megrázó visszaemlékezés az egykori Nickelodeon-sztár hányattatott gyermekkorát részletezi, melyben sorsfordító szerep jutott bántalmazó, manipulatív anyjának, Debra McCurdy-nak.

Jennette McCurdy: Örülök, hogy meghalt az anyám, Könyvmolyképző Kiadó, Fordította Rácz Katalin

Jennette McCurdy öt éven át játszotta a Nickelodeon iCarly című sorozatában Sam Puckett karakterét, melyért négyszer is elnyerte a Kids Choices Awards díját. A csillogó felszín alatt azonban testi-lelki bántalmazás, sanyargatás és érzelmi manipuláció zajlott, mely rémálommá változtatta a lány életét. Jennette hatéves korában már színészkedett, mert ez volt Debra beteljesületlen álma, és persze az ebből származó jövedelem is jól jött, hogy fenn tudják tartani a mormon vallású, elszigetelt családot. 

Jennette éveken át tűrte anyja dühkitöréseit, érzelmi zsarolását, a 11 éves korától bevezetett kalóriamegvonást, hogy szerepeihez megőrizze kislányos vékony alkatát. Tinédzserkoráig anyja rendszeresen vizsgálat alá vetette nemi szerveit, sosem hagyta, hogy egyedül zuhanyozzon, osztozott vele a naplóján, az e-mail-fiókján és a lány összes bevételén is.

Mialatt anyja sütkérezett a sztármamák rivaldafényében, Jennette-et felemésztette a szorongás, a szégyen és az önutálat, ami súlyos étkezési zavarokban és függőségekben nyilvánult meg. Kis idővel azután, hogy megkapott egy újabb főszerepet, Debra McCurdy mellrákban elhunyt, így Jennette végül a gyógyulás útjára lépett, hogy életében először azt tehesse, amit valóban ő akar. Azóta kiadta memoárját, mely hatalmas sikert aratott, emellett pedig íróként és rendezőként is aktívan tevékenykedik. (Az önéletrajz felnőttek számára ajánlott!)

Mia és Pearl Warren/Elena és Lexie Richardson

A Kis tüzek mindenütt már megjelenésekor bestseller lett, sőt, 2020-ban a legjobb minisorozat kategóriában Emmy-díjra jelölték a könyvből készült nagy sikerű adaptációt is. Celeste Ng elgondolkodtató, tanulságos történetében Elena Richardson (s sorozatban Reese Witherspoon alakítja) mintalakóként él Shaker Heights idilli külvárosában négy gyermekével és ügyvéd férjével. Tökéletes életükbe váratlanul toppan be Mia Warren (Kerry Washington), a titokzatos fotóművész és lánya, Pearl, akik felforgatják a már-már utópisztikus közösség mindennapjait.

Celeste Ng: Kis tüzek mindenütt, Európa könyvkiadó, fordította: Dudik Annamária Éva

Bár a szenvedélyes, karakterközpontú drámában látszólag az eltérő szülői attitűdökön van a hangsúly, a könyv Mia Warren és Pearl, valamint Elena Richardson és lánya, Lexie viszonyán keresztül a bonyolult anya-lánya viszonyokkal és még megannyi kapcsolódó tabutémával, a béranyasággal, az abortusszal és a rasszizmussal is mélyrehatóan foglalkozik. Mia és Pearl köteléke ugyan szoros, de tele van feszültségekkel, mivel Mia független nevelési elvei gyakran ütköznek Pearl normális élet iránti vágyaival.

Ezzel szemben Elena és Lexie viszonya látszólag harmonikus, ám Lexie valójában őrlődik a társadalmi elvárások és anyja kontrolláló természete között, ami állandó feszültséget teremt.

A két, párhuzamosan bemutatott nevelési elv jól tükrözi, az anyai szerepek mennyire eltérő minőségben jelenhetnek meg, és felveti a kérdést, egyáltalán érdemes-e egy ilyen sokrétű emberi kapcsolatnál kategóriákban gondolkodni. Mi a helyes és mi a helytelen, a puszta jóindulat milyen károkat tud okozni egy gyermeknek, illetve hogy egyáltalán, ki számít jó anyának,

mi tesz valakit anyává: a puszta biológia, vagy a szeretet az, ami igazán számít?

Ilyen és ehhez hasonló mély kérdéseket boncolgat Celeste Ng zseniális kötete, melyet – ha módunkban áll – minisorozatként se szalasszunk el megnézni.

Lady Bird és Marion McPherson 

Greta Gerwig rendezései közül akár a Kisasszonyok könyvadaptációját is választhattuk volna, hiszen Louisa May Alcott klasszikusa szívmelengető képet nyújt számunkra az anya-gyermek kapcsolat lényegéről. Ám míg a March-lányok és Marmee viszonya valóban regénybeillő, addig a rendezőnő másik alkotása, a díjnyertes Lady Bird már sokkal valósághűbben festi le egy kamaszlány és az anyja között húzódó érzelmi szakadékot. 

Saoirse Ronan mint Lady Bird, Laurie Metcalf mint Marion McPherson Greta Gerwig filmjében (Fotó: A24)

Christine, vagy ahogy magát hívatja, Lady Bird épp azon fáradozik, hogy túlélje a középiskola utolsó évét Sacramentóban, mielőtt továbbléphetne a várva várt felnőtt életbe, New Yorkba, ahol sokkal érdekesebb és izgalmasabb dolgok várják. Édesanyja, Marion azonban szkeptikusan figyeli lánya szenvedélyes idealizmusát, mely nagyon távol áll az élet kegyetlen valóságától. 

Marion és Lady Bird között kézzel fogható a generációs különbség, mely miatt akarva-akaratlanul, de nem hajlandók megérteni egymást.

Az anya szigorral és kritikákkal próbálja lányát a valóság talaján tartani, hogy álmodozás helyett felkészítse a felnőttlét nehézségeire, miközben Lady Bird előtt csak szabadságvágya és az önállóság csábító gondolata lebeg. 

Életszerű párbeszédeik és konfliktusaik, viselkedésük mintha csak a hétköznapok lenyomata volna, ahogy az is keserédes és szívbemarkoló, hogy bár mindketten vágynak rá, bárcsak másképp alakulna a kapcsolatuk, mégsem tudnak kilépni a megszokott szomorú mintázatból. Greta Gerwig filmje felszínre hozza bennünk felnőtté válásunk ádáz harcait, melyeket a meg nem értettség érzésétől fűtve véglegesnek gondoltunk, hogy aztán rájöjjünk, a saját utunk valahol aközött van, amiről naivan ábrándoztunk, és amit sokat tapasztalt szüleink felfestettek előttünk. 

Donna és Sophie Sheridan 

A terhelt viszonyok után egy hibáival együtt is szeretetteljes kapcsolattal zárnánk listánkat, mely minden alkalommal megmelengeti a szívünket. Az időtlen ABBA-slágerekre épülő Mamma Mia! bár komolytalan romantikus limonádénak indult, valóságos kultfilmmé nőtt az elmúlt évek során, mely leginkább a fantasztikus szereposztásnak (Pierce Brosnan, Colin Firth, Stellan Skarsgård, Julie Walters, Christine Baranski) és a központi, megindító anya-lánya köteléknek köszönhető. 

Meryl Streep és Amanda Seyfried Donna és Sophie Sheridan szerepében (Fotó: Universal Pictures)

A festői görög szigeten Sophie épp az esküvőjére készül, miközben titokban meghív három férfit, akik közül az egyik valószínűleg az apja lehet. Legalábbis ez derül ki anyja, Donna bohém, fiatalkori naplójából, melynek hála a múlt titkai és a régi szerelmek egy csapásra a jelen alakítói lesznek. Ám hiába a mindent elsöprő szenvedély, a történet mégis az önfelfedezést, 

a baráti és családi kötelékek megtartó erejét hangsúlyozza, ebben pedig óriási szerep jut Sophie és Donna véd- és dacszövetségének. 

Sophie senkiben sem bízik jobban, mint az édesanyjában, aki minden nagy döntésénél kézen fogja és vezeti őt, még akkor is, amikor nem teljesen ért egyet lánya elhatározásaival. Donna egyedülálló anyaként nevelte fel Sophie-t, mély érzelmi kötelékük pedig felnőttként is ebből a „ketten a világ ellen” természetű, szoros szeretetből táplálkozik, ami felülír minden egyéb kapcsolódást.

A három meghívott férfit övező dilemma is csupán addig szítja kíváncsiságunkat, míg meg nem fogalmazódik bennünk a film valódi üzenete: bárki legyen is Sophie apja, Donnára, aki feltétel nélkül szereti és vigyáz rá, a lány egész életében számíthat – ez pedig végső soron minden másnál többet jelent. 

Kiemelt kép: Mamma Mia! (Fotó: Universal Pictures); Szívek szállodája (Fotó: Warner Bros); Lady Bird (Fotó:A24)