Schell Judit igazán nem szorul bemutatásra. Finomsága, visszafogott eleganciája és karakteres hangja mindenkiben azonnal kitörölhetetlen nyomot hagy – akár színpadon, akár a televízióban vagy a filmvásznon találkozunk vele. Táncosnak készült, végül a Színház- és Filmművészeti Egyetemen kötött ki, itt 1995-ben diplomázott. Érdemes művész, Jászai Mari-díjas színésznő. Jelenleg a Szeretetkert című improvizációs játékban látható a 6színben.

A beszélgetés rövid kivonata a videó alatt olvasható.

A barátságok fontossága

Anna a debreceni indulásról kérdezi a színésznőt, aki elmeséli, hogy felhőtlen, játékos gyerekkora volt, ám kamaszként már kezdte szűknek érezni a várost, nagyobb térre vágyott. Erősen meghatározta ezeket az éveket a korabeli rendszer, ami egyrészt rendkívül nyomasztó volt, másrészt viszont örül neki, hogy ezt is megtapasztalhatta.„A saját, kicsit víz alá nyomott életünkben próbáltunk meg kiteljesedni, most meg a mi gyerekeink ott vannak a víz fölött, és nem tudnak mit kezdeni ezzel a határtalan szabadsággal…”

Legszorosabb barátságai is Debrecenhez fűződnek: van olyan barátnője, akivel négyéves koruk óta töretlenül ragaszkodnak egymáshoz. „Mindent velük tudok kiventilálni.” A barátságot hatalmas ajándéknak tartja. Főként mióta rájött arra, hogy rengeteg ember él igazi mély baráti kapcsolatok nélkül.

Schell Judit pályájának kezdetei

Fiatalon a mozgás, a tánc volt a hozzá közel álló kifejezési forma. Évekig versenytáncolt, más műfajban nem mozgott magabiztosan, beszédben pláne nem. „Egy vonatjegyet nem mertem kérni a pénztárban, mert állandóan összeakadt a nyelvem”. A tánc miatt ment drámatagozatra a gimnáziumban, a Színművészetire pedig azért felvételizett, mert az osztálytársai közül hatan is oda mentek.

Végül a Táncművészetire és a Színművészetire is felvételt nyert – utóbbit is a mozgásának köszönhette –, és akkor úgy gondolta, hogy a színművész pálya több lehetőséget tartogat számára. Első önfeledt színpadi élményét még az egyetem alatt megtapasztalhatta Az ember tragédiájának egyik színét állították színpadra, ami felhőtlen örömjáték volt számára. Azt is elmondja ugyanakkor, hogy

a flow-élmény nem kíséri végig egy színész minden egyes fellépését. Kialakul persze egy rutin, de a rutin nem összekeverendő a flow-val.

Csehovnál viszont gyakran van része ebben az élményben, az orosz drámaíró műveinek fontos szerepe van az életében.

Érzés, élmény, katarzis

Szóba jön a katarzis élmény fontossága, Anna például fontosnak tartja, hogy minden estjében legyenek olyan pillanatok, amelyek erőteljes hatással vannak rá és a nézőkre egyaránt. Judit azt vallja, hogy ezt az apró pillanatokban, az utcán röpdöső pillangó látványában is meg lehet találni, nem kellenek hozzá nagy dolgok.
Innen a versekhez kanyarodik a beszélgetés.

Schell Judit verset olvasni szeret, de a versmondás túl nagy felelősségérzéssel jár számára, nagyon ritkán vállal ilyesmit. Előtte rettentően stresszel, utána pedig soha nem elégedett a teljesítményével. Anna aztán a nagy szereptalálkozásairól kérdi, amire azonnal jön a válasz: a Ványa bácsi Szonjája az a karakter, amiben Schell Judit a leginkább megtalálta önmagát.

Mivel a darab sokáig is ment, minden fejezet, ami a magánéletében történt, beleolvadt a szerepbe. „Minden este volt miről beszélni.”

A szövegtanulási folyamat számára elég összetett, kötnie kell mozgásokhoz, a testével is memorizálja a szerepeit. Azt mondja, könnyen tanul, de könnyen is felejt, és az olvasmányélményekkel is így van. Inkább egy-egy érzés, egy könyvhöz kapcsolódó élmény marad meg belőlük, mintsem a cselekmény.

A Pura Poesia korábbi részei itt nézhetők meg.

Szerkesztő: Juhász Anna, Ribánszky Ágota