Olvassunk nekik mesét…! – Interjú Csukás Istvánnal

Ott ül a kávéházi törzsasztalánál, integet, nehogy máshová üljek! Elég csak ránézni, már jókedvű lesz az ember. Csukás Istvánba annyi életöröm szuszakolódott gyerekkorában, hogy kitart máig. Schäffer Erzsébet interjúja.

csukas istvan

Hát ez az, ezt mondom egyfolytában, egy gyerekbe hétéves koráig olyan mennyiségű életörömöt, nevetést, jókedvet kell belegyömöszölni, hogy kitartson hetven-nyolcvan éves koráig. Ez nem boszorkányság, hiszen a gyerek ősemberi mohósággal veszi birtokba a világot. Issza, habzsolja. És azt habzsolja, amit eléje adunk. Ezért akkora a felelősségünk. Einsteintől olvastam egy mondatot, nem is olyan régen: Ha azt akarod, hogy intelligens gyereked legyen, olvass neki mesét. Ha még intelligensebb gyereket akarsz, olvass neki még több mesét.

– Álnaiv kérdésem: mit tud a mese?

– Mindent. A későbbi irodalom, az összes műfajával együtt, a meséből származik. Ősi és örök, a szájbeliség korába nyúlik vissza, amikor körbeülték a mesélőt, a fantáziával, előadókészséggel, memóriával, nagy képzeletvilággal megáldott embert. Szájtátva hallgatták. Ahogy az én gyerekkoromban is szájtátva hallgattuk a kovácsműhely előtt összeverődött felnőttek gyűrűjében azt, aki éppen mesélt valami történetet. A mesékben minden benne van: élet és halál, vereség és győzelem, szerelem, túlvilág, csodák, csodatévő lények. Még száz-kétszáz évvel ezelőtt is csak felnőtteknek szóltak a mesék, a gyerekmesék jóval később születtek. Andersennek hála, ő emelte szépirodalmi rangra a gyermekeknek szóló meséket. Ha ide befér, szúrjuk be, hogy büszke vagyok arra, hogy egy napon, április másodikán születtem a nagy dán meseíróval.

– Kedves egybeesés…

– Nekem az.

– Az Andersen-meséket nagyon szerették a gyerekeim, de egy későbbi életkorban olvastuk.

– Életkortól függően más és más történetek kötik le a gyerekeket. Erre fontos odafigyelni, mert a kisgyerekeknek szóló mesék úgy négyéves kortól hatéves korig hatnak, a lelkük ezeket a meséket tudja befogadni. A hatévesek, azaz a kisiskolások már realistább mesékre éhesek, aztán a kiskamaszoknak az indiános könyvek, a bakfislányoknak a szerelmes lányregények nyitják meg a szívüket. Ha ezek az élmények idejekorán elmaradnak, többé nem pótolhatók. Annak idején a Mórában dolgoztam, ott minden könyvre ráírtuk, hány éveseknek ajánljuk. Nem mindegy. Mert ez a lényeg: amit gyerekkorban befogad a lelkük, jó meséket, nekik való bábszínházat, érdemes zenét, gazdag képzeletű rajzfilmet, mesefilmet, abból gazdagodnak. De ha nem kapja meg a gyerek a neki megfelelő nívós irodalmat, értékes muzsikát, ha mondjuk rémes, piff-puff rajzfilmeken nő fel, akkor üres marad a lelke, s ennek következményei lesznek. Szoktam mondani, a gyerek órája gyorsabban ketyeg, szinte vágtat vele az idő, mindennap valami újat hoz, mozgásban, beszédben, utánzásban, a világ megismerésében – vele kell haladnunk. A mesékkel is.

– Nagyon sok silány gyerekműsor, amerikai nyafogós kamaszfilm, durva rajzfilm, rémesen fordított versezet kerül a gyerekek elé. Holott a magyar, gyerekeknek szóló meseirodalom, versek, báb- és rajzfilmkincs verhetetlen…

– És az ifjúsági filmek, amelyek ma nem készülnek! Miért nem? Én a kultúrának juttatott pénzből jelentős részt adnék a gyerekeknek szánt művészeti műfajokra.

Az interjú folytatásában szó esik többek között a minőségi gyermekműsorokról, illetve azok hiányáról is – keressétek a folytatást a Nők Lapja Gyerek különszámában!

Szöveg: Schäffer Erzsébet

Fotó: Emmer László/Képmás magazin

 

Ez is érdekelhet