Az orgonalila sál diadalmas zászlóként lobogott, amíg Ágota nevetve lekászálódott a hatvanhetes autóbuszról, az Aranylúd utcánál, de néhány perc múlva már nem kacagott, mert a megvadult őszi szél lekapta a fejéről a lila kalapkáját. Futott a „vászonbili” után – a megboldogult férje becézte így a bájos fejfedőt –, lobogott a haja, a kabátja, majd olyan svunggal kapott a földre pottyanó kalap után, hogy elvesztette az egyensúlyát, és térdre esett a bevásárlóközpontba igyekvő Karcsi bácsi előtt.
– Mary Poppins röppen a lábam elé az erős szélben? – kérdezte a hetven körüli, hófehér hajú, özvegy vívóedző, majd talpra segítette a kuncogó Ágotát.
Ez is érdekelhet: V. Kulcsár Ildikó – Egy családban egy trónszék
– Azért röpködök a szélben, mert élesztőt akarok vásárolni az ítéletidőben, hogy mennyei fánkokkal fogadjam a húszéves Balázs unokámat. Ő néhány órája írta sms-ben, holnap délután mutatja be nekem az első barátnőjét. Megtisztelő, boldog vagyok!
– Én az unalmas, napi bevásárlásomra indultam, mert a feleségem halála óta egyedül vezetem a háztartást, nem illek bele az elfoglalt lányaim életébe – mondta kesernyésen Karcsi bácsi, aki már a negyvenes éveiben bácsinak hívatta magát, hogy időben hozzászokjon az öregséghez. – De magácska vidámságot hozott a vásárlásba! – folytatta, majd hozzátette, hogy a csinos Ágotáról legfeljebb bölcsődés unokát feltételezett, ám az asszony elhárította a bókjait.