Mi köze a rendszerváltásnak a gyerekvállaláshoz, a mesterséges intelligenciának a költészethez, és mit árul el rólunk az, aki titokban figyel minket? Vida Kamilla verseiben a legkomolyabb kérdések is váratlan fordulatot vesznek. A Demográfiai csúcs című kötet szerzőjével politikáról, generációkról és a költészet különös szabadságáról beszélgettünk.

A kötetben újra és újra visszatér az 1991-es Kónya Imre–Pető Iván-vita, a borítón az arról írt esszéd olvasható. Több versedben Imrének és Ivánnak hívják a fiktív gyerekeidet. Miért fogott meg ennyire az a vita?

A rendszerváltás után két politikus arról beszélgetett, hogy képesek vagyunk-e a múlt bűnei után igazságot tenni, van-e értelme a szembenézésnek, vagy inkább a jövővel kell foglalkoznunk. Kónya Imre és Pető Iván tulajdonképpen a legfontosabb sorskérdésekről vitatkozott, és ha megnézzük, manapság a politikai napirenden melyek a slágertémák, mi is hasonló kérdésekkel szembesülünk.

Ez is érdekelhet: „A vers soha nem hazudik” – Interjú Lutter Imrével

A megjelenés óta találkoztál a két politikussal?

Pető Iván eljött a könyv bemutatójára. Kónya Imrével felvettem a kapcsolatot, és jeleztem neki, hogy a verseskötetemben írok róluk.

A kötet hivatalosan a költészet napján, április 11-én jelent meg, a választás előtti napon. A versekben eljátszottál a gondolattal, hogy az olvasó vajon a szavazás előtt vagy után forgatja-e a könyvet.

Izgalmasnak találtam, hogy néhány nappal a megjelenés után már nem is lesz érvényes, amit írok. Hívogatott ez a játék.

Miért a Demográfiai csúcsot adtad címnek?

Tovább olvasnál?
Ha érdekel a cikk folytatása, fizess elő mindössze havonta 1490 forintért.
Próbáld ki most!
Az előfizetésed egy regisztrációval egybekötött bankkártyás fizetés után azonnal elindul.
Mindössze pár kattintás, és hozzáférhetsz ehhez a tartalomhoz. Ha van már előfizetésed, lépj be .
Ajánlott videó

Kövesd a NőkLapja.hu-t a Google hírekben!