– Mint száműzött, ki vándorol a sűrű éjen át – énekli Pozsár Lajos egy gödöllői cukrászda teraszán, fagylalttal a kezében, egy riksán ülve. Mellette Szelczey Józsefné Erzsébet, a másik utas szintén fagyit eszik, miközben főzésről diskurál a járgányt hajtó önkéntessel, vagy ahogy ők hívják, pilótával. Akár szokatlan képnek is gondolhatnánk, a gödöllői idősek otthona lakóinak azonban ebben nincs semmi szokatlan.
Egyikük sem először utazik ebben a riksában, sőt, Győrben és Budapesten is működik olyan idősotthon, amelynek lakói új élményeket szerezhetnek a Biciklivel Kortalanul nevű kezdeményezésnek köszönhetően.
Biciklivel Kortalanul: így indult a magyarországi kezdeményezés
A kezdeményezés lényege, hogy önkéntesek riksával visznek el időseket egy nagyjából egyórás körre, szabad levegőt, társaságot, de legfőképpen élményt adva nekik.
A jótékonysági szervezet mögött Gui Angéla áll, aki több mint tíz éve önkénteskedik különböző jó ügyekben. Annak idején a gyerekei is vele tartottak, és anyaként elsősorban a nehéz sorsú gyerekek mozgatták meg. Közben a sajátjai felnőttek, a szülei pedig idősek lettek, és átterelődött a fókusza erre a korosztályra. A Facebookon futott bele a Cycling Without Age oldalába, és azt is rögtön látta, hogy Magyarországon még nincs jelen.
Így kel útra a riksa (Forrás: Falus Kriszta)
– Magyarként mi megszoktuk, hogy leveleket írogatunk, amikre nem válaszol senki, így nagyon meglepődtem, hogy az alapító még aznap reagált az e-mailemre. Kihívott Dániába, két hét múlva ki is mentem, elvittem egy körre Karlt, egy dán utast, és ott el is kezdődött valami – idézi fel a kezdeteket.
Et is érderkelhet: Vezesd be ezt a 3 szokást, hogy elkerüld az időskori magányt!
Bár ezek a riksák nagyon drágák, négy-öt millió forintba kerülnek, az elgondolás egyszerű: kell hozzá egy vagy két idős utas, egy riksa és egy önkéntes. Ám amilyen egyszerűnek hangzik ez, olyan nehéz is.
– Sok helyen elutasításba ütköztem – meséli Angéla. – Bármilyen hihetetlenül is hangzik, de felkeresek egy idősotthont, hozok egy ingyenes programot, ami a világ csodája, és nem mindig fogadják tárt karokkal. Pedig így az idősektől veszik el az élményt. De sok a pozitív példa is, például az a négy helyszín, ahol most jelen vagyunk. Győrben a mentálhigiénés szakember kivétel nélkül mindig mosolyogva hozza ki hozzánk a lakókat, rábeszéli őket az útra, segít beülni nekik, szeretettel várja őket vissza. Látjuk a két végletet.
A mosoly nem kötelező, mégis magától értetődő (Forrás: Falus Kriszta)
Angéla azt is elmondja, hogy több kutatás bizonyította, ez nemcsak az időseknek élmény és nemcsak az önkéntesnek felemelő tevékenység, hanem az idősotthonban dolgozóknak is megkönnyíti a munkáját, hiszen amikor az utas visszatér az otthonba, jobb állapotban van, jobb a kedve.
Évek óta alig beszélt a demens férfi – a riksában mesélni kezdett
– Győrben az állami idősotthonból vittünk egy demens utast – mesél egy esetet. – A gondozója ült mellette, aki nem tudott róla szinte semmit, hiszen három-négy évvel korábban, amikor az otthonba került, már olyan állapotban volt, hogy nem tudott egy összefüggő mondatot elmondani. Ahogy elindult a riksa, és jöttek az ingerek, a szél, a napfény, a levegő, az utas elkezdett beszélni. F
olyékonyan mesélt egy órán keresztül, a gondozó sírva hallgatta.
Három nappal később meghalt, de úgy ment el, hogy még egyszer el tudta mesélni az életét.
Gui Angéla és Józsa Mariann (Forrás: Falus Kriszta)
A járgányban két utas fér el egyszerre. Van, hogy két idős embert ültetnek egymás mellé, van, hogy valaki a hozzátartozójával utazik, és olyan is, hogy egy önkéntessel vagy az otthon egyik dolgozójával kerekedik fel. A hozzátartozóval közös utak különösen fontosak lehetnek azok számára, akik hosszú idő óta már csak az otthonban találkoznak.
– Az életük végén járó emberekről beszélünk, akik sokszor jó, sokszor viszont nagyon rossz állapotban vannak – mondja Angéla. – Egy ilyen élethelyzetben a kommunikáció teljesen beszűkül az olyan kérdésekre, hogy „bevetted a gyógyszert?”, „mi fáj?”, „hasmenésed van?”. Amikor elindul a riksa, teljesen más kommunikációs sík jön létre. Előjönnek az emlékek, a közös élmények: „Menjünk arra, ott tanítottalak meg úszni!” Egy ilyen út egészen másféle kapcsolódást hoz létre.
– Nem véletlen, hogy a dánok guruló varázsbuboréknak nevezték el. Mintha az emlékek ösvényén haladnánk, szinte időutazáson veszünk részt.
Az idősek sokszor olyan dolgokat tudnak a városról, amiket a pilóta nem.
Ebben az órában nincs üres beszélgetés, pilótaként egyetlen olyan utazásom sem volt, amelyre ne emlékeznék. Az idősotthonban élők magányosak, sokuknak egyáltalán nincs hozzátartozójuk, azaz szép lassan láthatatlanná válnak, és velük együtt eltűnik a történetük is. Ebből a helyzetből ültetjük őket a riksába, ahol nemcsak láthatóvá, hanem valakivé válnak. Az emberek odamennek hozzájuk, kérdéseket tesznek fel. A múltkor Győrben gimnazista lányok fotózkodtak az utasokkal.
Kik azok az önkéntesek, akik riksával viszik kirándulni az időseket?
Gödöllő arra is jó példa, hogy ha valahol megjelenik valamilyen jó dolog, mások is mellé állnak. Az említett cukrászdában például ingyenfagyi jár az utasoknak és a pilótáknak, még a kastélykertbe is – ahova biciklivel behajtani tilos – beengedik a riksát.
Kövesd a NőkLapja.hu-t a Google hírekben!