Litkai Gergely humorista – Hiszek benne, hogy képesek vagyunk a változásra

Amikor egy formanyomtatványt kell kitöltened, mit írsz a neved mellé?

Ha a végzettségemet kérdezik, akkor azt, hogy jogász, ha a foglalkozásomat, akkor humorista, ha a beosztást, akkor azt, hogy ügyvezető. Sokáig dolgoztam ügyvédként, de ma már egyértelműen humoristának vallom magam. 

Műsoraidban gyakran egy-egy komolyabb jelenséget jársz körül. Legújabb ested, a Rettegésmenedzsment az elmúlásról, a félelmeinkről is szól. Miután sokat foglalkozol a környezetvédelemmel, adja magát a kérdés, vajon te ezen szorongsz-e. 

Érdekes módon nincs klímaszorongásom, nálam ez inkább egy gyászfolyamat. Egyfajta gyászt élek meg, hogy amiért annyit küzdöttünk, amiről annyit beszéltünk, az nem igazán hozott nagy eredményeket. 

Na, szépen vagyunk! Ebben az interjúban szerettem volna kideríteni, te miképp őrzöd meg az optimizmusodat, erre rögtön a gyásznál kötünk ki.

Muszáj meggyászolni a veszteségeket, ezeken a dolgokon szomorkodni kell. Nem lehet azt mondani, hogy ó, de jó, hogy hamarabb lehullanak a levelek, jobban kilátok az erdőből. De én optimista vagyok, sok mindenen még lehet változtatni, még tudjuk más irányba kanyarítani a civilizációnk sorsát, és remélhetőleg sok faj sorsát is.

Kapcsolódó: Klímaszorongás – hogyan lehet együtt élni vele? 

Persze látjuk, hogy a klímaegyezmények és azok végrehajtása nem mindig elég hatékony. De jó tudni, hogy nélkülük sokkal rosszabb lenne a helyzet. Rengeteg területen léptünk előre, csak sokszor nem elég gyorsan és nem akkora mértékben, amekkorára szükség lenne.

Úgy gondolod, hogy képesek vagyunk a változásra?

Az emberiség egész történelme erről szól. Hiszek benne, hogy képesek vagyunk a változásra, hogy tudunk alkalmazkodni. A kérdés az, hogy ezt a változást elindítjuk-e, és hogy ez önálló döntés lesz-e. Pszichésen is sokkal jobb, ha valamit eldöntünk, és azért csináljuk, nem pedig azért, mert rákényszerülünk.

Mikor kezdett foglalkoztatni a környezetvédelem?

A pályafutásom kezdete óta érdekel, de 2018 óta kommunikálok róla igazán sokat. Mindig úgy gondoltam, fontos lenne erről beszélni, és próbáltam is felkészülni rá, csakhogy ez nagyon komplex téma, és minden részterületnek megvannak a szakértői. Kérdés, hogy én beszélhetek-e erről, hiszen nem vagyok habilitált egyetemi tanár, ugyanakkor egyfajta csatornának érzem magam, megpróbálom átvinni ezeket az üzeneteket.

Persze van benne kockázat, hogy hülyeséget mondok, az oldalamon is sokszor az a cél, hogy valaki elolvassa, és megmondja, hol a hiba.

Rögtön komolyan vettek a környezetvédő szerepben?

Ezzel nem nagyon foglalkoztam. A lehető legjobb tudásom szerint próbálok cselekedni, és nyitott vagyok a szakmai kritikákra. Sok emberhez eljutottak fontos üzenetek, de én csak megadom az információkat, nincsenek elvárásaim, hogy valaki így vagy úgy cselekedjen.

Bízom abban, hogy az emberek alapvetően racionálisak és jók. A racionalitásba vetett hitemet, mondjuk, a viselkedési közgazdaságtan már sokszor megingatta, de az, hogy jónak lenni közösségi norma, szerintem fontos.

Ha mindenki inkább jó értékeket képvisel, akkor jónak lenni is könnyebb. Ha egy kicsit tudatosabban, a közösség érdekében, visszafogottabban és mértéktartóbban élünk, azzal nagy károkat nem lehet okozni.

Mik azok a hétköznapi zöld szokásaid, amelyeket szerinted mások is követhetnének?

Nem akarok senkit arra kényszeríteni, hogy az én szokásaimat kövesse. A legfontosabbnak inkább azt tartom, hogy ha valami érdekel, foglalkozzak vele, beszéljek róla, küzdjek érte.

Egy rendszerszinten elért változtatás ugyanis két szempontból is jó: egyrészt megváltoztatja a rendszert, másrészt nekem is könnyebb lesz aszerint cselekednem.

Ha például azért küzdök, hogy jobb legyen a busz- vagy vasúti menetrend, nemcsak a saját problémámat oldom meg, hanem egy csomó embernek segítek.

Ha valaki vegán, és nincs elég növényi alapú termék a közeli boltban, írjon a központnak.

A cégeket nagyon jól lehet nyomasztani a vásárlói jelzésekkel. És persze valamennyire tisztában kell lennünk a saját lábnyomunkkal is, hogy mennyit használunk a föld erőforrásaiból. Ez önmagában nem oldja meg a problémát, de nélkülünk nem fog megszűnni a baj.

Melyek azok a területek, ahol a legtöbbet tudunk változtatni?

Ha az egyéni lábnyomot nézzük, a repülés biztosan az egyik legnagyobb tétel. Nagyon hamar fel tudjuk használni vele azt a szén-dioxid-kibocsátási mennyiséget, ami egy évre jutna. A másik az energiafelhasználás. Nemcsak azon kell gondolkodni, hogyan váltsuk ki zöldenergiával, hanem azon is, hogyan használjunk belőle kevesebbet.

Kapcsolódó: David Attenborough kivételes élete – 100 éves a bolygónk lelkiismerete

És ott van a közlekedés: ha el tudunk sétálni oda, ahová mennünk kell, már rengeteget spóroltunk. Az ingázásnak óriási a lábnyoma: az ember kiköltözik valahová, ahol aztán nincs semmi dolga, majd nap mint nap bejár oda, ahol végül az életét éli.

A környezetvédelmi törekvéseidben a családod mennyire partner?

A feleségem és a legkisebb lányom nagyon támogatnak. A feleségem különösen tudatos ezen a téren, a táplálkozástól a műanyaghasználatig sok mindenre figyel, ez az ő erőssége. Végül is a családom egy részét meg tudtam győzni, illetve ők is aktívan részt vesznek ebben az egészben, a repülés kérdésében viszont nem feltétlenül én vagyok a család kedvence, mert én nem repülök.

Abszolút értem a szempontjaidat, de közben úgy gondolom, hogy utazni nemcsak jó móka, hanem rengeteget hozzátesz ahhoz is, ahogy a világot látjuk. 

Muszáj lesz korlátozni magunkat, mert ezt nem bírja el a föld. Minden tonna szén-dioxiddal, amit most bejuttatunk a levegőbe, évszázadokra ellehetetlenítjük a következő emberi generációk és sok millió faj életét. Mi képesek vagyunk önreflexióra, ennek ellenére ezt tesszük. Nem szabad áthárítani ezt a felelősséget, és mindig kifogásokat keresni.

Ezeket a kifogásokat szoktad mostanában az oldaladon kifigurázni, amin én remekül szórakozom, de, gondolom, a saját otthonodban nem könnyű prófétának lenned. A családod értékeli a vicceidet? 

Nagyon jó a humoruk, így nem szorulnak az én humoromra. A legnagyobb lányom húszéves lesz, őt kifejezetten szeretem szórakoztatni, főleg, ha van még ott valaki, és miután nálam „két főtől közönség”, rögtön átváltok szórakoztató üzemmódba. Szerencsére kritikusan vissza tud jelezni, ha ez túl sok, de sokat tudunk nevetni a családdal, és a feleségem is nagyon mókás.

Több humorista szerint a viccelődés mögött jellemzően szomorúság vagy korábbi traumák állnak, de nálad ezt nem érzem. Az előadásaid és a veled készült podcastok alapján stabilnak és kiegyensúlyozottnak tűnsz.