hosszúa katinka simone biles

Sportolónők a kamera célkeresztjében – Végre megváltozhatnak a szexista sportközvetítések

Lábak közé helyezett kamerák, indokolatlan közelik és kínos lassítások – a sportolónők régóta kifogásolják, ahogyan a tévéközvetítésekben ábrázolják őket. Most egy új ajánlás változtatna ezen, hogy végre ne a testük, hanem a teljesítményük kerüljön a középpontba.

Nagy sportesemények kapcsán, de egyébként békeidőben is teli a net olyan rövid videókkal, amelyeket versenyközvetítésekből vágtak ki. A videók legtöbbször úszó- és szinkronúszó versenyeken, tornaeseményeken és atlétikai versenyszámok közben mutatnak sportolónőket. A felvételekből gyakran ki sem derül, ki szerepel rajtuk, vagy milyen eredményt ért el, annál többet látni viszont a sportolónő ágyékából, fenekéből vagy épp melléből.

A perspektíva sokszor egészen hajmeresztő, főleg annak ismeretében, hogy a videókat a hivatalos műsorfolyamokból vágják ki. Nincs mit szépíteni, még ma is egészen másképp tálalják a női és férfi sportolók teljesítményét: a férfiak esetében a teljesítményt, a női versenyeken pedig a női testet mutatják be.

Már száz éve is tárgyiasították a sportolónőket

Noha a gyakorlat mindennapos, az elmúlt évtizedben több kirívó eset is nagyobb visszhangot kapott. A 2019-es atlétikai világbajnokságon a rajtgépekbe épített kamerák a sprintereket a lábuk között is felvették, de két sportolónő panasza nyomán végül korlátozták ezeknek a képeknek a használatát.

Két évvel később egy osztrák sportmászónő fenekét és az azon látható kőpornyomokat mutatták a tévés közvetítésben hosszúra lassított másodperceken át, és a snittet többször le is adták. A szövetség a kifogásolt részletet később kivágta a hivatalos YouTube-felvételből.

Gertrude Gussie Moran

Gertrude, avagy Gussie Moran alsóneműje elvitte a show-t 1949-ben

A sportolónők tárgyiasító bemutatása gyakorlatilag egyidős a modern női versenysporttal. A sajtó már az 1920-as években is előszeretettel elemezte, mennyire nőiesek a sportolónők, hogyan változtatja meg testüket az edzés, és mit viselnek versenyzés közben. Az egyik legkirívóbb korai eset az 1949-es wimbledoni tornán történt, amikor is a fotósok a pálya szélén fekve próbálták lefényképezni a párosban döntőbe jutó Gussie Moran csipkés alsóját, akinek a ruhája lényegesen nagyobb sajtóvisszhangot kapott, mint a játéka. 

A tévé később mozgóképekkel, közelikkel és lassításokkal erősítette fel a szemléletet, miszerint a sportoló, ha nő, elsősorban neme és ehhez kapcsolódó attribútumai miatt érdekes. Emlékezhetünk: az 1990-es évek sportműsoraiban többek közt a teniszező Anna Kurnyikova testén időzött túlságosan is hosszan a kamera… Az internet és a közösségi média aztán – bár nem maga teremtette, csak – új életet és jóval nagyobb közönséget adott ezeknek a felvételeknek.

Anna Kurnyikova nemcsak elviselte a figyelmet, szívesen is használta nőiességét

Így változhat meg a női sportközvetítések kamerahasználata

Az ehhez hasonló gyakorlatokon – amelyek egy része nem feltétlenül szexizmusból, inkább hozzá nem értésből fakad – szeretne változtatni egy, a nyáron megjelent, a sajtó képviselőinek szóló útmutató.

Forró téma

Az Eufória és A Fehér Lótusz színésznőjének, Sydney Sweeney-nek az új reklámszereplése jól mutatja, milyen érzékeny kérdés a sportolónők ábrázolása. Sweeney egy fogadóplatform kampányában sportfelszerelésekkel takarja meztelen testét. A humorosnak szánt hirdetésen több sportolónő is felháborodott: a tiltakozók szerint a kampány a női test szexualizálásával háttérbe szorítja a sportolók erőfeszítéseit – és ezzel eljutunk ugyanahhoz a problémához, mint a tárgyiasító kamerabeállítások kapcsán.

A huszonhárom oldalas kiadvány első körben az atlétikai versenyek közvetítéseivel kapcsolatban fogalmaz meg javaslatokat. Elkészítésében Holly Bradshaw brit rúdugró, Ivana Španović szerb távolugró és Blanka Vlašić horvát magasugró működött közre.

A dokumentum közvetítésekből vett példákkal mutatja meg, hogyan kerülhet újra a sportteljesítmény a fókuszba. Az útmutató elsősorban a hátulról és alulról készített közeli képeket, a testrészeket kiemelő felvételeket és a szakmailag indokolatlan lassításokat kifogásolja, helyettük pedig nagyobb látószögű képeket, inkább oldalnézeti lassításokat, légi felvételeket és magyarázó grafikákat javasol.

Mi történik a sportolónők felvételeivel a közösségi médiában?

A tárgyiasító felvételek nem csak akkor problémásak, amikor élő közvetítésbe vagy tévés összefoglalóba kerülnek be. Hatásuk sokkal tovább érzékelhető, hiszen egy-egy lassításból pillanatok alatt kivágható rövid videó, GIF vagy képsorozat. Ez azután az eredeti sporteseménytől elszakadva terjed tovább olyan oldalakon is, ahol már senkit sem érdekel az eredmény, a helyezés vagy akár a versenyző neve.

A német válogatott tagja, Kim Bui hosszú dressz­ben is kiváló teljesítményt nyújtott Tokióban

A már említett Holly Bradshaw olimpiai bronzérmes rúdugró arról számolt be, hogy közösségi médiás zaklatással szembesült néhány felvétel kapcsán, és arról is beszélt, hogy pár verseny legfontosabb pillanataiban összpontosítás helyett a kamerák elhelyezkedésén szorongott. 

Ezt erősíti meg dr. Kovács Krisztina sportpszichológus is, Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem docense:

– A praxisomban több sportoló beszámolt róla, milyen kellemetlen, amikor a kamerák nem a megfelelő szögből veszik őket – mondja. A szakértő szerint mindez azért problémás, mert egy élsportoló identitásának meghatározó része a rengeteg edzés, a fejlődés, a versenyzés és az elért eredmény. Ha mindebből a nyilvánosság számára csak a teste, a ruhája, esetleg néhány előnytelen felvétel marad meg, az az énképére és a sportolói önbizalmára is hatással lehet.

Milyen hatással vannak a tárgyiasító felvételek a sportolónők önbizalmára?

Tovább olvasnál?
Ha érdekel a cikk folytatása, fizess elő mindössze havonta 1490 forintért.
Próbáld ki most!
Az előfizetésed egy regisztrációval egybekötött bankkártyás fizetés után azonnal elindul.
Mindössze pár kattintás, és hozzáférhetsz ehhez a tartalomhoz. Ha van már előfizetésed, lépj be .
Ajánlott videó

Kövesd a NőkLapja.hu-t a Google hírekben!