– Miért? – kérdeztem kíváncsian.
– Tőled örökölte. Te minden történetet kicsit másképp írsz meg, mint ahogy történt.
Nos, ez úgy, ahogy van, nem igaz. Én mindent úgy írok meg, ahogyan történt. Remélem, a kedves olvasó nekem hisz, és nem egy kis mitugrász fruskának. Az persze lehet, hogy én másképp látom a dolgokat, következésképpen másképp mesélem is el őket, mint Berni tenné.
De hát nem vagyunk egyformák. És itt érdemes egy pillanatra megállni. Vajon ki meséli el jól a történetet? Az, aki pontosan felidézi, hogy melyik mondat mikor hangzott el, vagy az, aki azt adja vissza, ahogyan az egész helyzet belül megérkezett hozzá? Mikor mondom az igazat, és mikor a valódit?
Ez is érdekelhet: Ezért nincsenek emlékeink csecsemőkorunkból
Ki mire emlékszik? (Fotó: Getty Images)
A pszichológia régóta hangsúlyozza, hogy az emlékezetünk nem úgy működik, mint egy videókamera. Nem rögzít, nem archivál, nem lehet benne visszatekerni a felvételt, hogy akkor most nézzük meg, kinek van igaza. Az emlékezet sokkal inkább együtt alkot. Minden ember elbeszéli valahogy a saját életét.
Ez nem költői túlzás, hanem nagyon is emberi működés. Történetekben élünk. Amikor felidézünk valamit, nem egyszerűen elővesszük a múltat, hanem újrarendezzük. Hozzákapcsoljuk ahhoz, amit azóta tudunk, amit akkor éreztünk, amit most érzünk, és ahhoz is, amilyennek önmagunkat látni szeretnénk abban a történetben.
Kövesd a NőkLapja.hu-t a Google hírekben!