Zhang Ge filmrendező – Shanghajban magyar, itthon kínai

Cangi kerékpárral érkezik a találkozónkra. Barátságosan üdvözöl, rendkívül közvetlen, egészen másképp viselkedik, mint a lakásommal szembeni kínai kereskedés eladói. Arcáról soha le nem olvad a mosoly. Ugyanakkor csupa feketében van, mintha egész lénye azt üzenné: „Szeretnék árnyékban maradni.”

Ő maga fogalmazza meg számomra a kínai bevándorlók szinte mindegyikére jellemző alapállást. Észrevétlenül érkeznek, és észrevétlenül dolgoznak, kereskednek látástól vakulásig, hogy aztán a pénzt hazaküldjék az otthon maradt családtagoknak. A Magyarországon felnőtt Zhang Ge szerint generációk mennek tönkre abban, hogy megfeleljenek az ősi törvénynek, miszerint a fiataloknak el kell tarta­niuk az idősebbeket, a nagycsaládot. Márpedig Kínában a család a minden.

– Szerencsére nekem csak magamra kell gondolnom – jegyzi meg Cangi. – Anyukám nagyon jó fej, szabad, független nő, aki egyedül nevelt fel engem. Tizenkilenc évesen menekült el a szülei házából, Sanghaj mellől, Hangcsouból, és a szerelmével meg sem álltak Bécsig. Ott születtem meg én. Kétévesen azonban visszavittek a nagyszüleimhez, egy ideig ők neveltek.

Amikor négyéves koromban anyám meglátogatott, nem ismertem meg. Állítólag úgy szólítottam, „néni”. Ez mégse járja, kapta össze magát, és hazahozott magával Budapestre, mert akkor már itt élt. A nagymamám később is nevelt még engem, csak most már Pesten, amikor anyám évekig Kamerunban dolgozott.

Szegény nemigen bírt velem, el is tudom képzelni, elvetemült kölök lehettem. Anyukám hazatérve nyitott egy standot a Négy Tigris piacon, ma már Józsefvárosi piacnak hívják, én gyakorlatilag ott nőttem fel. Azóta már kínai vállalkozóknak könyvel, amolyan közvetítő lett a magyar és kínai kereskedők között, mert jól beszél magyarul, márpedig ez a kínaiak között nagyon ritka. Alig láttam még kínai embert, aki például ki tudta volna ejteni a r hangot.

Dühös gyerek

Cangi azonban ki tudja ejteni, mi több, gyönyörűen fogalmaz magyarul. Kilencven százalékban magyarnak vallja magát, hiszen négyéves kora óta itt él, itt járt iskolába. Mióta az eszét tudja, könyvmoly, és természetesen magyar nyelven falja a könyveket. Nagyjából tízéves koráig azonban ő volt a rossz gyerek. Folyton a piacon lógott, a kártyások tanyáján, a feketézők között, és annyira nem tudta, kicsoda, hova tartozik, hogy elég volt egy, a fizimiskájára tett gúnyos megjegyzés, hogy nekimenjen az illetőnek.

Zhang Ge büszkén vállalja kettős identitását

Akkoriban még az édesanyját gyűlölte azért, hogy ilyen helyzetbe került, mára azonban sikerült feldolgoznia az identitásválságot. Ez a dühös kissrác akkor kezdett magára találni, amikor kamaszként először ráállt egy gördeszkára. Ettől kezdve kizárólag deszkával a hóna alatt lehetett látni, új barátokra tett szert, akikkel együtt lógtak, és akikkel még gördeszkapályát is épített. Ez lett az élete, és a fotózás.

Akkor jött rá, hogy a vizualitás lesz az ő terepe, amikor ráébredt, hogy nem az az érdekes, hogy a gördeszkás leugrik egy ház tetejéről, hanem az, ahogyan ezt teszi. A mozgás esztétikája nyűgözte le. Már csak egy hajszál választotta el attól, hogy fényképezőgépet ragadjon. Az egyetemen gondolkodás nélkül fotográfia szakra jelentkezett, de nem az alkalmazott irány, hanem a képzőművészet érdekelte. És elszabadult az őrület. Montázsok, videók, mígnem a filmnél kötött ki. 

Kapcsolódó: Feltárulnak a budapesti kínai negyed titkai

– Éppen egy reklámfilmforgatáson segédkeztem – folytatja a történetét Cangi –, amikor a gyártásvezető megkérdezte tőlem, mit keresek ott. Hiszen nekem gondolataim vannak, mondanivalóm, hát ragadjak kamerát, és próbáljam ki magam rendezőként! Éppen jött a Covid, volt időm, megírtam az első rövidfilmem forgatókönyvét.

Nem esett nehezemre az írás, rengeteget olvasok, főleg Kunderát, Hessét, Dosztojevszkijt. Az emberi lélek mozgatórugói érdekelnek. Ebbe az irányba indultam el most is, és nagyon hálás vagyok Csényi Kati producernek, aki meglátta bennem a lehetőséget. Hamarosan el is készült a Mei-káprázat című rövidfilmem, ami meglepetésemre egy csomó nemzetközi díjat elnyert.

Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer színpadon fogok állni, de most ki kellett mennem átvenni a díjakat a fesztiválokon. Teljesen megnémultam a reflektorok kereszttüzében, csak annyit tudtam kinyögni: „Thank you.” Soha nem lesz az én világom a szereplés, de már tanulom. Később eszembe jutott az első nagyjátékfilmem, a Nem én vagyok ötlete.

Ahogy a rövidfilmben, a főszereplőt ezúttal is Cui Sissy játssza, aki ugyanolyan kettős identitású kínai–magyar, mint én, együtt jártunk annak idején kínai iskolába hétvégenként. Vagyis én lógtam, ő meg jól megtanulta az anyanyelvét. A film ugyanazon a Négy Tigris piacon játszódik, pontosabban a szemközti Ganz-telepen, amelyhez a gyerekkori emlékeim fűznek. 

A gördeszka esztétikája

A mozi két testvér egymásnak feszülését ábrázolja, akiket elhagyott az édesanyjuk.