A megfelelő pillanatban mondott egy mondatot, ami irányt mutatott. Lehet, hogy lebeszélt, vagy éppen rábeszélt egy pályára – de az biztos, hogy lehetetlen úgy végigjárni az iskolákat, hogy ne maradjon a szívünkben legalább egy tanár örökre.
A napokban harmadszor adtuk át a Nők Lapja Példakép Díjakat, az öt kategória egyike az oktatás. Már a jelölés is komoly kihívás volt, a beérkezett rengeteg fantasztikus jelölt közül ötöt választani nagyon nehéznek bizonyult.
És itt kell megemlítenem egy érdekes jelenséget, mely minden évben ugyanúgy történik, amikor a jelölteket felhívom. Nem akarják elhinni, hogy őket keressük. Én pedig bizonygatom, hogy nem tévedés, igen, a Nők Lapja, és bizony őt jelölték a díjra. Ebben az évben pedig az is előfordult, hogy akadt, aki nem válaszolt az e-mailre, mert biztos volt benne, hogy csak megtréfálja valaki.
„Oktatásért díj? Hiszen csak a munkámat végzem” – hallottam számtalanszor.
Jelöltjeink nem vágynak a reflektorfényre, nincsenek is hozzászokva a hangzatos köszöntésekhez, virágot leginkább csak ballagáskor és pedagógusnapon kapnak. Pedig tudjuk, a nagy változások nem mindig a leghangosabbak, sokszor egy tanteremben kezdődnek, egy lecke színes magyarázatával, egy jókor kimondott mondattal.
Kedves pedagógusok, tanárok, tanítók, óvónők, köszönjük, ahogyan a munkájukat végzik. Hogy oktattak minket, a gyerekeinket, hogy az elmúlt évek nehézségei ellenére sem hagyták el a pályát, hogy inspirálnak, számonkérnek és dicsérnek. Amiért hitet adnak, hogy bizony képesek vagyunk többre is. Ezért pedig mindennap hálásak vagyunk.
Kövesd a NőkLapja.hu-t a Google hírekben!