Pedig John és Barbara addig könnyedén társalogtak a fákkal, a napsugárral és a csillagokkal is, és nem akarták elhinni, amikor madár barátjuk figyelmeztette őket, hogy el fogják veszíteni ezt a képességüket. Mindent el fognak felejteni, hiszen nem volt még ember a földön, aki egyesztendős kora után emlékezett volna ezekre a dolgokra. Kivéve persze Maryt.
Bár a gyerekeink hamar kinőnek a babakorból, lényüknek még egy darabig része ez a tündéri, éteri elem. Mi pedig hamarosan elfogódottan strázsálunk a kamaszkor kapujában: vajon tetten érjük-e azt a pillanatot, amikor a gyermekség elillan?
Kapcsolódó: Nem igaz, hogy a tinik nem olvasnak – 5+1 könyv gyereknapra
Még ünnepeljük a perceket, amikor séta közben kezükből egyszer csak repülőt formáznak, amikor leguggolnak a kabócához, és amikor reggel könnycseppet morzsolnak el, amiért nem találkozhatnak többé azzal a szürke kiscicával, akit álmukban láttak. Közben pedig már tízkilós táskát cipelő nagy iskolások, komoly beszélgetőpartnerek, zöld öves harcosok.
(Fotó: Getty Images)
Meddig tudnak gyerekek maradni? Megadjuk-e nekik azt a gyerekkort, amit megérdemelnek? Mitől érzik jól magukat az iskolában? Mennyi mozgásra van szükségük? Mi történik, ha hibázunk? Szülőként, nagyszülőként mi a felelősségünk, és ki segít nekünk? Megannyi kérdés, amelyeknek gyereknap közeledtével Jónap Rita kolléganőm neves szakértők segítségével eredt a nyomába – hogy jól szerethessük azokat, akik a legfontosabbak számunkra.
„– Sírsz? – gúnyolódott Mary.
A seregély fölszegte a fejét.
– Hogy sírok-e? Dehogyis. Csak – izé – egy kis náthát kaptam hazafelé utaztamban – ez az egész. Igen, egy kis náthát. Nincs komoly baj.”
Kövesd a NőkLapja.hu-t a Google hírekben!