“Van nekünk egy jópofa kis sofőrünk, sofőrünk. / Kirándulni először jön mivélünk, mivélünk. / Ráz a busza, de a kanyart jól veszi, jól veszi. / Ezért aztán jár neki egy féldeci, / ha megveszi…” – így szólt a megboldogult kilencvenes években a dal, amelyet már azelőtt elkezdtünk kántálni az osztálykiránduláson, hogy a busz kifordult volna velünk az iskola utcájából.
Az erőviszonyok jó előre tisztázódtak: fenevadak a leghátsó, hosszú üléssorba, stréberek és hányósok legelőre – előbbiek könyvvel, utóbbiak egy levél Daedalonnal. Logisztikai megfontolásból középre az elosztók, vagyis a gondos anyák gyermekei, akiknek annyi májkrémes kiflit és rántott húsos szendvicset csomagoltak, hogy még hazafelé is bőven lehessen adogatni belőle előre és hátra. (Szerencsére a szalmonella csak később jött divatba.)
A kétnapos kirándulásnak renoméja volt: oda csak a végzősök mehettek, akikben koruknál fogva már meg lehetett bízni. (Jó vicc). A kiváltságot mi magunk is komolyan vettük: összeadtuk a zsebpénzt a nyolc Góliát elemre, ami a kétkazettás magnóba kellett.
A buli mindaddig kifogástalan volt, míg a The Prodigy No Good című száma nyolcvan kilométer haladás után kissé lelassult, majd úgy kezdett szólni, mintha Koós János búgó hangon azt énekelné, hogy „mondjátok meg Máriának…” – pedig még Füzesabonynál sem jártuk, hol volt még a Balaton…
Bár sok mindent láttunk, térdig a vízbe is bemehettünk, és megtanítottak egy egyszerű fogással ágyneműt húzni (ma is így csinálom), a legjobb élmény a kihunyni nem akaró tábortűz és a napfelkeltéig tartó sztorizgatás maradt. Az ott alvás tehát minden volt, csak alvás nem. Azt meghagytuk másnap a buszra: ablakra kenődve, egymásnak dőlve, nyitott szájjal hazáig.
Szabályozás helyett keret-rendszer
Azóta eltelt harminc év, és mostanra úgy tűnik, egyre inkább visszaszorulóban vannak a két- vagy többnapos osztálykirándulások, amit azért kár a szabályozásra kenni, mert – mint az Oktatási Hivatal tájékoztatásából kiderült – ilyen szabályozás valójában nincs is: a kirándulások szervezése iskolánként eltér – ennek elveit az intézmények éves munkaterve, pedagógiai programja, szervezeti és működési szabályzata, házirendje tartalmazza.
Azt kell figyelembe venni, hogy a tanulók felügyelete hogyan és hány pedagógussal biztosítható; erről az iskola igazgatója dönt. Vagyis ha a szülői értekezleten konszenzus születik az úti célról, az eljutás módjáról, a programról és a vállalt költségekről, voltaképpen szabad az út. Manapság többnyire csak egy napra, aminek tehát az irányadó köznevelési jogszabályokon kívüli, számos aktuálisan égető oka van.
Kapcsolódó: Boldogabb társadalmat szeretnék – Németh Hanna, a „matekos lány”
Lássuk előbb, mi férhet bele egyetlen napba! Egy nem túl távoli helyszínen múzeum, túra, vár, tanösvény, hajózás, kalandpark – jobbára vagy-vagy, esetleg mindenből egy nagyon kicsi. A szándék az, hogy a diákok lássanak, tapasztaljanak, épüljenek, élményt szerezzenek, lehetőleg minél több időt a szabadban töltve. Bár a csoportos belépőjegyeket a legtöbb helyen kedvezménnyel kínálják, oda kell figyelni a kiadásokra, mert az osztálykassza sem bír el mindent.
Az ott alvás pedig az egynapos kirándulás többszörösébe is kerülhet, hiszen a szálláson felül nem árt kalkulálni legalább egyszeri meleg étellel vagy a közös főzés költségével, esetleg – ha busz visz-hoz – a sofőr napidíjával, ellátásával.
A járvány közbeszólt
A Nyíregyházához közeli településen ifjúsági szálláshelyet és turistaházat üzemeltető vállalkozó csaknem harminc éve fogad osztálykirándulásra érkező csoportokat is. Ő azt mondja, a koronavírus-járvány volt a vízválasztó, hiszen 2020-2022 óta annak ellenére csökkent a foglalások száma, hogy élénk az érdeklődés.
– A szervezők lelkesek – többször telefonálnak, e-mailt írnak, részleteket egyeztetünk –, aztán valamiért mégis átszervezik a kirándulást egynaposra. Délelőtt megérkeznek Nyíregyházára, megnézik az állatkertet, a múzeumfalut, vagy strandolnak, esetleg biciklitúráznak, aztán mennek is haza. Pedig állíthatom: a nálunk éjszakázó csoportokkal nem sok gond adódott az elmúlt évtizedekben.
Komolyabb rendbontás egyszer-kétszer volt, ami ilyen hosszú időtávba bőven belefér. Kisebb csínytevések, rongálások persze mindegyik korosztálynál előfordulnak; összetörik pár fogyóeszköz, de egy igazi vendéglátó a helyén tudja kezelni az ilyen jellegű, elenyésző veszteséget – összegezte.
Nagyváros, kisváros: ugyanazok az aggályok
Osztályfőnökökkel beszélgetve kiderült, az ottalvós kirándulások visszaszorulása kapcsán nem szabad megfeledkezni az intézményi programbőségről, a súlyos – és egyre súlyosbodó – anyagiakról, valamint a pedagógusok felelősségéről, ami ugyan nem változott az idők folyamán, amivel viszont szembesülniük és amiért végtére is a hátukat tartaniuk kell, nagyon is.
– A mi általános iskolánkban egyáltalán nem opció az ottalvós osztálykirándulás – gyakorlatilag évek óta fel sem merül lehetőségként. Ennek nem az érdektelenség vagy a túlféltés az oka, hanem a pénz, ugyanis az utazás és a szállás is sokba kerül. Hozzánk szerényebb anyagi körülmények közt élő gyerekek járnak, akiknek a szülei nem engedhetik meg maguknak ezt a pluszkiadást.
Másrészt igazából nem is érzékeljük a hiányát, mert rengeteg a kötelező, órarendbe épített program (például koncertek, úszás, pingpong, korcsolya), kirándulásokra pedig pályázhatnak az intézmények, aminek révén minimális költséggel lehet részt venni Erzsébet-táborban, vagy a Határtalanul program keretében megismerhetik a gyerekek a külhoni magyarlakta vidékeket – sorolja a vidéki nagyváros pedagógusa, és pályatársa, a húsz kilométerrel távolabb fekvő kisváros tanárnője is megerősíti az elhangzottakat.
Ők azzal szembesülnek, hogy ha nem annyira jó az osztályközösség, vagy egyes klikkek között feszültségek húzódnak, a gyerek még az egynapos kirándulásra sem akar menni, nemhogy ottalvósra, ráadásul a szállás és az útiköltség jelentősen drágult, és említi a kísérő pedagóguson lévő nyomást is, hiszen főként hetedik és nyolcadik osztályban már sok minden előfordulhat: élvezeti cikkeken kívül akár szex is…
A létszámellenőrzésen túl
A szülő, akinek tíz és tizenhat éves gyereke van, azt mondja, a kicsinél igen, a középiskolásnál viszont nem tapasztalta, hogy bármilyen irányból ellenérzés mutatkozna az ottalvós kirándulásokkal kapcsolatban. Az osztályfőnök náluk komolyabb eligazítást tart utazás előtt a diákoknak – ebben szó esik a dohányzás, az alkohol tilalmáról, és arról is, hogy az éjszakát mindenki a saját ágyában tölti. Bármelyiket megszegik, egyetlen retorzió lép életbe: nincs több kirándulás.
Mármint soha. Ez be szokott válni, ugyanakkor az édesanya elmondja, szülőtársától hallott jóval engedékenyebb hozzáállásról középiskolai kirándulás kapcsán, amikor azzal jött haza a gyerek az iskolából, hogy bolti szeszt (például sör, dobozos koktél, palackozott bor) lehet vinni az útra, házit és töményet azonban nem… Tegyük hozzá: a tilalom minden korban képes felébreszteni a fiatalság leleményét.
Kapcsolódó: 7 tantárgy, amit nem tanítanak ma már az iskolában
Azt már egy egykori kísérőtanár meséli, feltűnővé vált a buszon, hogy mindegyik lány ugyanabból a kulacsból iszik. Az üdítőnek álcázott cidert végül elkobozták, de a példa egész jól szemlélteti a pedagóguson lévő nyomást, miszerint fáradhatatlanul kell figyelni, és ez manapság már nem merül ki a létszámellenőrzésben.
Az ételallergiák, a rovar- és pókfóbia, a balesetveszély, az új cipő által feltört sarok, a használati tárgyak és személyes iratok eltűnése, a telefonfüggés, a helyszínen kirobbanó konfliktusok vagy hirtelen fellépő betegségek az ottalvós kiránduláson sok esetben feladják a felnőttnek a leckét, és arányaiban jóval többször, mint az ital vagy a cigaretta, ugyanakkor tisztában vannak vele, hogy főként a középiskolás tanulók részéről gyakorlatilag minden automatikusan vonzó, ami nem az iskolában történik velük.
– Szerintem az ottalvós osztálykirándulásoknak nagy szerepük van az osztályközösség és a középiskolai barátságok létrejöttében. Emellett egy kis ízelítőt adnak a kamaszoknak az önállóságból: milyen az, ha nincs ott anya-apa minden percben. Nekem végzősként visszatekintve számos gimis élményem közül a legjobbak egytől egyig ottalvós osztálykirándulásokhoz köthetők, és nem tartom jó ötletnek diáktársaim hasonló, életre szóló élményektől való megfosztását – vélekedik Szabó Csongor dunakeszi diák.
Most és együtt
A kisebbek talán könnyebben, a kamaszok azonban elég nehezen győzhetők meg bármiről, főleg ha olyan „e világi” összetevőkről van szó, mint véges pénztárca, megváltozott világ, és benne a kollektív felelősség szerepe. Ha nem szülőként és pedagógusként, hanem egykori gyerekként fordulunk a téma felé, talán érthetőbbé válik, hogy miért nem látnak túl az impulzus-tűzhányón, amit egy ottalvós kiruccanás ígér.
Azért, mert nem is kell túllátniuk rajta. Hiszen fiatalok. Míg a most, az együtt, a máshol, az élmény lelkesíteni képes őket, addig a többit majd kialusszák itthon. Nekünk is sikerült annak idején.
Csák Helga
Kövesd a NőkLapja.hu-t a Google hírekben!