Nincs bűncselekmény, nincs csalás, nincs trükk, nincs átverés, nincs bűn, amely ne a titkolózásból élne – mondta már nagy hatalmú laptulajdonosként Joseph Pulitzer, akit ezen a néven ismert meg a világ. Hitvallása szerint az újságírás legfontosabb feladata, hogy láthatóvá tegye azt, amit mások el akarnak titkolni.
Szabadságvágytól hajtva
Pulitzer József 1847-ben született Makón, otthonuk a mai Úri utca 4. szám alatt állt. A gabona- és hagymakereskedelemmel foglalkozó család a helyi zsidó közösség tehetős tagjai közé tartozott. Bár a szülei azt szerették volna, ha apja vállalkozását viszi tovább, József a nagybátyja hatására katona akart lenni, és a tizenhét évesek nyughatatlanságával neki is indult a világnak.
Magas, vékony testalkata, gyenge fizikuma és rossz látása miatt elutasították az osztrák, a francia és a brit seregből is. Végül Hamburgban találkozott egy toborzóval, és vállalta, hogy beáll az észak-amerikai hadseregbe. Egy év múlva leszerelt, és St. Louisba került, ahol alkalmi munkákból élt – volt öszvérhajtó, rakodómunkás és pincér is.
Szabadidejében a város könyvtárában tanult: itt sajátította el az angol nyelvet és kezdett a joggal ismerkedni. A könyvtár sakktermében felfigyelt két játékos partijára, és olyan éleslátó megjegyzést tett egy lépésről, hogy szóba elegyedtek vele. Kiderült, hogy mindketten a helyi német nyelvű napilap, a Westliche Post szerkesztői – a beszélgetésből pedig hamar állásajánlat kerekedett.
Amikor kész lett, a világ legmagasabb irodaházának számított a New York World székháza
Csavargóból médiamágnás
Négy évvel később, 1872-ben a már lelkes újságíróként ismert Pulitzernek a csőd szélén álló lap tulajdonosai felkínálták a kiadó irányítását. Hamarosan megvásárolt még egy lapot, egyesítette a kettőt, és St. Louis Post-Dispatch néven sikerre vitte – az újság még ma is létezik.
A sikert nem adták ingyen, Pulitzer megszállottan dolgozott. Az újságot a köz szolgálatába állította, a kisember védelmében oknyomozó cikkekkel tárta fel a társadalmi visszásságokat, éles hangvételű vezércikkekkel támadta a kormányzati korrupciót, az adóelkerülő gazdagokat. Nem véletlen, hogy a később létrehozott Pulitzer-díj történetében is kiemelt szerepet kapnak a tényfeltáró újságírói munkák.
1878-ban feleségül vette Kate Davist, egy előkelő washingtoni családból származó lányt. A nincstelen magyar bevándorló amerikai állampolgár lett, szónokként, íróként, szerkesztőként hírnevet szerzett, a város egyik legfiatalabb képviselőjének választották. Elegánsan öltözködött, otthonosan mozgott a társasági életben: bálokba járt, lovagolt, és élvezte a felsőbb körök életstílusát.
Közben kemény, megalkuvást nem tűrő munkatempójának ára lett.
Az egészsége megrendült, látása tovább romlott. 1883-ban orvosi javaslatra feleségével Európába indult pihenni. Viszont ahelyett, hogy hajóra szállt volna, egy üzleti tárgyalás marasztalta, megvásárolta a veszteséges New York World című lapot (érdekesség, hogy az akkoriban haldokló The Times felvásárlásán is gondolkozott), és ezzel a lendülettel New Yorkba tette át a székhelyét.
A lap felfuttatása során ugyanazokat a módszereket alkalmazta, amelyek korábban beváltak: figyelemfelkeltő anyagokkal töltötte meg a hasábokat. Nagyobb betűméretet használt, alcímekkel tagolta a szöveget, és karikatúrákkal, illusztrációkkal tette változatosabbá az egyhangú oldalakat. Új műfajokat vezetett be: riportokat és interjúkat közölt – könyörtelen tempót diktált a beosztottjainak.
Pulitzer és a sajtómágnás Hearst vetélkedése háborúba vitte Amerikát
Vérre menő harc az olvasókért
A New York World példányszáma tíz év alatt 15 ezerről 600, majd 900 ezerre nőtt, az ország legolvasottabb napilapjává vált, és ezt a vetélytársai nem nézték tétlenül. A rivális The Sun kiadója személyes támadásokkal próbálta lerombolni Pulitzer tekintélyét.
Másik ellenfele, a Journal című lap tulajdonosa, W. R. Hearst az olvasókért folytatott őrült bulvárharcba kényszerítette bele. 1896 és 1898 között a szenzációhajhász főcímek és álhírek (néha rémhírek) mindennapossá váltak mindkét lapban. Például amikor a kubaiak fellázadtak a spanyol uralom ellen, Pulitzer és Hearst egymással versengve igyekeztek felkorbácsolni a közvéleményt Spanyolország ellen – csak azért, hogy többen vegyék meg a lapjukat. Ez végül odáig fajult, hogy a kongresszus hadat üzent Spanyolországnak.
Kövesd a NőkLapja.hu-t a Google hírekben!