Jövőformálók: Horváth Anita fotográfus

Polgárdiban nőttem fel, de a szüleim Székesfehérvárra írattak be minket a testvéremmel már általános iskolába is, hogy jó oktatást kapjunk. A rajztanáraim nagy hatással voltak rám, ezért is lettem fogékony a művészetre. A fotózással is úgy ismerkedtem meg, hogy valaki szó szerint a kezembe nyomott egy kamerát, hogy nincs-e kedvem kipróbálni. Azelőtt sosem gondoltam arra, hogy fotográfus legyek, mégis ez lett a döntő pillanat.

„Te nem vagy olyan”

Legutóbbi munkáim elsősorban a roma női identitásról szóltak. Elein­te inkább a saját kérdéseimre kerestem válaszokat. Például hogy hogyan tevődöm én össze, és hogyan kapcsolódom a saját romaságomhoz, hogy milyen dilemmákkal és kérdésekkel töltött el, amikor tudatosult bennem, hogy félvér roma lánygyermek vagyok (édesapukám roma származású, anyukám nem).

Hogyan gondolkoztam erről kisgyerekként, majd felnőttként. Aztán megpróbáltam már nemcsak a saját életemre vonatko­zóan vizsgálni, hanem szélesebb kontextusban megnézni ugyanezeket a kérdéseket. Így született meg egy roma női elvonuláson az egyik legfontosabb munkám, a Te nem vagy olyan ötlete, ami egy szöveggyűjtéssel kezdődött, beszélgetések alapján.

Megosztottuk egymással, kivel mi történt az iskolában, az orvosnál, vagy akár teljesen hétköznapi beszélgetésekben. Azt vettem észre, vannak olyan mondatok mindegyikünk életében, amelyek akár ijesztő módon szóról szóra ismétlődnek, és ezek úgy kezdődnek, „te nem vagy olyan”, „te nem úgy beszélsz”, „te nem úgy öltözködsz”, „rajtad nem is látszik”…

Ezek mellett a hétköznapokban akár el is megyünk, pedig nagyon súlyos rasszista és szexista megnyilvánulásokat is hordoznak magukban.

A munkáimban erre a jelenségre szeretném felhívni a figyelmet, hogy ez mennyire jelen van a közbeszédben, és mennyiszer megyünk el mellette, pedig nem szabadna nem meghallani.

Egy másik munkámban a családom nőtagjairól és a szüleimről készítettem képeket. Ha megnézzük ezeket, azt látjuk, nem számít, hogy én roma családról beszélek, mert bármelyikünk családi albumában megvannak ezek a képek, hiszen ugyanazok a fájdalmak, félelmek, féltés, ugyanaz a szeretet van jelen.

A mi hangunkon