A párterápiával kapcsolatban két makacs tévhit a mai napig tartja magát. Az egyik az, hogy a terapeuta megpróbálja majd mindenáron egyben tartani a párt. A másik az ellenkezője: a szakember mindenképpen válásra buzdít. Egyik sem igaz. Szakmai hitvallásom egyik középpontja, hogy a kapcsolat érték, amelynek érdekében érdemes erőfeszítéseket tennünk.
Ha azonban a kapcsolatban részt vevőknek már nem áll szándékukban ezt az erőfeszítést megtenni, akkor a párterápiának nem nagyon van hozzáadott értéke, mert hiányzik az üzemanyag.
A válás megítélése folyamatosan változik. A mostani nyugdíjas korosztály tagjai azok, akik nagy számban válni kezdtek, és azt a tanulságot adták örökül a gyerekeik generációjának, hogy ha bármi gond van, „elváltok, és kész”. Én úgy gondolom, hogy a válás érvényes megoldás lehet, de nem az egyetlen lehetséges út. Sokan azzal fordulnak terapeutához, hogy „el kellene válni, mert nincs más ötletünk”. Ekkor még lehet remény arra, hogy találunk más megfejtést.
Kapcsolódó: Ez az a pont, ahol sok házasságban a férjek feladják
Ezeket a gondolatokat szerettem volna előrebocsátani, mielőtt belemegyek ennek az esetnek a részleteibe, mert fontos látnunk, hogy milyen a válás intézményének kulturális beágyazottsága.
Feszültség a vége
Az asszony hívott fel, és a „jó napot kívánok!” után bele is vágott, mennyi baja van a férjével. Kértem, hogy ezt halasszuk az első alkalomra, amelyre ketten érkeznek majd. Három fiuk közül már a legkisebb is majdnem kirepült, és mivel valóban úgy tűnt, csak kettejük problémájáról van szó, csupán a férjjel és a feleséggel szerettem volna találkozni.
Amikor megérkeztek, megkértem őket, hogy vegyék le a kabátjukat, és helyezzék magukat kényelembe, én pedig töltöttem nekik egy-egy pohár vizet. Már ezalatt hallottam, hogy veszekszenek. Ez egyébként nagyon gyakori: a kliensek nem elmesélik, hanem megmutatják, mi a nehézségük.
Miután beinvitáltam őket, igyekeztem lecsillapítani az indulatokat, és kértem, hogy meséljenek az életükről. Elmondták, hogy jó körülmények között élnek a Pest környéki agglomerációban, a három gyerekük normális, fiatal srác, összességében elégedettek velük. Magukkal kapcsolatban azt fogalmazták meg, hogy csak veszekedni tudnak. Amikor megkérdeztem, hogy például min, akkor ezen is rögtön összevesztek.
Látszott, hogy ha szóba állnak egymással, akkor annak feszültség a vége.
Kozma-Vízkeleti Dániel klinikai szakpszichológus
Amikor róluk és a kapcsolatukról érdeklődtem, elmesélték, hogy mindketten egyetemet végeztek. Huszonévesen ismerkedtek meg, három-négy év együtt járás után összeköltöztek, összeházasodtak, és két évre rá megszületett az első fiuk. A férfi pénzügyi, a nő egészségügyi területen dolgozik. Amikor a hivatásukról beszéltünk, a férj egyszer csak kifakadt, hogy még a munkahelyén is jobb lenni, mint otthon.
Mert amikor hazamegy, a neje elkezdi az ő szapulását, folyton elégedetlen.
Az asszony pedig arra panaszkodott, hogy az az érzése, a férje egyáltalán nem figyel rá. Ekkor összenéztek, és azt is megfogalmazták, hogy mindennek ellenére nem tudnak egymás nélkül élni. Amikor egyikük munkaügyben elutazik, vagy a szüleit látogatja meg vidéken, a másiknak nagyon hiányzik. A nő ekkor először elnevette magát, ahogy kimondta a férjéről: „Nincs itt, hogy piszkáljam.”
Lekerült róluk a nyomás
Megkérdeztem a párt, mégis minek tudják be, hogy rutinná vált ez a piszkálódás. Ahogyan visszaemlékeztek, a felszínre bukkant, hogy amikor megszülettek a gyerekek, akkor teljesen megfeledkeztek egymásról, és csak a kicsiknek éltek.
A férfi nagyon örült, hogy fiai lettek, akiket időnként focizni, horgászni, biciklizni vihetett, a nő pedig, annak ellenére, hogy nem akarta követni a mártír nő otthonról hozott mintáját, mégiscsak feláldozta magát a család oltárán, miközben sok indulat gyűlt össze benne. Amikor a gyerekek felnőttek, ő is belevetette magát a karrierépítésbe. Életmóddal kapcsolatos természetes készítményekkel kezdett el foglalkozni, még nekem is ajánlgatta, hogy mit kellene szednem.
Amikor rákérdeztem, mikor randevúztak utoljára,
mindketten elkomorultak, és kiderült, hogy legalább kilenc éve nem volt ilyen alkalom.
A szexualitás is rég kiveszett a kapcsolatukból. Ebben az eltávolodásban a férfi egyre inkább a sport és a természet felé fordult, a nő pedig a spiritualitás felé nyitott.
Ahogyan ő fogalmazott, ő éppen spirituális ébredésben van, míg a férfi ezen a téren szerinte megmaradt „tudatlannak”, még azt is megfogalmazta, hogy taszítja őt a férfi aurája. A külön foglalatosságaik amolyan legális egyéni időknek minősültek, amikor békén hagyták egymást. Amikor viszont együtt voltak, jöttek a bántások.
Kapcsolódó: Válik a barátod? A 6 legrosszabb mondat, amit ilyenkor mondhatsz
Annyira lehetett érezni a feszültséget a jelenlétükben, hogy amíg ott ültem velük, én is mindig észleltem, hogy nehezebben lélegzem, befeszül a vállam, olykor még a hasam is csikart.
Ennek ellenére sokáig mindketten azt mondták,
