Élmények, emberek, gondolatok. Milyen hatásokra válunk azzá, akik vagyunk? A színésznő karrierjét az Aranyélet sorozat robbantotta be, legutóbb az Egykutya című filmben láthattuk a moziban. Sokat köszönhet három női tanítómesterének, most róluk mesél.

„Margitos” indulás

Tizenkét éves koromban kerültem Földessy Margit színitanodájába. Sokan voltunk ott gyerekek, de mindenkire jutott figyelme. Talán ez a minőségi figyelem jelentette a legtöbbet számomra, otthon éreztem benne magam. Rengetegszer elmondta, hogy tehetséges vagyok, ez segített legyőzni a kicsi korom óta bennem lévő szégyenlősséget.

Fontos szerepe volt abban, hogy elhiggyem, rátermett vagyok a színészi szakmához.

Sőt, valójában ő indított el komolyabban a pályán, hiszen fontos castingokra küldött el. Nemcsak színészmesterséget tanultam tőle, hanem az ehhez szükséges állóképességet is. Megacélozott bennünket.

Testről és lélekről

Hat éve ismerkedtem meg a japán arcjógamester, Takacu Fumiko munkásságával. Az ő szárnyai alatt lettem arcjógaoktató, és teljesen megváltozott az, ahogyan magamról gondolkodom. Megértettem, hogy az idősödés nem egyenlő a romlással és a szépségünk elvesztésével.

A korral pont az erőnkre ébredünk rá, egyre jobban tudunk bánni magunkkal és a szeretteinkkel. Fumiko nemcsak egy arcjógametódust, hanem egy egész életszemléletet adott át nekem. Már biztos vagyok benne, hogy soha nem fogok megijedni az öregedéstől. Megtanultam tisztelni a testemet, és minőségi figyelmet adok neki, de a fegyelmezettség mellett fontos, hogy az öngondoskodás egy laza és szeretetteljes folyamat lehessen. 

Ez is érdekelhet: Fura grimaszok a simább bőrért? Próbáld ki az arcjógát!

A női körök ereje

Kovács Gyöngyi Naliní tanítómtól tudtam meg, mit jelent nőnek lenni. Jógát, nőikör- és szertartásvezetést tanultam tőle. Az erdőben él, ott várt minket hónapról hónapra, maga a képzés is egy másfél éves nőikör-ciklus volt. Ahol együtt van huszonöt nő, ott elképesztő energiák szabadulnak fel, ez a „sisterhood”-élmény nagy erőt és nyugodt magabiztosságot adott nekem.

Sokat fejlődött a bizalmam a világban.

 

Tovább olvasnál?
Ha érdekel a cikk folytatása, fizess elő mindössze havonta 1490 forintért.
Próbáld ki most!
Az előfizetésed egy regisztrációval egybekötött bankkártyás fizetés után azonnal elindul.
Mindössze pár kattintás, és hozzáférhetsz ehhez a tartalomhoz. Ha van már előfizetésed, lépj be .
Ajánlott videó