Ezt jól kifőzték – Mi újság a kedvenc tévés séfjeinkkel?

Évtizedek óta figyeljük őket a képernyőn és a közösségi médiában, nap mint nap használjuk a receptjeiket, így mára kicsit olyan, mintha személyesen ismernénk őket. A konyhában profin mozgó és közben kedvesen mosolygó sztárokról könnyű azt gondolni, hogy az ő életük csupa madárcsicsergés, pedig a nehézségek őket is utolérték az elmúlt években.

Aki számára nincs kínos kérdés

Martha Stewart neve évtizedek óta egyet jelent a tökéletesen vasalt abrosszal, a szezonális menüsorral és a gondosan megtervezett, bőven termő kerttel. Karrierjét nem törte derékba, hogy 2004-ben bennfentes kereskedelemmel és csalással vádolták, és öt hónapot töltött börtönben. A háztartás nagyasszonya nyolcvannégy évesen sem lassít: a főzésen, kertészkedésen és lakberendezésen túl mostanában azzal kerül reflektorfénybe, hogy meglepő nyíltsággal mesél a magánéletéről.

Kapcsolódó: Ilyen egy jól felszerelt, átlátható éléskamra Martha Stewart szerint

A 2024-es Martha­ című dokumentumfilmben például beszélt egy rövid viszonyáról egy vonzó ír férfival a hatvanas évek végén, amikor brókerként dolgozott, de nem bontotta volna fel a házasságát miatta, mert semmiség volt az egész.

martha stewart

Martha Stewart külseje hatvan éve téma, fiatal korában modellkedett, és ma is feltűnően jó formában van (Astrida Valigorsky/Getty Images)

A lányával, Alexisszel való kapcsolata saját bevallása szerint mindig nehéz volt, és ma is az, de már tudnak barátok lenni, és bármikor egymás segítségére sietnek.

Alexis gyerekei nem nagymamának szólítják, hanem egyszerűen Marthának, ahogy az anyjuk is.

A külseje hatvan éve téma, fiatal korában modellkedett, és ma is feltűnően jó formában van. Podcastjában hangsúlyozta, hogy soha nem volt arcfelvarrása, némi botox és töltőanyag azonban van az arcában.  Jelenleg egyedülálló, de – mint ahogy előszeretettel hangsúlyozza különböző interjúkban – nincs híján társaságnak. 

Az idei téli olimpiára barátjával, a rapper Snoop Dogg-gal utazott, és megjegyezte, hogy ha már Olaszországba megy, nyitott arra, hogy találkozzon egy „olasz herceggel”.

 

Menny és pokol

Nigella Lawson első szakácskönyve 1998-ban jelent meg How to Eat (hogyan együnk?) címmel, és sokak szerint egy csapásra forradalmasította az otthoni főzést.

Tévéműsoraival rengeteg rajongót szerzett, a férfiak odavoltak gömbölyded formáiért és búgó hangjáért, a nők meg örültek, hogy végre nem egy sovány társuk magyaráz a konyhában, és hogy nem szégyen éjszaka csokitortát eszegetni a hűtőből.  A főzés, ahogy ő csinálta, örömteli, stresszmentes, de legfőképpen szexi lett. Hiába aratott azonban világraszóló sikert, a magánélete nem volt tündérmese.

Többször beszélt arról, hogy nem szeret tervezni, és ez nem a személyiségéből fakad, hanem a tapasztalataiból.

Édesanyja negyvennyolc évesen halt meg, nővére harmincegy évesen, első férje negyvenhét évesen – így számára soha nem volt magától értetődő, hogy hosszú távra előre gondolkodjon.

nigella lawson

Nigella Lawson tévéműsoraival rengeteg rajongót szerzett (Fotó: Hanna Lassen/Getty Images)

Két kisgyerekről gondoskodott, amikor megözvegyült, közben írta a könyveit, forgatta a tévéműsorait. Amikor újra férjhez ment, úgy tűnt, ismét kisüt felette a nap, ám a Charles Saatchi műgyűjtővel kötött házassága botrányos véget ért. Saatchi egy étterem előtt Nigella torkát szorongatta, a fotók bejárták a sajtót.

A férfi azt nyilatkozta, hogy kábítószert próbált kiszedni az asszony orrából, de valójában az történt, hogy amikor Nigella egy babakocsit toló párt látva megjegyezte, mennyire várja már az unokákat, Saatchi megragadta a torkát, és az arcába suttogta: „Én vagyok az egyetlen ember, akivel törődnöd kell.” A válás óta Nigella még jobban védi a magánéletét, két felnőtt gyermeke, Cosima és Bruno szintén tudatosan kerülik a nyilvánosságot.

Lawson sokat utazik, nagy társasági életet él, és továbbra is rajong a gasztronómiáért. Legutóbbi, Cook, Eat, Repeat (főzz, egyél és csináld újra) című szakácsköny­vében újra megfogalmazta az egyik vezérelvét, miszerint nem szabad ész nélkül megvonni magunktól az élvezeteket. Idén januárban derült ki, hogy csatlakozik a világ egyik legkedveltebb gasztronómiai műsora, a Sütimester (The Great British Bake Off) zsűrijéhez.

Mindenki egészsége fontos

Jamie Oliver csaknem három évtizede áll reflektorfényben: a kilencvenes évek végén robbant be a laza, megnyerő, kissé pösze séf, azóta pedig a brit közétkeztetés reformjától a globális étteremhálózatig sok mindent felépített és elveszített.

2019-ben összeomlott az akkor huszonöt brit Jamie’s Italian étteremből álló láncának nagy része, ami komoly törést jelentett, így az elmúlt évek inkább az újjáépítésről, a működő egységek megerősítéséről szóltak.

jamie oliver

Jamie Oliver nyíltan beszél az ADHD-járól, a diszlexiájáról, és életmódjának veszélyeiről is (Fotó: Neil P. Mockford/Getty Images)

A Jamie Oliver Holdings – amelybe a tévés produkciók, könyvek, márkakiterjesztések, a főzőiskola és az éttermek tartoznak – tavaly hatszázalékos forgalomnövekedést ért el, és idén tizenkét új helyet nyitnak, köztük Ománban és Görögországban, miközben a főzőiskola kapacitását is megháromszorozzák.

Emellett a Ministry of Food alapítvány programjain keresztül jelenleg ezernél is több brit középiskolában tanítanak főzni. Jó hír, hogy nemrég nyílt újra a londoni Jamie’s Italian.

Kapcsolódó: Jamie Oliver, aki megfőzte az egész világot

Legújabb könyve, az Eat Yourself Healthy (edd magad egészségesre!) saját meghatározása szerint az első átfogó, egészségtudatos kötete: a recepteken túl heti menüterveket, bevásárlási és adagolási útmutatókat, hűtőrendszerezési tanácsokat ad, és tévésorozat is kapcsolódik hozzá.

Ugyanebben a szemléletben indította el podcastját, a Reset Your Health with Jamie Olivert (állítsd helyre az egészséged Jamie Oliverrel), amelyben a mindennapi étkezési, alvási és életmódbeli szokásokat veszi sorra. Élesen bírálja a túlzott fehérjefogyasztást népszerűsítő trendeket, úgy véli,

Tovább olvasnál?
Ha érdekel a cikk folytatása, fizess elő mindössze havonta 1490 forintért.
Próbáld ki most!
Az előfizetésed egy regisztrációval egybekötött bankkártyás fizetés után azonnal elindul.
Mindössze pár kattintás, és hozzáférhetsz ehhez a tartalomhoz. Ha van már előfizetésed, lépj be .
Ajánlott videó