Kezdjük egy jó kávéval! – mondja kedvesen Németh János, ahogy belépünk az aprócska Kapucziner nevű üzletébe, amelynek a felét elfoglalja a kávépörkölő gép. A polcokon Európa legszélesebb kávékínálatával találjuk szembe magunkat, választani szinte képtelenség. János – hogy megkönnyítse a dolgunkat – két ízt ajánl: az egyik Ecuadorból, a Hosszú élet völgyeként emlegetett területről származik.
Az elnevezés oka, hogy a világon itt él az (egy főre jutó) legtöbb száz év fölötti ember. A másik kávéfajta, amit megkóstolhatunk, Zambiából érkezett, egy ottani ültetvény legkiválóbb terméséből összeállított tétel.
– Hamar megtanultam, hogy minden ültetvénynek megvan a legjobb területe, mert édesapámnak Szigligeten volt szőlője, és tőle rengeteget tudtam meg a gyümölcstermesztésről – fűzi hozzá János. Kolléganője, Trestyénné Folkmayer Kinga, aki maga is több mint harminc éve dolgozik itt, már készíti is nekünk a feketét. Én a
Hosszú életre szavaztam, fotós kolléganőm pedig a zambiai kávét ízlelné meg. Jánosék szerint nem szentségtörés tejjel vagy akár cukorral inni a kávét, attól még remekül érezhetők az aromák. Miközben kortyolgatjuk, megtudjuk, hogy az előbbi málnás-marcipános ízjegyeket hordoz, utóbbi pedig inkább virágosabb-gyümölcsösebb – amatőrként annyit állapítunk meg, hogy mindkettő nagyon finom.
Vízesések, vulkánok, évjáratok
Közben a vevők egymásnak adják a kilincset a pici boltban, a legtöbben törzsvásárlók. Felkapjuk a fejünket, amikor az egyikük savmentes kávét rendel – igen, ilyen is létezik. Ahogy Németh János meséli, ez a gyomorbarát, csersavmentes változat Nepálból származik, ahol ugyan nincs sok hely a kávétermesztésre, de a Trisuli folyó völgye erre alkalmas terület.

Íme Európa legszélesebb kávékínálata
Különlegessége, hogy éjszaka nincs húsz foknál kevesebb, nappal huszonöt foknál melegebb, egy közeli vízesés pedig tökéletes párával borítja a kávécserjéket, amelyeknek a hegyek nyújtanak délutáni árnyékot. „Ott kéne élni” – jegyzi meg fotós kollégám a csészéje mögül, János pedig megemlíti, hogy olyan gyönyörű, csillogó fekete hajú nőket sehol máshol nem látott, mint Nepálban.
A kávépörkölő-mester a világ számos pontjára eljutott, ahol eltanulhatta a kávétermesztés titkait. Brazíliával kezdte, Indonéziával folytatta, majd jött Kolumbia, Costa Rica, Kuba, Etiópia, Mauritius…
Ez is érdekelhet: Kávézol vagy teázol? Így befolyásolhatja csontjaid állapotát
– Gyönyörű tájakon terem a kávé: vízesések, vulkánok, tavak, hegyek közelében. Például húsz éve jártunk Balin, Bedugul faluban mi voltunk az első európaiak, akik kávét vásároltak. Ennek örömére a polgármester fogadást adott a tiszteletünkre, meghívták az egész falut, főztek nekünk – és még táncolni is felkértek, pedig nem vagyok táncoslábú.
Az indonézektől azóta is vásárolunk, és mindig őszintén megmondják, ha nem jó egy évjárat, nagyon korrektek. De szólnak akkor is, ha valami különlegesség termett, mert tudják, hogy kifejezetten keresem az újdonságokat.
A banán ritka csemegének számított
Németh János hetvenöt éve a Győrhöz közeli Abdán született. A gyerekkora a család gyümölcsösében telt.
– Édesapámmal mindennap dolgoztunk a fák között, és folyamatosan tanított – emlékszik vissza. – Vasárnap ugyan megpihentünk, de akkor is kimentünk a földekre, és figyeltünk. Számba vettük a következő hét feladatait. Tizennyolc éves koromban megkaptam egy kisebb területet. Apám azt mondta: „Fiam, a mai naptól ennek a résznek minden bevétele, de minden kiadása is a tied, gazdálkodj vele!” Amikor a katonaságból hazaengedtek, a szabadságom alatt is a gyümölcsösömben dolgoztam szórakozás helyett.
Emlékszel? Így szereztük be kedvenceinket a rendszerváltás előtt
Utólag egyértelmű, hogy megérte, mert a félretett pénzemből például az esküvőnk után rögtön tudtunk lakást venni. Ahogy a fiataloknak szoktam mondani, mindenünk megvolt – mert akkor a minden azt jelentette, hogy volt fekete-fehér tévénk, hűtőnk, keverőtárcsás mosógépünk és centrifugánk. A feleségem, Éva a Füszértnél, én a Zöldért vállalatnál dolgoztam, ami nagyon jó cégnek számított akkoriban. Foglalkoztunk zöldség-gyümölcs nagykereskedelemmel, exporttal-importtal, konzervgyártással…

A hűséges pörkölőgép mindennap dolgozik
Háromszáz vagon málnát, négyezer vagon uborkát, óriási mennyiségű ribizlit szállítottunk Németországba, Ausztriába, Svédországba. Kereskedelmi főosztályvezetőként ötvennégy hazai üzlet ellátása szintén hozzám tartozott, és nagyon zavart, hogy mindössze húsz karton banánt oszthattunk szét köztük, ebből állandó veszekedés volt. A főnökömmel elintéztük, hogy 1987-ben, az országban elsőként kapjunk lehetőséget arra, hogy árucsere keretében hozzuk be a déligyümölcsöt.