Hogy mi van? – futott át az agyamon. Úgy volt, hogy az örökifjú vén jampec túl van a tüdőgyulladáson, és nemsokára folytatja azt, amit soha nem tudott (és nem is akart) abbahagyni: a vagánykodást, a show-t, a közönség szórakoztatását.
„Óriási disznóság lenne részemről, ha nem lennék elégedett az életemmel, a pályámmal, a közönségem szeretetével… Elégedett vagyok, mert mindig az érdekelt, hogy a közönség díjazza-e a zenémet. Panaszra nincs okom” – mesélte 2022-ben a Nők Lapjának.
Fenyő Miklós már tizenévesen zenekart alapított ott, ahol mindig is élt: a szeretett Újlipótvárosban. Egyetlen kis, de annál fontosabb kitérőt tett. Családja 1956 után emigrált. New Yorkban laktak, és ez idő alatt láthatta a korszak nagy idoljait a színpadon – még Elvis Presley-t is. A rövid emigráció beleégett a fiatal Fenyőbe. És a rock and roll ereje, pimaszsága, szabadsága és vagánysága.
„Nekem megvolt Amerika”
„Nekem megvolt Amerika, amíg másnak csak az IKKA / és a rock and rollt, az összkincsemet / elhoztam haza” – énekli Made In Hungária című számában. (Az IKKA a Nyugaton élő rokonoktól kapott csomagokat jelentette.) A Hungáriával aztán már a hatvanas évek végén feltűnt és sikert aratott: a zenekar megnyerte a Ki mit tud?-ot és a Táncdalfesztivált.
Az Újszegedi Szabadtéri Színpadon a Hungária együttes (Sipos Péter, Kékes Zoltán, Fenyő Miklós). A felvétel a VII. Szegedi Ifjúsági Napok alkalmával készült 1973-ban (forrás: Fortepan / Urbán Tamás)
De a kor mindenható popcézárja, Erdős Péter nem csípte Fenyőt: keresztbe tett nekik. És éppen akkor, amikor a zenész már pályamódosításon gondolkodott – sportújságíróként kezdett dolgozni –, a nyolcvanas évek legelején beütött a hisztérikus siker.
Kapcsolódó: „Többet szeretnék megmutatni magamból!” – Interjú Szandival
Hogy miért és hogyan nyúltak vissza az ötvenes évek rock and roll-rockabilly stílusához, ma már minden zenekari tag egy kicsit másképp emlékezik vissza. De a pangás időszakának szürkeségében őrületes hatást keltett a mindössze három évet megélő, harsány és vidám álomcsapat. Így írt róluk Sebeők János zenekritikus:
„A díszlet: neonparádé, álombatár, országúti cirkáló, játékkaszinó, flipperek, villogó színes égők, a Csókkirály birodalma. És a zenészek! Észvesztő szerelésben, nagy kockás, fénylő hajtókájú zakóban, csőnaciban, hegyes orrú csukában, pertli nyakkendőben, napszemüvegben, színes zokniban, a zsebben tükör, nyeles fésű. A fiúk között egy bomba kis nő, imádnivaló tömör-gyönyör, körömcipőben, lófarokkal, hulahopp-karikával, harangszoknyában, mindenét rázva, hogy az ember legszívesebben beleharapna, mint egy pirospozsgás almába…”
