A három település – Zalamerenye, Garabonc és Zalakaros – által határolt, háromhektáros birtokra érkezve elsőként Fanfan kutya üdvözöl bennünket. A nagy mosollyal a nyomában lépkedő Szabadicsné Madaras Katalintól megtudjuk, hogy a zubogó hang, amelyet követtünk, tisztes nevén a Gátvíz-pataké, mely Orosztonyban ered, és a Kis-Balatonba folyik bele. Ennek köszönhetően tud ma is pusztán a víz erejével őrölni az előttünk magasodó Pálos malom. 

Kati és férje, Szabadics Attila,­ aki ugyancsak megérkezik közénk, 2013-ban akadtak az akkor már régóta pusztulásra ítélt épületre – mesélik. Attila építőmérnök, így az ő fantáziája azonnal beindult, ahogy meglátta a romokat. Egy építész barátját, Józsa Attilát hívta ide, hogy megkérdezze, érdemes-e belekezdenie a felújításba. Egyszerű tanácsot kapott: felejtse el, de azért abban megegyeztek, hogy műszakilag menthető az épület. A szkeptikus Kati sok sikert kívánt a férjének, de valójában őrültségnek tartotta az ötletet. Ma már ő is a malom szerelmese. 

Felelősség a múltért

Az épület előtt Nepomuki Szent ­János áll őrt, aki a folyók, hidak, vízimolnárok és hajósok védőszentje, ezért a Szabadics házaspár egy fafaragóművésszel kőrisfából készíttette el a szobrát, amely azóta is jól végzi a munkáját. Mellette az ökrös pad annak állít emléket, hogy egykor ökrös szekérrel hozták ide a gazdák a búzát, és vitték tovább a lisztet. De hogy miként kerültek Katiék erre a városon kívüli, erdős területre? A véletlenek összjátékának köszönhetően – állítják.

Attila épp befejezte a Budapesti Corvinus Egyetem pálinkamester szakmérnöki képzését, és egy helyet keresett, ahol hobbiként a pálinkafőzéssel kísérletezhet. Akkor talált rá a malomra, amely pont eladóvá vált. Mivel nagyon szereti a történelmet, elkezdte kutatni a hely történetét, illetve Tamás Péter malomrestaurátor szaktudását hívta segítségül, hogy megtudja, miként lehetne a 19. századi technológiát alkalmazva újraindítani a vízimalmot. 

– Nincs húsz olyan malom ma Magyarországon, ahol ott az eredeti vízfolyás, és az őrlésre használható 19. századi technológia is működőképes – avat be Attila. – 1497-es az első írásos emlék, amit a veszprémi érseki levéltárban találtam, tehát akkor már biztosan működött ez a malom, és csak 1963-ban vonták vissza a vízjogi engedélyét. Mi ma bemutató jelleggel őrlünk. Ha élelmiszert állítanánk elő, akkor nem fogadhatnánk látogatókat, így viszont meg tudjuk mutatni a régmúlt egy kihalófélben lévő mesterségét. 

– Ma már nagyon hálás vagyok a férjemnek azért, hogy belevágott a felújításba – mosolyog rá a felesége. – Merthogy – amikor kész lettünk – rájöttünk, hogy boldogan megosztjuk a malom bejárásának élményét másokkal is. 2015-ben rendeztünk egy avató ünnepséget, ami remekül sikerült. 2016 tavaszán újra kinyitottunk, és megint rengetegen voltak kíváncsiak az épületre.

Nagyon szerettem a munkámat, tanítóként dolgoztam, de ekkor egy év fizetés nélküli szabadságot kértem. Azt szerettem volna kideríteni, van-e még annyi erőm, hogy beletanuljak egy új szakmába, és mégse a katedráról menjek nyugdíjba. Ez az év ugyancsak eseménydús volt: ünnepséget rendeztünk május elsejére, augusztus 20-ára, illetve egy rendezvényszervező barátunk segítségével kitaláltunk egy bérletsorozatot, és kulturális esteket szerveztünk a malomba.

Olyan zenei, prózai pódium-előadásokat kerestünk, amelyek illenek ide, az erdőszélre. Tíz év alatt a magyar színjátszás legjobbjai fordultak meg nálunk, de helyi népdalénekeseket, zenészeket is gyakran vendégül látunk. Elsőként Hobót hívtuk meg, aki a József Attila-estjét adta elő. Koltai Róbert olyan jól érezte magát, hogy abba sem akarta hagyni a versek szavalását. A tizedik évfordulón Dés László és Básti Juli lépett fel. Van olyan vendégünk, aki Tapolca mellől jár hozzánk, más Marcaliból, de a többség a környékről érkezik. Rá kellett jönnöm, hogy mindezt nagyon élvezem, úgyhogy azóta csak ezzel foglalkozom. Magával ragadott a hely szelleme, amiről szívesen mesélek másoknak is, és igyekszem élettel megtölteni a malmot. 

Kapcsolódó: Így dolgozik egy mai molnár a malomban

Az erdő lakói között

A Zalai-dombságban vagyunk – mutatnak körbe –, tehát jár erre őz, szarvas, vaddisznó, róka. A zalakarosi kilátóból pont itt vezet le az ösvény, így a malom látogatása egy kis erdőjárással is összeköthető.

Ráköszönünk a rackajuhokra, amik a Duna–Dráva Nemzeti Parkból költöztek ide, és boldogan élvezik a háborítatlan nyugalmat. 

– A 2020-as nagy árvíz előtt szamarunk és alpakánk is volt – teszik hozzá. – Ahol állunk, itt, a kertben, térdig ért a víz. Megrázó élmény, hogy semmit nem tudtunk tenni a feltartóztatásáért, pedig rengeteg barát jött segíteni, homokzsákokat pakolni. Akkor már a malom melletti kúriában laktunk, de szerencsére a házig nem jött fel a víz, megállt az ajtóhoz vezető lépcső alján.

A malomban viszont komoly károkat okozott, és az állataink egy része elpusztult. 

A ködös hideg nem zavarta a rackajuhok legelészését

Megnézzük a duzzasztó működését, általában a gyerekeknek nagyon tetszik a zsilip megnyitása, de most mi is csodálkozva figyeljük a vízikerék beindítását, amely ma pont úgy dolgozik, mint 1903-ban. 

A felújítás olyan volt, mint egy dzsesszkoncert: rögtönzésekkel teli – emlékszik vissza Attila, aki a malom háromszintes épületénél ragaszkodott ahhoz, hogy mindent úgy állítsanak helyre, amilyen egykor lehetett. A bejáratnál egy óriási kulcs lóg – ezt az építész adta ajándékba a családnak, a patak medréből került elő. 

A malom belső tereiben lévő, régi eszközökből összeállított kiállításról és a malom szerkezetéről Attila igény szerint hatórás idegenvezetést is tud tartani – vallja be nevetve. Eleinte bolhapiacokon vadászták az ide passzoló tárgyakat, majd a visszatérő látogatók is meglepték őket ezzel-azzal, amit a nagymama padlásán találtak.