Egy ártatlan gyerekkérdésből indul ez a történet, és egészen a magyar tudomány egyik legnagyobb alakjáig vezet. Félrehallott név, szódavíz, elektromotor, Tesla előtti villanyautó-álmok – és egy zseni, aki nem akart világhírű lenni, mégis az lett.

– Te, Tati, hogy lehet valakit úgy hívni, hogy anyós? – kérdezte nemrég az egyik reggel Berni lányom.

– Hát, nekem se tetszik, de az elnevezések nem rajtunk múlnak, valahogyan kialakulnak, és az utókornak utána azzal kell élni, ez van, ezt kell szeretni.

– De mégis, hogy hívhatnak úgy valakit, hogy Jedlik Anyós?

– Te, Berni, az nem anyós, hanem Ányos!

– De olyan név, hogy Ányos, nincs, én egyet sem ismerek.

– Pedig hidd el, hogy van, itt van például…hm… Jedlik Ányos.

Jedlik Ányos a magyar tudomány egyik legsokoldalúbb alakja volt: bencés szerzetes, tanár, feltaláló és fizikus, aki jóval megelőzte a korát, olyan alapvető találmányok fűződnek a nevéhez, amelyeket ma is használunk – vagy legalábbis szeretnénk használni. Ilyen például az elektromos autózás, amely kezdi meghódítani a világot, csak sajnos továbbra is meglehetősen drága.

Kapcsolódó: 10 remek találmány, amit nőknek köszönhet a világ

Jedlik egyik legnagyobb érdeme, hogy már az 1820–30-as években kísérletezett az elektromos motor elvével, jóval azelőtt, hogy Elon Musk piacra dobta volna az első Teslát. Ő készítette el az egyik legelső forgó elektromágneses készüléket, amelyet lényegében az első elektromotornak tekinthetünk.

Tesla

(Fotó: Getty Images)

A szintén zseniális Nikola Tesla „csupán” járművekben alkalmazhatóvá tette Jedlik Ányos találmányát, aminek nem is maradt el a hatása; kevesen tudják, de a 20. század legelején még több elektromos motorral futott autó az USA útjain, mint belső égésűvel. De Jedlikhez köthető a dinamó elvének felismerése is, hiszen ő írta le először az öngerjesztés gondolatát, amely nélkül ma nem léteznének a modern áramfejlesztők.

Kapcsolódó: Tudtad, hogy a leghíresebb amerikai feltalálónő magyar volt?

Tovább olvasnál?
Ha érdekel a cikk folytatása, fizess elő mindössze havonta 1490 forintért.
Próbáld ki most!
Az előfizetésed egy regisztrációval egybekötött bankkártyás fizetés után azonnal elindul.
Mindössze pár kattintás, és hozzáférhetsz ehhez a tartalomhoz. Ha van már előfizetésed, lépj be .
Ajánlott videó