Olyan könyveket gyűjtöttünk össze, amelyek az emberi érzések sokszínűségét és kapcsolataink bonyolult, mégis ismerős világát tárják fel, segítve bennünket abban, hogy jobban megértsük önmagunkat és másokat.

Keömley-Horváth Boglárka: Naspolya, elipszilonnal (Magvető)

Egy multinál dolgozó harmincas nő családjával való viszonyába, ismerkedési kísérleteibe és kevéssé jól sikerült randevúiba nyerhetünk bepillantást. Az apró jelenetekből, mozaikszerűen felépített regényben egy új család születésének kettős portréja bontakozik ki, ahol olykor a ki nem mondott szavak válnak igazán fontossá. Az elbeszélő fel­szabadító humorral szemlélteti a kismamalét felemás élethelyzeteit.

Kapcsolódó: 3 könyv januárra, amivel érdemes elkezdeni az évet

Stephen Grosz: Jól szeretni (Park)

Mi áll a szeretet útjában? Miért olyan nehéz jól szeretni? – teszi fel a kérdést a több mint negyven éve pszichoanalitikusként tevékenykedő Grosz, aki magyar felmenőkkel rendelkezik, és jelenleg Londonban él. Gondolatait a pácienseivel folytatott beszélgetései nyomán osztja meg velünk, így például azt, hogy sokszor az el nem ismert harag visz minket közelebb egymáshoz – mert a szeretetnek időnként el kell bírnia a gyűlöletet is. 

olvasás

Illusztráció: Canva

Szegleti Gabriella, Vibók Ildi: Az ugyanolyan királyfi (Kulcslyuk)

A gyerekek és a felnőttek számára is hasznos kötetből támogatást kaphatunk ahhoz, hogyan tudatosíthatjuk a ránk törő érzéseket, és

miként érdemes bánni velük – akár kellemesek, akár zavarók.

Ahogy haladunk a történetben, észrevétlenül tanuljuk meg olvasni testünk jelzéseit, a fejezetek végén pedig konkrét gyakorlatok és játékok segítenek a gyerekeknek, hogyan csillapíthatják dühüket vagy lehetnek úrrá félelmeiken.

Tovább olvasnál?
Ha érdekel a cikk folytatása, fizess elő mindössze havonta 1490 forintért.
Próbáld ki most!
Az előfizetésed egy regisztrációval egybekötött bankkártyás fizetés után azonnal elindul.
Mindössze pár kattintás, és hozzáférhetsz ehhez a tartalomhoz. Ha van már előfizetésed, lépj be .
Ajánlott videó