Majd ha kiteregettem, pihenek. Ha megcsináltam az összes feladatot, akkor megyek ebédelni. Ha sikerül az előírt gyakorlat, ha fogyok még két kilót, ha levizsgáztam, ha sikerült a terv, majd akkor… akkor megadom magamnak, amire vágyom.
Annyi éven keresztül képesek vagyunk elért eredményekhez mérni önmagunk jutalmazását, hogy egy idő után fel sem tűnik, olyan, mintha állandó büntetésben lennénk, vagy egy vég nélküli, önmagunknak kreált teljesítménytúrán. Ha sikerül, megkapom, ha nem, akkor nem érdemlem meg.
Miért is nem? Amikor egyébként szépen helytállunk mindenhol, egy műszak a munkahelyen, aztán a következő otthon, jó, közte még megoldjuk a bevásárlást, menet közben telefonon a különórákat, az orvoshoz az időpontokat… és mégsem értékeljük úgy, hogy mindez elég önmagunk dicséretéhez, egy kiadós jutalomhoz.
Önmagunk elfogadása nem gyengeség vagy önzés, hanem túlélési stratégia (Fotó: Getty Images)
Itt az ideje annak, hogy bátran megtegyük, amire vágyunk. Hogy megkapjuk, megvegyük, megmondjuk. Mikor, ha nem most?
Nem kell kiérdemelni a pihenést, nem kell ledolgozni a szeretetet, nem kell megszenvedni a jót. Önmagunk elfogadása nem gyengeség vagy önzés, hanem túlélési stratégia. Csak annyi kell, hogy elhatározzuk, nem majd, nem akkor, amikor már fáj, hanem most. Most mondok nemet, most választom magam. Nem magyarázkodom, vagy várok jóváhagyásra. Mert megérdemlem.
Önszeretetről, elfogadásról a 20. oldalon olvashatnak fontos gondolatokat.
