A hajléktalanság mély bugyraiból előbb egy hangoskönyvvel, majd egy főzős programsorozattal törekszik újra a felszínre Kabók Péter. Íme egy szakács története, aki egyszer már feladta, mégis nagyot fordult vele a világ.

Amikor beszélgetni kezdünk Péterrel, valahogy azonnal szóba kerül egy elegáns újlipótvárosi kávéház, ami egykor a munkahelye volt. Elmeséli, hogy abban a házban lakott Major Tamás, számos író, köztük Szilvási Lajos is gyakran bejárt, de megfordult néha Faludy György is, bár neki máshol volt a törzshelye.

Aztán gyorsan a nyolcvanas, kilencvenes évekbeli vendéglátós stiklikre terelődik a szó, majd vegyes ízelítőkről, imbisztálakról beszélgetünk. Ez utóbbi jelentését Pétertől tanulom meg, aki azt is hozzáteszi, azokban az időkben a fiatal, éhező írókat gyakran egy-egy imbisztállal (különböző ételekből válogatott hidegtál) lakatták jól nagyvonalú mecénásaik. 

Reménytelenségből a podcaststúdióba

Ha nem ismerném a történetét, nem találkoztam volna a hangoskönyvvel, amelyhez ő kölcsönözte a hangját, és nem tudnám, hogy a Budapest Bike Maffia szervezésében idén ősszel ismert emberekkel főzött, és ebből szakácskönyv is született, valószínűleg eszembe sem jutna, hogy a hajléktalanságról kérdezzem.

Péter jelenleg a Madridi úti hajléktalanszálló átmeneti részlegén lakik. Ez olyan szállás, amelyért fizetni kell, van mosási és főzési lehetőség, de persze sokkal olcsóbb, mint egy albérlet.

Itt elvileg két évig lehet maradni, ez a kiléptető rendszer része, de szerinte a kiléptető rendszer nem működik. 

Péter sokáig tengődött az úgynevezett fapadon is. Mint mondja, ez afféle éjszakai menedékhelyet jelent… mint Gorkijnál. Este fél hattól másnap reggel nyolcig lehet itt lenni, hogy ne az utcán éjszakázzon az ember. Itt történt egy fontos esemény, ami változást indított el Péter életében. Itt vettek fel többek között vele is egy beszélgetést a Bike Maffia Szállóige című dokumentumfilmjéhez.

Péter futólag már azelőtt is ismerte a civil szervezetet, mert jártak ki a Madridi útra a Nekünk a Balaton programjukkal is, amely lángossal, fagyival, medencével és napernyővel a hajléktalan emberek életébe is próbál egy kis nyaralós élményt csempészni. A film nem várt sikert hozott Péternek: a kommentelők nem győzték méltatni orgánumát. Így született a hangoskönyv ötlete. 

Lackfi János is segített

– Hálával tartozom Lackfi Jánosnak, aki teljesen ingyen bocsátott a rendelkezésünkre olyan novellákat, amelyek fiókban voltak, még nem jelentek meg nyomtatásban. Valamelyest gyakoroltuk Fecskével, a nekem segítő szociális munkással a szöveget, de ötnél többször nem próbáltuk el. Fecske azt mondta, nem nagyon akar belenyúlni, hogy átjöjjön a személyiségem.

Lackfi Jánossal nem ez az első közös projekt

Nagy tisztelettel gondolok Azurák Csabára is, aki szó nélkül kölcsönadta a podcaststúdióját. A mai napig nem tudom, melyik ismert zenekar dobosa a hangmérnök, de két és fél óra alatt felvettük az egészet – meséli. A hangoskönyv aztán felkerült az internetre, és bár Péter nehezen hitte, hogy nagyot fog ütni, végül így történt.

Eddig majdnem négymillió forint folyt be a letöltésekből.

Ez azért is fontos, mert akkoriban járt le a tb-je, ami azt jelenti, hogy onnantól kezdve alanyi jogon csak életveszélyes helyzetben számíthatott volna egészségügyi ellátásra. Saját bevallása szerint is rossz állapotban volt akkoriban, fulladt, mindenféle baja volt.

Havasi Zoltán, a Bike Maffia vezetője vetette fel, hogy vizsgáltassák ki a pénzből, ám közben egy szegedi magánklinika felajánlotta a segítségét: Péter áteshetett egy nagyon alapos kivizsgáláson, és mind a mai napig jár gondozásra az intézmény munkatársaihoz, végre a vérnyomását is be tudták állítani. 

Sokszor fent, sokszor lent

„Lelkileg is jobban lettél?” – kérdezem, mire Péter elmondja, hogy a depresszió minden hajléktalan embert utoléri, és ma sem biztos, hogy teljesen kikecmergett belőle. 2008-ban lett hajléktalan, amikor meghalt az élettársa, aki miatt Vácra költözött, és tizenkilenc évig ott is élt.

Azelőtt Pesten dolgozott szakácsként többek között a Gundelben, de a Dunakanyarban is voltak munkahelyei. Élettársa halálakor azonban épp nem dolgozott.

A lakást a nő gyerekei kapták, Péter pedig hiába igényelt volna bérlakást, nem volt semmi egzisztenciája. 

– Amikor kikerül az ember az utcára, először azt sem tudja, hova menjen, mit csináljon – idézi vissza az első néhány napot. – Vác nem valami hajléktalanbarát hely, két hétig szinte semmit nem aludtam, úgyhogy kitaláltam, hogy elmegyek Pestre gyalog.

Péternek nincsenek saját gyerekei, és nem voltak olyan, hozzá közel álló személyek, akikhez fordulhatott volna. 

– A volt élettársam olyan féltékeny volt, hogy senki sem maradt a közelemben – folytatja az első idők megpróbáltatásairól. – Dunakeszi előtt már kezdtem hallucinálni. Mint később megtudtam, ezt hívják harctéri betegségnek. Úgyhogy magamtól bementem a dunakeszi ügyeletre, ahonnan vissza is vittek Vácra, a pszichiátriára.

Kés a kézben Mautner Zsófival

Megkezdtem karrierem a zárt osztályon, majd két és fél nap múlva felkerültem a nyílt osztályra. Ott valamennyire helyrehoztak, és itt kaptam információt a Dózsa György úti hajléktalanszállóról, amit fel is kerestem, és szerencsémre pillanatok alatt elhelyeztek a Külső Mester utcai szállón.

A tomboló gazdasági válság ellenére sikerült találnia egy viszonylag jól fizető munkát. Ám amikor ez megszűnt, rosszul választott, és olyan helyen kezdett dolgozni, ahol nem fizették ki, így megint utcára került. Volt, hogy fapadon élt, volt, hogy jobb állást talált, és tudott albérletbe menni, és volt, hogy ismét rosszul választott. Hisz benne, és az eddigi tapasztalatai is azt mutatják, hogy akik átverték, visszakapták az élettől, amit másokkal tettek. 

– A rossz döntéseimmel is megbékéltem már, mert az is én vagyok – mondja. – Egyet bánok, hogy összevesztem anyámmal, és volt egy év, amikor nem beszéltem vele.

Túl a túlélésen

Az egyik legnagyobb tévhit a hajléktalansággal kapcsolatban szerinte az, hogy

Tovább olvasnál?
Ha érdekel a cikk folytatása, fizess elő mindössze havonta 1490 forintért.
Próbáld ki most!
Az előfizetésed egy regisztrációval egybekötött bankkártyás fizetés után azonnal elindul.
Mindössze pár kattintás, és hozzáférhetsz ehhez a tartalomhoz. Ha van már előfizetésed, lépj be .
Ajánlott videó