Egy sorsfordító találkozás

Életem során sokan hatottak rám, a családom természetesen meghatározó volt, öten vagyunk testvérek, és a szüleimtől is nagyon sokat kaptam. A legdöntőbb azonban egy személyes találkozás volt Isten szeretetével. Ez huszonkét éves koromban történt, amikor elvégeztem egy Szentlélek-szemináriumot, ami egy lélekáradásra felkészítő lelkigyakorlat. Ennek része volt egy életgyónás és közbenjáró imádság is. Onnantól kezdve Isten Szentlelke betöltött, és Jézus és a napi szentáldozás vált a legfontosabbá az életemben.

Egy fehér virág

Manilában egy ifjúsági találkozón négy és fél millióan gyűltünk össze. Én teljesen átlagos fiatalként mentem ki, és papi hivatással jöttem vissza. Az ifjúság evangelizálása volt a téma, és hozzá is lehetett szólni. Miután elmondtam a tapasztalataimat, többen is megkerestek.

Egy püspök például azt mondta nekem, hogy „belőled még jó pap lesz”.

Azt válaszoltam neki, ezt felejtse el nyugodtan, hiszen akkor még volt kedvesem. Ugyanígy odajött hozzám egy brazil szemináriumi elöljáró is, és közölte, reméli, hogy legközelebb már egy szemináriumban találkozunk.

Neki is azt mondtam, ez biztosan nem így lesz. Aztán este elmentem gyónni, és a gyóntató is megkérdezte, nem gondolkodtam-e még a papságon. Akkor éreztem, hogy ez már sok: egy nap alatt három ilyen jelzés. Elkezdtem gondolkodni, mi okozza számomra a legnagyobb örömöt. És rájöttem, az, ha Isten irgalmát megoszthatom az emberekkel. Erre pedig a papságnál jobb fórumot aligha találhatnék – még fel is oldozhatom őket.

Így született meg bennem a papi hivatás gondolata. Amikor elmondtam a kedvesemnek, azt felelte, hogy amíg én a Fülöp-szigeteken voltam, ő már akkor azt mondta az anyukájának: „Figyeld meg, a Kornél hazajön és pap lesz.” Ezt csak akkor árulta el, amikor én már kimondtam, hogy a Jóisten papnak hív, és mennem kell. Egy fehér virágot vittem neki erre az alkalomra.

II. János Pál pápa

A manilai ifjúsági világtalálkozón találkoztam II. János Pál pápával is. Az ifjúsági fórum nevében megkértek, hogy franciául köszöntsem a szentatyát. Amikor megkérdezte, Párizsból vagyok-e, azt feleltem, hogy magyar vagyok. Erre ő így köszöntött: „Dicsértessék a Jézus Krisztus!” Mindössze ennyit beszélgettünk, de nagyon szeretem őt, meghatározó személy számomra.