Az Őrségi Nemzeti Park szívében, Szalafőn vagyunk. A Ferencz Porta feliratú kézműves tábla jelzi, hogy jó helyen kanyarodtunk le az útról. Egy udvari faládán fekete, fehér és vörös cica reggelizik. Balra családi ház, jobbra az apró gyertyaöntő műhely, melynek fehérre vakolt falában a háziak nagy halom tűzifát tárolnak.

A műhelyben ünnepi viaszillat és kályhameleg fogad. Az asztalon, kerek fatálban piros alma, körte, sütőtök, emeletes tortatálon a szivárvány színeiben pompázó macaronok sorakoznak. Nagyon élethűek, csak a kanócból látni, hogy gyertyák. Mellettük faragott, fényesre lakkozott kék, zöld, szürke és piros karácsonyi gyertyák, hópehellyel, ünnepi felirattal. Középen piros gyertyás, fenyővel, tobozzal, fahéjrúddal díszített adventi koszorú jelzi az ünnep közeledtét.

Kézműveshagyományok

– Ne érjetek a kis fehér kályhához, mert nagyon meleg. Addig rakom, amíg húsz fok fölé nem megy a hőmérséklet, mert a viasz csak melegben formázható – avat be egy fontos műhelytitokba Zaicz Boglárka.

Leülünk az ablak melletti asztalhoz beszélgetni, de Bogi előre figyelmeztet, tízpercenként át kell kevernie konyhai habverővel a macarongyertya töltéséhez szükséges viaszt, hogy olyan halmazállapotú krém legyen belőle, mint amilyet a cukrászok is használnak.

– A recept szerint, precízen kimért arányban szója- és méhviasznak a keverékét olvasztottam hozzá össze – magyarázza Boglárka. – Sok konyhai eszközt használok, állandó kellék a habzsák, a cukrászspatulák vagy a süteménysütéshez használt szilikonformák.

Bogi gyerekkora és családi háttere mentén szépen kirajzolódik, hogyan lett kreatív vállalkozó. – A szüleim a kilencvenes évek elején Budapestről költöztek az Őrségbe, mert a nagyváros helyett vidéken szerettek volna élni, természetes, élhető környezetben családot alapítani. Hatan vagyunk testvérek, három öcsém és két húgom van.

Édesapám eredetileg villamosmérnök, édesanyám az orvosi egyetemet hagyta ott a vidéki élet kedvéért.

Elkészültek a macarongyertyák

Családi örökség a kézműveskedés

Amióta Szalafőn élnek, gazdálkodással és turizmussal foglalkoznak. A gazdaságban közel száz szarvasmarha, tíz kecske és nyolc birka él, de nevelnek vietnámi csüngőhasú sertéseket és baromfit is. A szüleink már gyerekként, az életkorunknak megfelelően bevontak minket a ház körüli teendőkbe. Iskolás korunkban, a nyári szünetekben hatvan-hetven kecskét fejtünk meg a testvéreimmel, ezután két és fél óráig legeltettük őket.

Amíg a kecskék ettek, mi az erdőszélen játszottunk, társasoztunk, bunkert építettünk. Emellett a portánkon hat vendégház található, ahova egész évben, de főleg tanítási szünetekben látogatnak el a pihenni vágyók.

Boglárkának a nagymamája és az édesanyja is szeretett kézműveskedni. Testvéreivel így már gyerekként megtapasztalták az alkotás örömét.– A gyöngyfűzéstől kezdve a falevelek ragasztásáig mindent kipróbáltunk itthon – meséli. – Az iskolában szőttem, agyagoztam, csuhébábot készítettem.

Anyukámmal rengeteg gobelinképet hímeztünk, később megtanultam horgolni, kavicsra művészi mintákat festeni.

Az Őrségben nagy hagyománya van a fazekasmesterségnek, ezért gyerekként fazekasnak készültem. Érettségi előtt – amikor már beadtam az egyetemi jelentkezésem – találtam az interneten egy amerikai látványvideót, ahol faragott gyertyákat készítettek. Lenyűgözött ez a technika. Arra gondoltam, egyszer kipróbálom.

Bogi reméli, egyszer majd saját tanyáján is tarthat állatokat

Végül Keszthelyen tanultam, környezetgazdálkodási agrármérnök szakon, de az egyetem éveit is végigkísérte a gondolat, hogy egyszer ki fogom próbálni a gyertyafaragást. Unalmasabb egyetemi előadásokon a jövőbeli vállalkozásom logóját terveztem, és azt, milyen színű gyertyát faragnék karácsonyra. Gyerekként azt láttam, hogy a szüleim apránként, saját erejükből valósították meg az álmaikat. Ez a példa lebegett előttem is, amikor eldöntöttem, vállalkozásba kezdek.

Lengyel mester, ukrán alapanyag

Bogi első lépésként gyertyafaragó mestert keresett, aki élőben tanítja meg neki a technikát. Mivel csak külföldön talált szakembert, online próbálta velük felvenni a kapcsolatot. – Oroszországban, a kazahsztáni határnál találtam egy csoportot, akik gyeryakészítő kurzusokat tartottak, de nekem ez akkor megfizethetetlen volt – mesél a kezdeti nehézségekről Boglárka.

– Ezért Európában kerestem mestert. 2015 nyarán ellátogattam egy dél-lengyelországi hölgyhöz. Egy délelőttöt töltöttem nála, négy gyertyát faragtam, ami megerősített abban, hogy ez lesz a hivatásom. A faragott gyertyák eredetéről nem találtam semmit, viszont Oroszországban és Ukrajnában nagyon elterjedt ez a technika.

Ukrajnában gyártják a legjobb minőségű, viaszban oldódó festéket, ezért azt onnan szereztem be, a speciális faragószerszámokkal és a viaszolvasztóval együtt. Az alapgyertyák fém öntőformáit pedig egy helyi bádogosember készítette. Nálam a gyertyázás nem hobbinak indult, hiszen rögtön négyszáz kiló viaszt és több kiló festéket vettem. Az ukrán háború engem is érint az onnan érkező alapanyagok miatt. Ráadásul a gyártóüzem háború sújtotta területen áll.

Az ott dolgozók többsége elmenekült, csak néhányan maradtak, sokáig akadozott a szállítás.

Kezdetben csak Boglárka családja és néhány barátnője tudta, mire készül. Az első vevői ismerősökön keresztül érkeztek, de gyorsan jött a többi rendelés is. – Először Somogy vármegyéből, egy hölgy ötvenedik osztálytalálkozó alkalmából szerette volna minden régi osztálytársát gyertyával meglepni – meséli. – De az első rendelések egyike volt egy hatvanadik házassági évfordulóra készült gyertya is.

Boglárka évente csaknem ezer darab faragott gyertyát készít, melyek nagy része itthon, kisebb része más európai országokban lel gazdára

Privát kurzus Dél-Koreából

Itthon kevésbé elterjedt technika a gyertyafaragás, így Bogi néhány külföldi gyertyakészítővel ápol szoros kapcsolatot. – Vannak barátnőim Peruban, Tajvanon és Irakban is. A tajvani és az iraki hölgy néhány éve meglátogatott az itteni műhelyemben.

Olyan jó volt velük órákig beszélgetni szakmai dilemmákról, technikai trükkökről! Sokáig csak faragott gyertyákat készítettem, de online találtam olyan ázsiai gyertyaművészeket, akik élethű süteményeket és gyümölcsöket alkotnak. Elkezdtem dél-koreai, kínai és japán gyertyásokkal felvenni a kapcsolatot. Több száznak írtam, ebből csak páran válaszoltak, hogy nem beszélnek angolul.

Végül Dél-Koreában találtam egy hölgyet, aki vállalt privát kurzust. Már majdnem lefoglaltam a repülőjegyet, amikor bejött a Covid. Végül a technikára egy szingapúri hölgy tanított meg az interneten keresztül.

Megtanultam pohárba gyertyát önteni, viaszból gyümölcsöt, süteményt, fagylaltkelyhet, tortát, krémet készíteni.

Annyit beszéltünk már a különböző gyertyás technikákról, hogy megkérem Bogit, mutassa meg élőben is a gyertyakészítés tudományát. A mennyezeten lógó „élő folyamatábra” mutatja be a gyertyamártás és -faragás folyamatát. Ezeken a lépéseken megyünk majd végig.

Nincs karácsony gyertya nélkül

Indulhat a gyertyafaragás

Megtudom, hogy gyertyaformázáskor hatvanfokos vízben állnak a színes viasszal teli tartályok. A kertben metszett bambuszpálcával Bogi kever rajtuk egyet, hogy lássa, megfelelő-e a gyertyamártáshoz a viasz állaga. Ezután piros-zöld karácsonyi gyertya készítésébe kezd, mi pedig a fotós kollégával áhítattal nézzük, ahogy készül a remekmű.