Rokoni hatások
Mindenekelőtt leszögezném, hogy nem humoristának készültem. Engem is meglepett, amikor egyszer csak ezzel a műfajjal azonosítottak. Ráadásul nem is az a típus voltam, aki gyerekkorától egyvalami szeretett volna lenni, hanem inkább „sokvalami”. Sihederként apám és anyai nagyapám hatására szinte minden érdekelt: a csillagászat, az űrhajózás, a rajzolás, a színészet, a versek, a zene, az ökölvívás – és ki tudja még, mi minden.
Emiatt aztán gyakran változtak az elképzeléseim a jövőmet illetően. Persze az nem volt szokatlan nálunk, hiszen apám nagyon sokoldalú ember volt. Hidakat épített mérnökként, szabadidejében gitározott, kiválóan rajzolt, verseket írt, csodás szalmaképeket készített, könyvkötészettel foglalkozott, a hatvanas évek elején pedig egy zalaegerszegi bérház tetejére tölcsérantennát fabrikált, amit az első emeleti lakásunkból mozgatott, hogy „fogni tudja” a külföldi tévéadókat.
Gyerekkori élmények
Édesapám mesélt arról, hogy majd eljön az idő, amikor ember lép a Holdra. Hihetetlen előadásait szájtátva hallgattam. Emlékszem, tízéves koromban a mérnöki távcsövét éjjel kiemeltem a tartódobozából, és az ablakból a Holdat kémleltem. Nem csoda, hogy ebben az időben csillagász akartam lenni.
Aztán később, Dunaújvárosban, egy parkban, egy srác fura gitáron játszott, amit egy hathúros orosz hangszerből alakított át tizenkét húrossá. Megigézett a gyönyörű hangzás, de utána sokáig nem volt szerencsém ehhez fogható csodát tapasztalni. A hasonló élmények fiatal felnőttként is folytatódtak.
Édesapjával, Dolák-Saly Attilával
Inspiráló mondatok
Amikor az Egri Tanárképző Főiskolára jártam, az általam legjobban kedvelt biológiatanár megkérdezte, nem akarok-e tanársegéd lenni. A genetika és az agyműködés érdekelt legjobban. Amikor Olaszországba utaztam disszidálási szándékkal, az egyik bőröndöm tele volt biológiakönyvekkel – aztán anyám kérésére hazajöttem.
Később a szegedi egyetemen folytattam tanulmányaimat, de rövid idő után elcsábított a színpad. Amikor felvételiztem musical szakra, gitáron eljátszottam az egyik dalomat, és vártam az eredményhirdetést. Két korombeli srác megszólított. Ők a színésztanárok zsűrije mellett a hallgatók képviselői voltak.
Azt mondták: „Nem gondoljuk, hogy a főiskola segítené a művészi kibontakozásodat, ne pazarold itt az idődet.
Különleges volt a dalod, amit játszottál. Ha van kedved, add meg az elérhetőségedet, és zenéljünk együtt.” Azóta számos musicalt írtak, színházak zenei vezetését látták el, fontos képviselői a magyar zenei életnek.
