Kedves Dorka, hatvanhárom éves vagyok, egy negyvenéves lánygyermek anyukája és egy tizenhat éves fiúunoka nagymamája. A családi nehézségünk, hogy unokám egyre több időt tölt nálam, akár napokat is.

Ez önmagában öröm nekem, jó érzés, hogy jóban vagyunk, hogy tudok neki saját szobát adni, főzni rá, így sokkal gyakrabban találkozunk, mint korábban – persze, ahogy a kamaszok szokták, többnyire a szobájában van.

A gond, hogy az anyukája ezt nem nézi jó szemmel, és őt is, engem is piszkál, oda-odaszúr.

Máskor meg engem kér, hogy mondjam a fiúnak, legyen otthon többet. Egyszer dühös, máskor féltékeny, a gyerek rá panaszkodik. Megértem őket, mégis beszorulva érzem magam kettejük közé, ezért kérdezem, hogyan tudnék a lányom és az unokám mellett egyszerre állni.

Herner Dorka válasza

Összezavarodottnak, bizonytalannak lenni, tipegni-topogni egy ilyen helyzetben természetes, és talán sokunknak nem ismeretlen. Mint a kellemetlen szituációkban általában, itt is biztosan megjelenik a düh – a változtatásra, határhúzásra késztető energia. Nem derül ki a levélből, történik-e ilyesmi a nagymama részéről, képes-e kiállni magáért, megmutatni az ő perspektíváját: „Nem szeretném köztetek érezni magam, inkább az a célom, hogy mindkettőtök mellett álljak, és közben közel maradjak a saját értékrendemhez is, tegyem, ami szerintem nagymamaként a dolgom.”

Nagy érték, amit serdülőkorban egy nagyszülő tud nyújtani a kamaszoknak, illetve azok szüleinek: nyugvópontot (fotó: Getty Images)

Ha ezt a mondatot képpé formálom, akkor azt látom, hogy a nagymama kilép a két másik szereplő közül, félreáll, és azt mutatja: jöhettek hozzám bármikor, amikor szükségetek van rám! A zavarodott energia tovaszáll, stabil támaszték válik a korábban bizonytalan, tűzvonalban álló szereplőből.

Érdemes kicsit beleképzelni magunkat a többiek helyzetébe. Ha tüzelünk a másikra, az sokszor azt jelzi, bajban vagyunk.

Aki rajtunk segíteni próbál, hiheti, hogy azt várjuk, igazat adjon nekünk – tehát álljon a mi oldalunkra, és tüzeljen a másikra velünk együtt –, miközben a lelkünk mélyén inkább arra vágyunk, hogy azt kapjuk, hogy „akkor is melletted állok, ha nem értek veled egyet!