Jónap Rita jegyzete: A végtelenbe, és ne tovább!

A celeb szerint a holdra szállás kamu, a NASA viszont nem hagyta annyiban a dolgot.

„Igen, Kim Kardashian, már jártunk a Holdon… hatszor!” – posztolta a NASA megbízott igazgatója, miután a celeb bőszen magyarázta a családi valóságshow-ban, hogy a holdra szállás kamu, millió TikTok-videóval tudja bizonyítani.

Az összeesküvés-elméletek Szent Gráljáról beszélünk, hiába a sok tudományos bizonyíték és az olyan megcáfolhatatlan tények, mint hogy az Apollo-programon négyszázezer ember dolgozott – márpedig ennyien nem tudnak egyformán hazudni –, vagy hogy a legnagyobb űrverseny idején maguk a szovjetek is elismerték a küldetés sikerét.

Adja magát a kérdés, hogy a NASA mégis miért­ foglalkozik egy celeb agymenésével, és a válasz egyszerű: Kim Kardashiant a különböző felületeken majdnem félmilliárd ember követi, kétszer annyi, mint amivel az űrkutatási szervezet büszkélkedhet.

Az Apollo-11 tagja, Edwin E. Aldrin Jr. a Holdon 1969-ben (Fotó: Nasa/Getty Images)

Az összeesküvés-elméletek azért olyan népszerűek, mert bonyolult kérdésekre adnak egyszerű, érthető válaszokat, és a hatásukat ráadásul erősíti az ismétlési illúzió; ha valamit nagyon sokszor hallunk, akkor azt igaznak hisszük. (Ezzel operál a propaganda is.)

Világos, hogy tudományos kérdésekben nem egy celebre kell hagyatkozni, de ömlenek ránk a fals információk, és a csapdákba végtelenül könnyű beleesni, legyen szó egészséges életmódról, arcápolásról, közéleti kérdésekről. Abban nem bízhatunk, hogy bizonyos influenszereknek a kattintásnál fontosabb lesz az igazság, így ránk marad, hogy hiteles forrásokat keressünk.

Kim Kardashian szerint Buzz Aldrin maga nyilatkozta, hogy nem is járt 1969-ben a Holdon, úgyhogy megint fel kellene őt keresni, és rákérdezni.

Kis utánaolvasással azonnal kiderül, hogy az ominózus interjúk manipuláltak; az űrhajós többször leszögezte, hogy valóban járt a Holdon, és én a kilencvenöt éves űrhajóst egyébként sem vegzálnám. 2002-ben, amikor egy agresszíven fellépő holdraszállás-tagadó a nagyközönség előtt letámadta, hazugnak, gyávának és tolvajnak nevezve, akkor a más korszakban szocializálódott Aldrin visszakézből állon vágta. Az ezredforduló után már alapvetés volt, hogy az erőszak nem megoldás, az űrhajós ellen mégsem emeltek vádat, mert a tanúk egybehangzó véleménye szerint a dolog önvédelem volt. 

Kapcsolódó: Így írt a Nők Lapja az Apollo-11 1969-es holdra szállásáról

Ajánlott videó