Olyan úti célt szerettünk volna, ahol elérhető közelségben találunk tengerpartot, és van elég látványosság is, ha esetleg rosszabbra fordulna az időjárás az őszi kiruccanáson. Így esett a választásunk Nápolyra és a hátizsákos utazásra. Természetesen kompromisszumokra szükség volt (kevesebb múzeum, több városnézés), hiszen a kamaszok igényeit semmivel sem könnyebb kielégíteni, mint a pelenkás totyogóét, csak másképp kihívás a szülőknek.

Úgy döntöttünk, fapados repülőjárattal utazunk, mindannyian mindössze egy nagy hátizsákba pakolunk, nem taxizunk, ahova lehet, tömegközlekedéssel megyünk, és mindenki élhet egy programkívánsággal. Úgy tudom Nápolyt tömören jellemezni, hogy a maga tökéletlenségében tökéletes. Ki is fejtem, miért!

A k(á)osz szépsége

Ha könnyen és olcsón szeretnénk közlekedni Nápolyban, vagy sok látnivalót, programot sűrítünk egy hétbe, akkor érdemes a központi pályaudvar (Napoli Centrale)­ környékén szállást foglalni. Nápoly repülőtere kicsi, és közel van a belvároshoz, taxival vagy Alibusszal tizenöt perc alatt beérünk a központba – egyik közlekedési forma sem drága a délolasz nagyvárosban. Az Alibus elvisz a nagy pályaudvarra, ahonnan pedig gyakorlatilag bárhova eljuthatunk egész Olaszországban, innen indulnak járatok Pompejibe és Sorrentóba is (Circumvesuviana vonal).

Ez az egyik legnépszerűbb és leginkább kihasznált vasútvonal, néha fel sem lehet férni a járatra, éppen ezért meglepő volt, hogy egyben a legmaradibb, legkoszosabb kocsikkal is ezen a vasútvonalon találkoztunk. Itt történt az egyetlen igazán bosszantó elakadásunk is, amikor Pompejiből visszafelé egy klíma és szellőzés nélküli, nagyon régi vonattal utaztunk, ami másfél órára megállt, és leszállni sem engedtek róla. 

Örök érvényű tanács: bárhova indulunk Nápolyban, mindig legyen nálunk innivaló, legyező, powerbank a telefon töltéséhez.

Igen, ősszel is lehet olyan hőség, hogy jól fog jönni. Kukákban sem bővelkedik a város, emiatt sokkal piszkosabb, mint Észak-Olaszország bármelyik része, úgyhogy turistaként legalább ne tetézzük ezt, vigyük magunkkal a szemetünket, amíg nem találunk konténert!

Ahhoz, hogy kapcsolódhassunk a természethez, vonatra – vagy inkább a HÉV-re hasonlító közlekedési eszközre – kellett szállnunk, így juthattunk el a belvárosból valamelyik strandra. Ezúttal luxuskörülmények között utazhattunk mindössze 1,30 euróért. Mivel a szállásunk nemcsak a Napoli Centraléhoz volt közel, hanem a 2-es metróvonalhoz is, nagyjából húsz-harminc perc utazásra már találtunk kellemes partszakaszokat.

A legszebb strandok Nápolyban

A Mergellina megállótól nem messze két nagyon szép városi strand is van: a Bagno Ideal és a Bagno Elena – utóbbi azért is különleges, mert Nápoly legrégebbi fürdőháza is itt található. Főszezonban előre kell ágyat foglalni, de ilyenkor ősszel nincs tömeg, és a napágyak ára sem olyan borsos (főszezonban 52 euró két ágy napernyővel, ősszel mindez 20 euró, de spórolhatunk, ha délután kettő után érkezünk, mert akkor csak 12 eurót kell fizetni).

Minden eurócentet megér, mert különleges a hely hangulata, a vízből feltekintve csodás, sziklába vájt, színes villákat látunk.

Szintén a környéken van a Mappatella Beach, ami egy hamisítatlan ingyenes városi szabadstrand, ahova a helyiek járnak, itt csak mobilvécé üzemel, zuhany nincs.

Bagno Elena, a legrégebbi fürdőházzal

Érdemes a 2-es metróvonalon kicsit tovább menni, mert egy sokkal olcsóbb strandot találhatunk a Bagnoli-­Agnano Terme megállónál – ez egy puritánabb, de „nápolyibb” hely, ide többször is ellátogattunk, mert nagyon élveztük a hatalmas hullámokat. Ezen a strandon nincs belépő, de a napágyakért, a mosdóért és zuhanyért fizetni kell. Ahogy Nápoly többi strandjánál, ennél is meglepő volt, hogy mennyire tiszta a víz, sehol egy hínár vagy úszó hulladék, ami az északolasz strandokról nem mondható el.

Sikátorról sikátorra

S hogy mi a helyzet, ha megéhezünk? Mivel a magyar élelmiszer- és szolgáltatásárakkal már lehagytuk a Nyugatot, Nápolyban kifejezetten olcsónak fogjuk érezni a minőségi, finom, de végtelenül egyszerű ételeket, éttermi fogásokat. Sőt, egy idő után az jelent majd kihívást, hogy ne együnk minden utcasarkon street foodként töltött nápolyi pizzát, rántott makarónigolyót, arancinit vagy cuoppót. Egy cuoppóban, vagyis papírtölcsérben mindenféle bundás tengeri herkentyűt kérhetünk. A pizza rengetegféle formája megtalálható a belvárosban, klasszikusan, hajtogatva és olajban kisütve (pizza fritta). Kedvencem a cukkinis-sajtkrémes-mozzarellás változat, ami egyfajta pizzaszendvics volt. A délolaszok sportot űznek abból, hogy minden filléres, szezonális zöldséget felhasználnak, így falhatunk isteni padlizsános-paradicsomos vagy krémes, krumplis házi tésztát is.

A római, velencei vagy a toszkán szállásárak feléért­ már lehet ízléses, tiszta és tágas apartmant bérelni Nápoly belvárosában. Mi úgy döntöttünk, egy helyen leszünk végig, és innen indulunk majd mindennap túrázni, ehhez viszont jó elhelyezkedést kellett választani. A szállásunk félúton volt a spanyol negyed és a pályaudvar között, ennél ideálisabb nem is lehetett volna. A spanyol negyedben van a Maradona-emlékhely, pontosabban az egész negyed Maradonáról szól, na meg a citromról. A negyedben bolyongani maga a nápolyi életérzés, itt lehet olcsó, finom, zsíros, ragacsos és isteni street fooddal degeszre enni magunkat, vagy akár szép szuveníreket vásárolni. Bátran menjünk egyik színes sikátorból a másikba, mert mindegyik tartogat valami izgalmasat!